Öthetes európai turnén az Osonó

A január 17-én kezdődő öthetes turné során az Ahogyan a víz tükrözi az arcot 8 ország 22 városában, összesen 27 alkalommal lesz látható.

A turné első részében hat magyarországi város közönsége tekintheti meg a 350 alkalommal bemutatott dokumentarista előadást. 

 

Január 17-én este a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégeként lép fel a társulat, majd másnap a miskolci közönség az Ifjúsági Házban láthatja a produkciót. A budapesti Bakelit Multi Art Centerben rendszeresen fellép az Osonó. A turné során 19-én, hétfő este lesz látható az előadás. Ezt megelőzően, a délután folyamán egy nyitott műhelyfoglalkozásra is sor kerül Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével.

 

 

20-án és 22-én iskolákban vendégszerepel a társulat. Előbb a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, utóbb a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola diákjai tekinthetik meg az Osonó 60 perces megnyilatkozását. 21-én a budapesti Fészekszínház meghívásának tesz eleget a csapat, majd 23-án a szombathelyi Weöres Sándor Színházban lép fel a társulat.

 

Ezt követően Ausztriában és Németországban tart előadásokat és műhelyfoglalkozásokat a csapat, majd február elején egy kilenc napos angliai turnéval folytatódik az előadás-körút. London, Manchester, Oxford és Bristol után Hollandiába, Belgiumba és Svájcba utazik a társulat, ahol a helyi egyetemeken illetve a diaszpórában élő magyar közösségek számára mutatja be a Fazakas Misi által rendezett produkciót.

 

osono

 

Az olaszországi turnéhelyszínekre, Piacenzaba és Triesztbe visszahívták a társulatot, hiszen mindkét városban már szerepelt az előadás az elmúlt években. Az utolsó két fellépésre Kecskeméten és Szegeden kerül sor.

 

A Bene Ervin, Bernát Szilárd, Bilibok Appolónia, Dani Karola, Daragics Bernadette, Fazakas Misi, Kerekes-Salamon Csilla, Kósa Tamás és Mucha Oszkár alkotta csapat február 23-án érkezik haza. A turnét részben a Communitas Alapítvány támogatta.

 

Forrás. Osonó Színházműhely