„Sejtik, hogy máshonnan jöttem” – Ubrankovics Júlia Los Angelesből jelenti

Ubrankovics Júlia a Színművészeti elvégzése után élt Hamburgban, Berlinben, New Yorkban, Hawaiin. Most harmincéves, és Los Angelesben építi karrierjét. A hollywoodi kezdő színésznők mindennapjairól mesélt az Origo-nak.

Az Origo interjújából:

 

Arról, miből áll egy napja Los Angelesben így mesélt: „Nagyon függ attól, hogy arra a napra mi van betervezve, de a nagy különbség egy otthoni színész életéhez képest az, hogy itt úgy kell magamra tekintenem, mint egy egyszemélyes cégre. Egész nap azon dolgozom, hogy vigyem a hátamon ezt a céget, és a lehető legjobban képviseljem. Sok időt töltök a számítógép előtt, mert rengeteg dolog zajlik elektronikusan. Így tartom a kapcsolatot az ügynökömmel, és a neten tájékozódom arról, ki mit csinál éppen, nem keres-e valaki épp egy olyan karaktert, aminek én megfelelhetek. Ha akad ilyen, mint egy nyomozó repülök rá a témára, hogy kiderítsem, ki vihetne a projekt közelébe.

Ezenkívül találkozom casting directorokkal, vagy elmegyek színésztréningre, esetleg edzeni. Ha kiírnak egy olyan castingot, ami számomra érdekes, arra legalább három napot készülök. Meg kell ismernem a karaktert, ki kell találnom, milyen ruhában csináljam, hogyan beszéljen, ki legyen az, akit játszom. Szinte többet kell tudnom a karakterről a castingra, mint a forgatás első napjára. Egy próbafelvételre 3-4 napot készülök, és mindent megmozgatok érte, aztán összesen másfél percem van arra, hogy megmutassam, mit tudok. Ez az egész nagyon sok munka, teljesen kitölti a napjaimat” – árulta el Ubrankovics Júlia, aki most reklámmunkákból, filmezés-közeli alkalmi munkákból tartja fenn magát, de korábban németet és magyart tanított, és pincérkedett is.

 

ubrankovics-julia5

 

Itt nagy értéke van a kapcsolatoknak. De nem úgy, mint otthon, hanem abszolút szakmai alapon. Ha egy casting director behív egy próbafelvételre, és úgy látja, hogy komolyan veszem a feladatot, lehet velem dolgozni, akkor legközelebb is be fog hívni. Itt súlya van annak, ha valakivel jó szakmai együttműködést sikerült kialakítanod. Los Angelesben 14 millióan élnek. Egy próbafelvételre a casting directorok 2-3 ezer jelentkezést kapnak. Ennyi embert fizikai képtelenség végignézni. Nagyon fontos tehát a bizalom, tulajdonképpen ez itt a kapcsolati tőkéd. Mielőtt Los Angelesbe jöttem volna, éltem Berlinben és New Yorkban. Nagyon sok emberrel ismerkedtem össze szakmailag, és még azok a kapcsolatok is elkísérnek ide. Sosem szabad felégetni a hidakat magunk mögött” – teszi hozzá a színésznő, aki az angollal ellentétben a németet tökéletesen beszélte, amikor anno nekivágott Berlinnek.

 

Arról, hogy miért nem maradt ott, így vallott: „Ó, nagyon szerettem volna! Valójában soha nem is terveztem, hogy Amerikába jövök. Először Hamburgba kaptam ösztöndíjat, rögtön a színművészeti elvégzése után, egy nappal az után, hogy befejeztük Bacsó Péterrel a Majdnem szűz forgatását. Nagyon jó volt, de egyben kemény időszak is. Tél volt, hideg volt, és az új osztálytársaim nem tudták, mit kezdjenek velem. Sokat voltam egyedül. Aztán Berlinbe költöztem, ahol már voltak barátaim, és találtam egy ügynökséget is. Részt vettem egy előadásban Bodó Viktor rendezésében, egyben pedig Lengyel Anna szervezésében. De akkor beütött a gazdasági válság, és a filmek, amiket addig tervezgettünk, nem készülhettek el. Nekem pedig meg kellett élnem valahogy, és Németországon belül még ösztöndíjat sem találtam.

Viszont ráakadtam az interneten egy amerikai-magyar vállalkozási ösztöndíjra, amit eredetileg informatikusoknak és orvosoknak írtak ki. Beadtam a pályázatot, hogy nem akarnák-e esetleg a színészi szakmai fejlődésemet is támogatni. Azt mondták, jó. Los Angelesben és New Yorkban találtam olyan képzést, amire mehettem volna, de mivel Los Angelesben nem lehet meglenni autó nélkül, úgy döntöttem, legyen New York. Gondoltam, ott egyszerűbben megélek. Így kerültem Amerikába. New Yorkban annyiféle ember él, hogy kezdettől fogva nem éreztem magam idegennek. Mindenki más, és másképpen is beszél. Az iskolában rögtön azt tapasztaltam, hogy itt nem kritizálnak és bírálnak kapásból”.

 

Júlia azóta kemény munkával és rengeteg utánajárással szerzett művészvízumot, majd a szerelem Hawaiira vitte, ahol gyorsan talált egy ügynököt. Már épp bekerült volna egy sorozatba, amikor egyszercsak a stúdió elutasította, mert a művészvízum több nehézséget jelentett nekik, mint a rendes zöld kártya, és ezt nem vállalták.

 

Kiderült, hogy vagy mehetek haza Magyarországra, vagy nekifutok a zöld kártyának, mert ezzel a vízummal itt nem sokra fogok menni. Komoly döntés volt. Rengetegszer felajánlottam otthoni rendezőknek, kollégáknak, hogy bármikor jövök, ha velem akarnak dolgozni, és úgy gondoltam, én Európában is ugyanolyan boldog vagyok. De aztán megkaptam a Hedda Gabler címszerepét egy hawaii színházban, és ez eldöntötte a kérdést. A színházban nem volt gond, hogy csak művészvízumom van” – számolt be Ubrankovics Júlia, aki végül a zöld kártyát is megszerezte.

 

Azt is elmondta, annyiféle akcentus van jelen Amerikában, hogy nem kell egy sztenderdnek megfelelni. „Én nemcsak az akcentusomban hordozom azt, hogy magyar vagyok és európai, hanem benne van az egész lényemben. Meg sem kell szólalnom, mégis sejtik rólam, hogy máshonnan jöttem. Más vagyok, és ezzel nincs semmi gond. Sokáig küzdöttem, mire rájöttem, hogy ez nem baj. Legalább annyira fordíthatom az előnyömre, mint amennyi hátrányom származik belőle” – tette hozzá.

 

Egy éve és pár hónapja, hogy újra itt vagyok, és ennyi idő kellett ahhoz, hogy végigjárjam az összes ismert casting directort, akik azóta behívnak maguktól is. Ha behív egy olyan casting director, aki tíz-tizenöt nagyobb filmben dolgozik, akkor úgy érezheted: már egy körön belül vagy. És nemrégiben elnyertem egy szerepet egy új tévésorozatban is, aminek a forgatása januárban kezdődik. Nyolc részre kaptunk támogatást, úgyhogy nagy reményekkel várom a jövő év elejét. Többet sajnos nem mondhatok a dologról” – nyilatkozta Ubrankovics Júlia.

 

A teljes interjút itt olvashatja!