„Tisztában vagyok a feladattal” – Tompa Andrea az örökbefogadásról

Tompa Andrea író, színikritikus saját történetét osztotta meg arról, hogyan fogadták örökbe a másfél éve Elemért, aki ma ötéves. Lapszemle.

Az Örökbe.hu cikkéből:

 

Tompa Andrea elmondta: „A meddőség szót elutasítom, mert megbélyegzőnek tartom. Sosem gondoltam magunkra – mármint a férjemmel együtt – mint meddő párra. Hibásnak tartok minden beszédmódot az örökbefogadásról, amelynek a veszteség a kiindulópontja, még ha a hátterében az is áll, hogy egy párnak nem született vér szerinti gyereke. Nem szeretném Elemér történetét, a mi közös történetünket valami kudarcból vagy veszteségből indítani, ahogy az örökbefogadós mesekönyvek kezdődnek, hogy „sajnos anyának és apának nem született gyereke”. Valamikor régen egy pszichológus mondta, hogy a 19. században a családok felében nem született gyermek, a másik felében meg nagyon sok. Ez a gondolat, bármilyen furcsa, felvillanyozott, mert azt üzente, hogy ami velünk és sok más párral történik, teljesen természetes. Még ha tudom is, hogy a 21. században rengeteg módszer áll rendelkezésre beavatkozni és segíteni ott, ahol nem megy spontánul. Erre az útra mi nem léptünk. Szóval én nem a pohár üres felét nézem, hanem a telit” – vallotta Tompa Andrea.

 

„Furcsa, de én sose voltam úgy oda a vér szerinti dolgokért. A vér, a vér, ezt sok ideológia fetisizálja. Miközben irtó fontos a családom, igyekeztem könyveimben is mindent megtudni, feltárni, megőrizni róluk, mégis rá kellett jönnöm, hogy a legfontosabb ember, aki most a világon van számomra – mondjuk így, a gyermek előtt –, ő sem a vérrokonom” – nyilatkozta.

 

tompa

Tompa Andrea (forrás: kulter.hu)

 

„Az örökbefogadással kapcsolatos előítéleteknek az is része, hogy az emberek irtózatos teherként képzelik el. Egy orvos is, aki egyébként ismer és kedvel bennünket, azt kérdezte: „Maga író, miért vesz ekkora terhet a nyakába?” Azt válaszoltam, hogy minden gyerek teher, ha tetszik. Aki ilyen előítéleteket hordoz, nem hiszem, hogy tisztában van a saját sorsával, történetével. Hiszen az úgynevezett legjobb családokban is annyi hiba van, nehézség, baj, figyelem- és szeretethiány, nem várt gyermek, elhagyott gyermek. És vajon a mi életünk, az enyém, a tied, a mi gyermek- vagy kamaszkorunk olyan akadálymentes volt? Én különösen nehéz sorsot kaptam, elvált szülők gyermekeként, szeretett apámat kamaszkorban veszítve el, mindehhez bonyolult identitást is. Ezzel nem azt mondom, hogy nem kunszt nekem egy másik nehéz sorssal találkozni – minden örökbefogadott gyermek nehéz sorsot visz –, de tisztában vagyok a feladattal, mert tudom, milyen a veszteség. Ma már, hogy negyven elmúltam, tisztában vagyok azzal is, hogy a saját sorsunk megértése, folyamatos átbeszélése végtelen, lezárhatatlan folyamat” – fogalmazott.

 

Tompa Andrea a teljes interjúban beszélt arról is, hogyan segít feldolgozni a gyermek múltját, arról, miért fontos a gyermek emlékeinek életben tartása, valamint arról is, hogy foglalkozik-e az örökbefogadás témájával íróként.

 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

Forrás: orokbe.hu