Dombóvári István a Dumaszínház alapító tagja. A humorista a hazai stand-up kezdete óta eltelt időszak mellett arról is beszélt Veszprémben, hogyan fogadják rajongói komolyabb hangvételű írásait.
- Több mint tíz éve működik a Dumaszínház. Mi a legfőbb változás, amit kiemelne ebből az időszakból?
- Nagyon sok változásnak voltunk tanúi: a fellépők, a műsor, a stílus és a hangvétel is átalakult, és közben egy generációváltás is megtörtént. A kétezres évek elején még jóval nagyobb szerepe volt a tévének, ma viszont már mindenki akkor nézi meg a műsort az interneten, amikor akarja, és megjelentek a közösségi oldalak is. A technikával együtt fejlődtünk mi is, s az évek múltán az emberek is máshogy álltak hozzá a műfajhoz, ma már máson akarnak nevetni - más az ingerküszöb is, magasabban van.
- Ez azt jelenti, hogy nehezebb lett a stand-uposok feladata?
- Szerintem igen, bár azt sem akarom azt mondani, magamat piedesztálra emelve, hogy több munkára van szükségünk. Nem lehet beülni a készbe, a kényelmesbe. Létrejött az online tér, van egy csomó ember, aki egész nap a Facebookon él. A humoristáknak az előadások mellett érdemes felhasználniuk ezt a felületet, több platformon kell érvényesülni. Nekem például 110 ezer követőm van, ami elég magas szám, és elvárják, hogy mindennap szolgálj valami érdekességgel. Olyan is van, aki csak onnan ismer. Kaptam már olyan levelet, amiben a rajongó leírta, imádja a bejegyzéseimet, szoktam-e fellépni? Naná, tíz éve. Nem elég, hogy félévente egyszer szerepelek a Showder Klubban. A humoristának több lábon kell állnia.
Fotó: Tuba István
- Említette, hogy emelkedett az évek során az ingerküszöb. Nyersebbnek kell lenni, vagy apolitikusnak? Vagy éppen ellenkezőleg? Mit ért konkrétan ez alatt?
- Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, inkább folyamatosan tolódik az ingerküszöb. Az otrombább poénok nem jelentenek mentőövet, de a mai fiatalok például egyáltalán nem akarnak politikáról hallani. Miközben tíz éve mindenki azzal jött, legyen politikai humor, mint Hofinál. Nem is tudok olyat a társulatból, aki elkötelezett lenne valamilyen irányba, sőt, a humorista nem is lehet elkötelezett. Egyébként mi sem akarunk politikával foglalkozni, a magunk módján figyeljük az eseményeket, s időnként megkapjuk azt a kritikát, hogy ránkszólnak, ez azonban képtelenség. Nincs is olyan köztünk, akire rá lehetne szólni. Ha utasítást kapnék, hogy miről ne beszéljek, már aznap telelőném vele a saját oldalamat. A humornak nem lehet korlátot szabni.
- Pályakezdésénél Fábry Sándor bábáskodott. Példakép, mester az ön számára?
- Nincs példaképem, de ha olyan tehetséges lennék, mint ő, hozzá hasonlítanám magam. Szeretem, amit csinál, de nem volt mester és tanítvány viszony, közvetve indított el. Minden területen, a zenében, a színházban az előző generáció mindig félti a helyét és óvatosan bánnak a fiatalokkal. A humor területén is sok helyen lehetett ezt érezni. Az, hogy Fábry Sándor, az ország akkori elsőszámú showmanje beengedett minket a műsorába, óriási lehetőség volt számunkra.
- A szolnoki helyi rádióban vezetett műsort és az egyik országos rádió reggeli műsorában is szerepel néha. Honnan ez a vonzalom?
- Mondhatnám azt, hogy - mivel a stand-uppal foglalkoztam először - minden, amit ez után csináltam, annak a hozadéka, de valószínűleg másról van szó. Amikor komolyabbra fordult a dolog, még beszédtanárhoz is elküldtek minket, s ennek meg is van az eredménye: figyelünk a kiejtésre, szebben beszélünk, máshogy hangsúlyozunk. A rádiózás úgy adódott, hogy egy jó barátom a Szolnok FM-ben dolgozott, és másfél évig közösen csináltunk egy hetente jelentkező műsort péntek délelőtt. Sajnos a rádió már megszűnt. A másik műsor készítőivel, Sebestyén Balázsékkal jóban vagyok, és időnként bejelentkezem, vagy, ha valamelyikük kiesik, akkor az is előfordul, hogy beszállok.
- A Dumaszínházas bemutatkozó oldalán szerepel egy mondat: szeretné valóra váltani az álmát.
- Mindenki ezt szeretné. A stand-upban mindennap valóra váltjuk. Az dicséret, az oklevél és a címlap helyett az igazi elismerést este a fellépésen kapjuk, amikor a nézők eljönnek és megtapsolják az embert. Azért fontos, hogy jól sikerüljön egy este, mert mindig az előző napiból töltekezek. Ha nem sikerült olyan jól, akkor a következő helyre már egy prekoncepcióval megyek, hogy tegnap nem voltam jó, lehet, hogy ma sem leszek. Az emberek nem ezt érdemlik, de szerencsére a másodperc tört része alatt átállok. Egy másik dimenziója az életemnek, ki akartam próbálni magam a kereskedelemben, van két látványpékségem, de ehhez a területhez nem kötődöm annyira. A Rádiókabaréban már nem vagyunk, megváltozott a vezetés, nincs már Sinkó Péter, rettenetes irányba terelődött az egész. A mérföldkövek így az önálló estek lettek. Mindenkinek van egy úgynevezett haknianyaga, amivel összekötik: a falusi sztorik, az építész. Ezeket elvárják tőlünk, azt muszáj hozni. Volt két önálló estem, decemberben lesz a harmadik bemutatója. Százhúszezer huszonegy gramm a címe. Utazás Dombóvári István rejtett életébe. Pubertás, cukrásztanfolyam, hét év húsipar. Sajátos, szürreális utazás lesz, ezen dolgozom most, emellett pedig a Best of Dombi nevű klubestet is folytatom.
- Nyilatkozta, hogy folytatásokban megjelentet egy szöveget a közösségi oldalán, amely egy komolyabb oldaláról mutatná meg.
- Amikor ezt elkezdtem, utána jött A nagy roastkönyv, és most lesz egy újabb projekt, de ezek után szeretném befejezni. Szkeptikus vagyok, mert amikor megjelentettem egy komolyabb hangvételű írást, furán néztek rám. A humoristától kizárólag a nevettetést fogadják el az emberek, nem akarnak mélyenszántó gondolatokat vagy metaforikus képeket.
Forrás: Dumaszínház, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.