Elhunyt Varga Magda operaénekes

Életének 94. évében kedden éjjel elhunyt Varga Magda operaénekes, érdemes művész, nyugalmazott főiskolai docens, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja, Cserhalmi György édesanyja.

Varga Magda 1922. január 22-én született Mogyoródon. Tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett, a negyvenes évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult, tanárai közé tartozott László Géza és Posszert Emília.

 

Varga Magda

 

1950-ben a Magyar Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt. 1956-ban a négy éve alakult debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott; Gertrudis királyné szerepében debütált.


1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. Az operát húsz éven át tartotta műsorán a Csokonai Színház, ez idő alatt számos partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet.


Rossini Olasz nő Algírban című művében Isabellát, az Aidában Amnerist, A trubadúrban Azucenát, a Bánk bánban Gertrudist, Ponchielli La Giocondájában a vak asszonyt, Kodály Székelyfonójában a háziasszonyt, a Cigánybáróban Mária Terézia szerepét is nagy sikerrel adta elő.


1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Zeneakadémia debreceni tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban.

1997-ben prózai szerepekre hívta Czeizel Gábor, és így új oldalról ismerhette meg a közönség.


1974-ben érdemes művész címmel, 2008-ban Csokonai-díjjal tüntették ki.

 

Varga Magdát a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.

 

Forrás: MTI, Csokonai Színház