José Cura háromszor hallható ikonikus szerepében, Otellóként a Magyar Állami Operaházban február elején. Az argentin sztártenor az MTI-nek nyilatkozott.
José Curát február 6-án, jövő pénteken a Mindenki Operája sorozat keretében megrendezett nyilvános főpróbán jelentős kedvezménnyel hallhatják diákok, nagycsaládosok és nyugdíjasok. Ezt még két rendes előadás követi február 8-án és 11-én. Cura Vámos László Otello-rendezésében lép színpadra Pasztircsák Polina (Desdemona) és Fokanov Anatolij (Jago) oldalán, Marco Comin vezénylete alatt.
Mint az MTI-nek elmondta, rendezőként is szívesen bemutatkozna Magyarországon. "Az elmúlt években csaknem tíz produkciót hoztam létre, melyek mindegyikét jól fogadta a közönség és a kritika egyaránt. Karlsruhei Sámson és Delila-produkciómat (2012) DVD-n is kiadták, 2012-es liege-i Parasztbecsület-Bajazzók-, valamint 2013-as Buenos Aires-i Otello-rendezésemet pedig az év egyik legjobbjának választották. Remélem, egy nap Magyarországon is létre tudok hozni valami hasonlót!" - fogalmazott José Cura.
Elmondta azt is, hogy nagyon szeret Magyarországon dolgozni; nemcsak a muzsikusokkal, énekesekkel és karmesterekkel jó a kapcsolata, hanem a háttérben dolgozó szakemberekkel - sminkesekkel, öltöztetőkkel, technikusokkal - is nagyszerű az együttműködés. Megjegyezte, hogy a szakmai kötelékeken kívül számos, köztük több igazán közeli barátság fűzi Magyarországhoz.
José Cura idén még kétszer hallható Magyarországon: február 21-én Mahó Andreával ad koncertet a Papp László Sportarénában, május 3-án pedig Győrben lép fel egy operaária-koncerten a Győri Filharmonikus Zenekarral és Rost Andreával.
Az argentin tenor gyakori vendég Magyarországon. Teljes operaelőadásban először 2008-ban láthatta a hazai közönség, amikor a Szegedi Nemzeti Színházban az Otello címszerepét énekelte. Ugyancsak a Tisza-parti városban alakította Cavaradossit 2009 tavaszán. Legutóbb a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztiválon, szintén Cavaradossiként kápráztatta el a Magyar Állami Operaház közönségét.
Az 52 éves énekest sokan korunk egyik legnagyobb tenorjának tartják. Veronában lépett először operaszínpadra 1992-ben. Két évvel
később megnyerte a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi énekversenyt. A fiatal tenoristát az 1990-es évek új csillagaként emlegették, szerződésajánlatokkal halmozták el, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban is ünnepelte a közönség.
1997-ben kirobbanó sikert aratott kedvenc zeneszerzője, Giuseppe Verdi Otellójának címszerepében, Claudio Abbado vezényletével és a Berlini Filharmonikus Zenekar közreműködésével.
Forrás: MTI