Györgyi Anna monodrámát mutat be Miskolcon

Október 12-én tűzi műsorra a Miskolci Nemzeti Színház a G-Monodráma Goethe és Lotte szerelméről című mű felújított változatát Györgyi Anna előadásában. A darab alapjául Peter Hacks Beszélgetés a Stein - házban a távollevő von Goethe Úrról című műve szolgált.

Györgyi Anna monodrámát mutat be Miskolcon Tovább

Rusznyák Gábor A víg özvegyet rendezte Miskolcon

A víg özvegyet mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház október 17-én. Lehár Ferenc operettjének előpremierjét Rusznyák Gábor rendezésében már nyáron megtartották, az előadás szerepelt a Miskolci Operafesztivál műsorán is.

Rusznyák Gábor A víg özvegyet rendezte Miskolcon Tovább

Magyar színházak mutatkoztak be Szentpéterváron

A Nemzeti Színház két előadással mutatkozott be a héten a szentpétervári Alekszandrinszkij színházban, a Balti ház című színházi fesztiválon pedig Mundruczó Kornél társulata lépett fel pénteken az észak-oroszországi nagyváros közönsége előtt.

Magyar színházak mutatkoztak be Szentpéterváron Tovább

Határon Túli Hétfők a Tháliában

Újra határon túli társulatokat lát vendégül a Thália Színház: a Határon Túli Hétfők elnevezésű sorozat keretében négy előadást láthat a közönség a tavalyi évad sikeres bemutatóiból.

Határon Túli Hétfők a Tháliában Tovább

Sárközi-Nagy Ilona: "Az tesz boldoggá, ha játszom!"

A kaposvári Csiky Gergely Színházban eltöltött öt év, majd a Radnótiban és a Szkénében tett rövidebb kirándulás után kapott meghívást a debreceni Csokonai Színházba Sárközi-Nagy Ilona. Először Jablonczay Lenkeként láthatták a cívisek a Régimódi történetben, majd két komolyabb szerepet követően ma…

Sárközi-Nagy Ilona: "Az tesz boldoggá, ha játszom!" Tovább

Elhunyt Fülöp Zsigmond

Életének 80. évében elhunyt Fülöp Zsigmond színművész, a Magyar Színház tagja. A Nemzeti Színház örökös tagját, a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt pénteken este családja körében érte a halál.

Elhunyt Fülöp Zsigmond Tovább