"Egy ponton túl nincs egérút" - Bemutatták a Julius Ceasar-t a Vígben

Shakespeare drámáját december 6-án mutatta be a Vígszínház Alföldi Róbert rendezésében, Hegedűs D. Gézával a címszerepben.

 

A Vígszínház ajánlója:

 

A Pompeiust legyőző Caesar épp hatalma csúcsán van, a római nép isteníti, ám félő, hogy Caesar egyeduralomra tör. A szenátorok ezért összeesküvést szőnek a meggyilkolására, s ennek vezéralakjai Cassius és Brutus lesznek. A vészjósló jelek ellenére Caesar megjelenik a Szenátusban 44. március idusán, ám az összeesküvők ledöfik – és ezzel polgárháborús helyzetbe sodorják a birodalmat. Fel is áll a két tábor: a Caesar-pártiakat Antonius és Octavius, a köztársaság híveit pedig Cassius és Brutus vezetik. A személyes indulatok, politikai érdekek és hatalmi játszmák felkorbácsolódnak – s így, a világtörténelem egyik legkritikusabb időszakában érkezünk el a philippi síkra, a két párt végső csatájának színhelyére...

 

06 ceasar vig

Fotó: Dömölky Dániel, vigszinhaz.hu

 

A Ceasar-t alakító Hegedűs D. Géza a darabról:

 

"Ezek a művek a humanitás létformáinak gazdagságát rejtik magukban. Olyan élmény számomra Shakespeare-rel foglalkozni, mintha kortárs szerzőről lenne szó. Valami olyasmit képes megragadni, ami nem süllyed bele a hétköznapiságba, hanem sokkal alapvetőbb emberi kérdéseket vet föl. Épp a darab olvasópróbáját megelőző este néztem meg az Örkény Színház Hamlet című előadását. Akkor már folyamatosan ismerkedtem a Julius Caesar szövegével, ezért feltűnt nekem, hogy izgalmas szellemi rokonság található a két darab között, sőt, szemtelen módon saját magától, a Julius Caesarból idéz Shakespeare Polonius szerepében. Otthon aztán gyorsan utánanéztem, és kiderült, hogy a Hamletet közvetlenül a Julius Caesar után írta. (...)

 

Shakespeare olyan végletes drámai helyzetekbe hozza a szereplőit, amelyekben kénytelenek lemeztelenedni. Egy ponton túl nincs egérút, mindenki más lesz, mint ahogy megismertük a darab elején. Ez a Caesar, aki esténként reményeink szerint életre fog kelni a színpadon, a hatalom tehetséges, nagyformátumú technokratája. Az ő tragédiája abból fakad, hogy úgy tekint a világra, mint hatalomgyakorlásának terepére, és eközben pont az emberi faktor marad ki. Az én dolgom, hogy ezt úgy tudjam megjeleníteni, ahogy azt a szerző előírta. Mestereim, Horvai István, Kapás Dezső és Marton László arra tanítottak, hogy különbséget kell tudni tenni az ember privát személyisége és azon alakok között, akiket életre kelt. Ehhez kettős pszichológiai munkát kell elvégezni. Olyan ez, mint az olló két éle: az egyik fele én vagyok, a másik pedig az általam alakított szerep, amely a darab belső törvényei szerint működik. Az igazi művészi munka az, hogy ezt a sokszor nagy távolságot a próbafolyamat alatt fölszámoljam, és személyiségem minden adottságát alárendeljem az életre keltendő embernek. Mindig arra törekszem, hogy ne a közhely felől indítsak, hanem a leghétköznapibb, legemberibb apróságokból épüljenek fel ezek az alakok. (...)

 

Ez már az ötödik közös munkánk volt Alföldi Róberttel. A próbák során olyan körülményeket teremtett, amelyben jól tudtunk közösen gondolkodni. Büszkén jegyzem meg, hogy 1987 óta tanítok a Színművészeti Egyetemen, és első növendékeim egyike éppen Alföldi Róbert volt. Nagy nyitottság és kíváncsiság van bennünk egymás iránt. (...)" (A teljes interjú itt olvasható.)

 

 

Kritikus szemmel az előadásról:

 

"(...) A történeti hagyományban szereplő szikár, hóarcú Caesar helyett Hegedűs D. Géza egy elhízott és élveteg férfiút formál, aki otthon alsónadrágban, frottírköntösben hever a kopott kanapén, s a Forma-1-et bömbölteti a tévében. Igazi proli ő a saját otthonában, aki felkapaszkodott az urak közé, és jelmezként hordja a jól szabott öltönyt és a bársonyköpenyt, ha kilép a házból. Amilyen puhány, olyan befolyásolható. Minél több a baljós jel, az üzenet, a jóslat, hogy vigyázzon, annál konokabb módon akarja erejét fitogtatni. Az önnön hatalmába vetett hite, egy irreális erőkultusz teszi elbizakodottá és kiszolgáltatottá. Beszédes a szimbolikussá növelt díszlet: egyetlen, fényes feketére mázolt, magas lépcsősor, amely teljes széltében betölti a színpadot, akár a Dantonban a guillotine. Tetején egy vérvörös vonal: egyfajta jelképes társadalmi ingerküszöb, amelyet nem lenne szabad átlépnie egyetlen politikusnak sem. "Eddig, és ne tovább" - ez az a kritikus linea, amit a hatalommámorban fürdőzők rendre figyelmen kívül hagynak. És ez okozza a bukásukat. (...)" (Sághy Erna: Megölni nem kell félnetek, HVG, 2014. dec.11.)

 

További képek a Julius Ceasar-ból:

Fotók: Dömölky Dániel, vigszinhaz.hu

 

01 ceasar vig

1.

 

02 ceasar vig

2.

 

03 ceasar vig

3.

 

04 ceasar vig

4.

 

05 ceasar vig

5.

 

07 ceasar vig

6.

 

08 ceasar vig

7.

 

William Shakespeare:
Julius Caesar
dráma két részben

 

Fordította: Forgách András és Fekete Ádám e.h.
Fordítói konzultáns: Vörös Róbert

  

Julius Caesar HEGEDŰS D. GÉZA
Calpurnia, Caesar felesége HERCZEG ADRIENN
Octavius Caesar VARJU KÁLMÁN
Marcus Antonius STOHL ANDRÁS
Marcus Brutus LÁSZLÓ ZSOLT M.V.
Portia, Brutus felesége JÁRÓ ZSUZSA
Caius Cassius HEVÉR GÁBOR
Casca FESZTBAUM BÉLA
Decius CSŐRE GÁBOR
Cinna JÓZAN LÁSZLÓ
Caius Ligarius RAJHONA ÁDÁM
Marullus TELEKES PÉTER
Artemidorus KARÁCSONYI ZOLTÁN
Jós HARKÁNYI ENDRE
Jós felesége VENCZEL VERA
Suszter GADOS BÉLA
Trebonius LAJOS ANDRÁS
Metellus Cimber GERE DÉNES ÁKOS
Aemilius Lepidus LÁZÁR BALÁZS
Messala FÁBIÁN SZABOLCS E.H.
Flavius FEHÉR BALÁZS BENŐ
Lucius CSAPÓ ATTILA E.H.
Plebejus PAPP DÁNIEL
Öreg római LEISEN ANTAL

 

Díszlet - El Kazovszkij motívumainak felhasználásával: MENCZEL RÓBERT
Jelmez: SZLÁVIK JÚLIA
Dramaturg: VÖRÖS RÓBERT
Szcenika: KRISZTIÁNI ISTVÁN
Világítás: CSONTOS BALÁZS
Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ, WIESMEYER ERIK
Súgó: GÁL TÜNDE
A rendező munkatársa: VÁRNAI ILDIKÓ

Rendező: ALFÖLDI RÓBERT

 

További előadások: 

2014. december 15. (hétfő) 19:00 Gombaszögi Ella b. 3.ea.
2014. december 23. (kedd) 19:00 Sulyok Mária b. 1.ea.
2015. január 2. (péntek) 19:00 Varsányi Irén b. 1.ea.
2015. január 4. (vasárnap) 14:30 Darvas Lili b. 1.ea.
2015. január 10. (szombat) 19:00 Tomanek Nándor b. 1.ea.
2015. január 13. (kedd) 19:00 Molnár Ferenc b. 1.ea.
2015. január 18. (vasárnap) 19:00 Góth Sándor b. 1.ea.
2015. január 29. (csütörtök) 19:00 Somló István b. 1.ea.
2015. február 2. (hétfő) 19:00 Kapás Dezső b. 3.ea.

 

süti beállítások módosítása