Az első kecskeméti karácsony és az első pulyka – Csapó Virág az ünnepi készülődésről

A szilveszteri bemutató nem könnyíti meg a karácsonyi készülődést Csapó Virág számára.

A Balfék című bohózat főpróba hete miatt idén mindössze három nap jut arra, hogy a kecskeméti Katona József Színház művésze – civilben háromgyermekes édesanya - mindennel elkészüljön, mire a család összegyűlik az első kecskeméti karácsonyon.
 
Csapo Virag
fotó: Pepita Magazin

 

- Velünk ünnepel Budapesten élő édesanyám és Kaposváron tanuló nagylányom, aki a barátjával együtt érkezik, úgyhogy heten üljük körül az ünnepi asztalt.
A menü a családi hagyományoknak megfelelően pikáns szilvalevesből, halból, majonézes salátából és az elmaradhatatlan süteményekből áll majd.

- A bejglit is én szoktam sütni – mondja Virág, amikor konyhai rutinja felől érdeklődünk. – Általában nagy sütés-főzést csapunk, három-, négyféle sütivel. Idén át kell gondolnom, mit tudok bevállalni, mert a karácsony a főpróbahétre, tehát a legkeményebb munka időszakába esik. Egy újdonságot azonban mégis tervezek: elkészítem életem első egyben sült pulykáját.

Csapó Virág idén szerződött Kaposvárról Kecskemétre férjével, Kocsis Pállal együtt. Amikor Kecskemétről kérdezzük, felderül az arca.
 
- Az első benyomások nagyon pozitívak voltak, és ez tovább erősödött az elmúlt hónapokban. Szeretünk Kecskeméten élni. Egyre otthonosabban mozgunk, most már azt is tudom, hol fogok gyönyörű pulykát vásárolni, és vészhelyzet esetén, ha minden kötél szakad, hol lehet tuti pizzát rendelni.

 

 

süti beállítások módosítása