Százlábúak láb alatt - Jubilált Ulickaja meséje a Kolibriben

Ljudmila Ulickaja hősei – a testvéreitől meggyötört, beteges szürkeveréb, az édesanyja miatt kóbor macskává lett kandúr és a magára hagyott, bölcs gyógynövény – 50. alkalommal szerepeltek a Kolibri Színházban.

 

A Kolibri ajánlója:

 

Felnőtteket és gyerekeket egyaránt érintő problémákról szól a humorban bővelkedő, édesbús történet: csalódásról és bizalomról, magányról és közösségről, családról és barátságról, hasonlóságokról és különbözőségekről, halálról és újjászületésről, és – nem utolsósorban – a szeretetről.

Az előadás a magyarul 2009-ben, a Történetek állatokról és emberekről című kötetben - Történet Antverpen verébről, Mihéjev macskáról, Vászjáról, az ezerjófűről és Maria Szemjonovna százlábúról meg az ő családjáról címmel – megjelent írás alapján készült. A 7-10 éveseknek ajánlott darabot Kolozsi Angéla alkalmazta színpadra és Tisza Bea rendezte. A produkcióban Török Ágnes, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly és Bodnár Zoltán szerepel, a zeneszerző Novák János.

 

szazlabuak-lab-alatt

 

 

Interjúrészlet Tisza Beával a Fidelio-ból:

- A kisiskolásoknak szóló Százlábúak láb alatt című előadás nem mentes a társadalmi problémáktól.
- Nem. Engem régóta érdekel, hogyan lehet gyerekeknek mesélni úgymond felnőtt történeteket befogadható módon.

- A Kolibri Színházban már felnőtt egy nemzedék sok ehhez hasonló előadáson. Mondhatjuk, hogy ezt a színházat éppen valami ilyesmiért alapítottátok?
- Akkor, húsz évvel ezelőtt, amikor fiatalon mást szerettünk volna csinálni, mint ami akkoriban a hagyományos eszközökkel dolgozó Bábszínházban volt – ahol persze nagyon szép előadások is születtek -, Novák János koncepciójában éreztük azt a mást. Komplexebb színházat akartunk, és izgalmas volt a paraván mögül kiszabadulni, hiszen az animációnak annyi formája van – többek közt a báb mellett a színészi létezésben is.

- És most már nem is olyan különleges helyzet, ha a bábszínész kijön a paraván mögül.
- Amióta megindult az egyetemi képzés, valóban fellendült a műfaj. Bár annak idején a bábos képzés mellett mi is tanultunk színészmesterséget Simon Zsuzsától, beszédet Montágh Imrétől, illetve a tanáraink többsége az egyetemről – akkoriban főiskoláról – járt át. Más kérdés azonban, hol tanulja meg az ember a szakmát, illetve mit gyakorol mindabból, amit megtanult. Amint egy színész jó rendezőktől jó feladatokat kap, idővel kibontakozhat a tehetsége.

(…) - Milyen a közönségetek? Változtak a gyerekek, amióta gyerekszínházat csinálsz?
- Egyrészt érettebbek, értelmesebbek, hiszen – akikkel mi találkozunk – olyan ingergazdag környezetben vannak, mint korábban talán soha. Másrészt a gyerekek mindig őszintébbek, mint a felnőttek. Húsz évvel ezelőtt sem volt másként. Ha úgy alakul, előadás közben is megbeszélik, amit muszáj, adott esetben felszólnak a színpadra is – ezt sem a pedagógusnak, sem a szülőnek nem kell gátolni. Rendszeresen meg is történik, hogy a gyerekek kórusban kiabálnak, hogy például “nem ő volt” – ami nekünk rendkívül inspiráló.

(…) - Nyilván mindenkire visszahat, amit csinál. Gyerekszínházzal foglalkozva, hogy látod, merre tartasz?
- Kacsintgattam én is az “élő” színházművészet felé, de lehet, hogyha az sikerül, egy megkeseredett színésznő lennék valami periférikus helyzetben – ezzel szemben itt számos szép élményt kaptam, rengeteg olyan dologgal, helyzettel találkoztam így, ami máshol közel sem biztos, hogy megadatott volna. Az pedig személyes dolog, hogy a saját – immár felnőtt – gyerekemmel a munkámból kifolyólag másképp is kapcsolatba kerültem: minden életkorában inspirált engem, s én a munkáim által is foglalkozhattam vele, gondolkodhattam rajta. Nyilván ilyesmit más szakma is kínál, másként, de nekem ez ideális. (…)

Folytatás itt olvasható.



tisza bea

Tisza Bea


Ljudmila Ulickaja a premier alkalmából így írt a nézőknek:

A gyerekszínház meglehetősen kései jelenség a kultúrában, ugyanúgy, mint a gyermekruházat vagy a kimondottan gyerekek számára készülő élelmiszer. Régen a vásári komédia dívott, amely egyformán érthető volt mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Az itáliai commedia dell’arte is olyan népi látványosság volt, amelyhez bármilyen életkorú néző hozzáférhetett. Csodálatos dolog, hogy napjainkban már létezik külön gyermekszínház, bár én egyébként nem látok semmi olyan speciális határt, amely a felnőttek és a gyermekek színházát elválasztaná egymástól. Hacsak az nem, hogy a gyermekszínháztól mulatságosabb és vidámabb cselekményt várunk el. Amiképpen a felnőttek számára készült színdarab, ugyanúgy a gyermekek számára készült előadás is elsősorban szórakoztató kell legyen, és lennie kell benne valami fontos közlendőnek.

Én a gyermekkoromat a háború utáni Moszkvában töltöttem. Erről egészen korai emlékeim maradtak, emlékszem arra, ahogy járni kezdtem, ahogy első alkalommal nekiszaladtam a cserépkályhának, hozzányomtam a tenyeremet, és megégettem magam. Emlékszem a dédmamámra, aki ’45-ben halt meg, amikor én két éves voltam, és egyáltalán, nagyon sok éles emlékem maradt meg egészen kicsi gyerekkoromból. És emlékszem, milyen óriási hatást tett rám annak idején Maeterlinck Kék madara, amelyikre a nagyanyám vitt el ötéves koromban. Az akkori ateista közegben váratlanul olyan közlés hangzott el, amely szerint lehetséges a halál utáni élet, hogy a holtak nem tűnnek el a térben, hanem haláluk után folytatják valamely titokzatos létezésüket!


ljudmila-ulickajaLjudmilla Ulickaja


Az én kedves kis Antverpen verebemet még sosem állították színpadra. És nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni a premierjére! Éppen úton leszek egyik országból a másikba, és az sajnos nem Magyarország lesz. Én ezt a kisverebet különben inkább egy animációs film hőseként képzeltem el. Egy kritikus, az egyik barátom azt írta, hogy ennek a történetnek adhatnánk azt a címet is, hogy a Veréb evangéliuma. Sokáig nevettem rajta, aztán mégis egyetértettem vele: valóban, én és a Verebem egyszerű, de nagy igazságokat tárunk fel.


A mesém szereplői állatok és növények. Nagyon szeretem a fákat, a világ legjóságosabb teremtményeinek tartom őket. Viszont a szobanövények nem érzik túl jól magukat nálam, de azért igyekszem velük jóban lenni. A csokorba kötött vágott virágot nem túlságosan szeretem, legfeljebb csak egy-két szálat belőle. Az állatok közt vannak jó barátaim: például Nóra, a házőrző kutya, akit a barátnőm fogadott be. Ez a kutyus szeret engem, időnként beszélgetni is szoktunk. Az elődjét, Topát pedig igazán közeli barátomnak mondhattam, ő borzasztóan eszes kutya volt…

Nagyon örülök annak, hogy vannak még a világon olyan gyerekek, akik szeretnek olvasni. Annak pedig még inkább örülök, ha az ÉN könyveimet szeretik olvasni!


Üdvözlet mindannyiuknak!


A Százlábúak láb alatt c. darabot legközelebb március 24-én és 25-én 10:30-kor láthatjátok a Kolibri Fészekben.

 

Forrás: kolibriszinhaz.hu