Jeles András és a katasztrófa színháza - Könyv jelent meg

 Jeles András és a katasztrófa színháza (egy színházi gondolkodás bemutatása) címmel  jelentette meg a Kijárat Kiadó 193 oldalon Darida Veronika könyvét. Ennek kapcsán írt kritikát az ÉS a Színház. Lapszemle.

Ajánló a könyv elé:

 

Nem kérdéses, hogy a jelesi életmű feldolgozása (és itt nem csupán a színházi, de a filmes és irodalmi munkásságára is utalunk), régóta halogatott adóssága nem csupán a kritikusi szakmának, de az egész véleményformáló értelmiségnek. Jeles alakja, az alkotóművészet szinte minden területén, megkerülhetetlen referencia, vagy legalábbis annak kellene lennie. Ez a kötet remélhetőleg csak az első lépése egy újrainduló recenziónak, melynek célja már nem csupán az egyes művekről születő előadáskritikák és elemzések írása, hanem valódi és termékeny viták kiprovokálása lesz az életmű feldolgozása, értelmezése, tágabb kontextusba helyezése kapcsán.

 

jelesk

 

Részlet a könyvből:

 

"Jeles András színházi gondolkodásában (...) a katasztrófa alapvető, mindent meghatározó létállapot. A katasztrófa már mindig is bekövetkezett, már mindig is jelen volt és lesz, habár a korábban nagy narratívaként értelmezett történelem során valódi traumája csak a holokausztban, a Soá vészkorszakában, Auschwitz működésében, a náci koncetrációs táborok emberi értelemmel felfoghatatlan gyakorlatában jelentkezett.


Jeles szemlélete szerint a katasztrófa mindent elpusztít, miközben mindent eredeti állapotában hagy. A katasztrófában éppen ez az észrevétlenség, jellegtelenség, szürkeség a leghátborzongatóbb és legbotrányosabb."

jeles

 

 

Szokacs Kinga az ÉS-ben írt a kötetről:

„A kötet nem csupán hagyományos értelemben vett előadás-elemzéseket tartalmaz, hanem - ahogyan az alcíme is jelzi - egy színházi gondolkodást mutat be. (...)

 

Darida Veronika megfogalmazásában Jeles "rendezéseit a végidő kinyilatkoztatásának kontextusában" lehet elhelyeznünk, azért is, mert alkotásaiban a katasztrófa alapvető létállapotként jelenik meg. Jeles megszállottan, fatalista módjára keresi az igazságot, amiben a színházi nyelvteremtés állandó és befejezetlen folyamatként jelenik meg. Határmezsgyéken kutató rendező, akinek "pályája kerül mindent, ami lapos, üres vagy langymeleg". A katasztrófa (vagy tragédia) folyamatos jelenlétére való figyelmeztetése Jelest olyan gondolkodók világához kapcsolja, mint Sade, Nietzsche, Sesztov, Cioran és Caraco. A katasztrófa korszakában Auschwitz "szüntelenül jelen van, működik, folytatódik" - ahogyan a rendező írja a Büntető század című könyvében, a téma pedig, azaz maga Auschwitz botránya sarkalatos pontja az életműnek. Jeles természeténél fogva választja mindig a kívülállást, végtelen ambíciója, igényessége folytán magányos géniusszá válik, aki azonban mégis folyamatosan társulatot, közeget keres.

 

Hogy a kapcsolódás, közösségformálás valóban megtörténik, annak bizonyítékai a következő fejezetek előadás-elemzései, amelyekben a szerző a rendező szellemiségét formáló gondolatokat mutatja fel, úgy - a könyv számos erénye közül az egyik ez -, hogy segítségül hívja Jeles prózai munkáit, elsősorban a Kijáratnál 2000-ben megjelent Büntető századot, és a Kalligram által 2007-ben kiadott Füzeteket.

 

(...) Darida Veronika szerint a művész számára egyetlen út marad ebben a világot döntő szeméthalmazban, ez pedig a figyelem és a várakozás, hogy ebben valami megformálható bukkanjon fel”.

 

jelesa

 

P. Müller Péter a Színház c. lapban értekezik a műről:

 

“(…) Jelentős eseménynek tekinthető Darida Veronika kötetének megjelenése, amely a Drámai eseményektől a Valahol Oroszországban előadásán át az Auschwitz működik című bemutatóig kézikönyvként, katalógusként is szolgál Jeles András színházi munkásságának áttekintéséhez. Jeles pályaívének végigkövetése, gondolkodásmódjának bemutatása eredeti és úttörő vállalkozás, és részben a munka úttörő volta magyarázhatja azokat a hiányosságokat, amelyekről a fentiekben szó esett.


Végezetül a provokáció és a siker kapcsán érdemes megemlíteni Samuel Beckett ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontját, amit sok szempontból rokonnak tekinthetünk Jeles András színházi gondolkodásmódjával és művészi szemléletével. Beckett az 1956 januárjában a Godot-ra várva amerikai bemutatójával megbu- kó rendezőnek, Alan Schneidernek a következőt írta egy levélben: „A nyilvánosság előtti siker vagy bukás sosem számított sokat nekem, sőt, otthonosabban érzem magam az utóbbiban, miután mélyeket szívhattam ennek frissítő levegőjéből egész írói pályám során, egészen a legutóbbi évekig."


Aki a katasztrófát, a provokációt, az olyan „Színházi Laboratóriumot" tekinti alapelvnek, amelyben „a kísérletek vagy »előadás« formát öltenének, vagy nem" (Töredékek. Bp., 1993, 52. o.), azaz ahol nem a közönség vagy a kritika, vagy a szakma elismerésének a kivívása a cél, az nem a sikerre figyel, hanem olyan távlatokra, amelyek kívül esnek a hétköznapok megalkuvásain, kompromisszumain”.

 

Folytatást itt talál.

 

 

Forrás: ÉS, Színház, Színház.hu