Nyilvános a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál műsora

A közép- és kelet-európai térség reprezentatív színházi előadásait felsorakoztató Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál március 18-án indul.

A szervező Tamási Áron Színház a szemle kortárs színházi tükrözései mellett képzőművészeti, zenei, és különböző szakmai rendezvényeknek is gazdája. A PONTTAL fémjelzett, a kiegyensúlyozott és nyugodtság jegyében születő találkozó virtuálisan már bebarangolható.  Műsorának teljes kínálata elérhető a http://www.reflexfest.ro honlapon, ahol az előadások részletes ismertetője mellett a kísérő rendezvények sorába is betekinthetünk. 

 

VAR 7639 cimborak babszinhaz verstol versig hajt a  csordas vargyasi

Cimborák Bábszínház

 

Akárcsak három évvel korábban, idén is egy rangos kvartett koncertjével indul a fesztivál március 18-án este. A bécsi radio.string.quartet tagjai eltérő zenei és kulturális miliőből érkeznek, közös pontjuk alkotói kalandvágyukban egyesül, mely a klasszikus zenét a dzsessz, a rock és a popzene határain átívelő muzsikához vezeti. 

 

Két kiállítást is bemutat a Reflex3. Az elmúlt években méltán vívta ki a kortárs művészeti élet elismerését a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, amely ugyancsak a fesztivál nyitónapjára időzítette a Példák nem univerzális székre című csoportos kiállítását. A kiállítás a szék a művészetben gondolatára épül és különböző példákon keresztül reagál az Arisztotelész által megfogalmazottakra: „nincs univerzális szék. A szék gondolata csak a példákban létezik.”

 

A huszadik század egyik legjelentősebb színházreformere, Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulóját a Lengyel Kulturális Intézettel és a Lengyel Televízióval karöltve ünnepelik. A Kantor munkásságát bemutató kültéri fotókiállítással egybekötött eseménysor három reprezentatív színházi előadás vetítését kínálja, melyet az egykori krakkói Cricot2 színház művészei, Teresa és Andrzej Wełminskivel való találkozás, beszélgetés követ. A szenvedélyes és öntörvényű Tadeusz Kantor rendező, színész, szerző, zseniális teoretikus, képzőművész, eretnek happening résztvevő és megszállott avantgardista volt. A tárlatnak és a filmvetítéseknek a Lábas Ház ad otthont. 

 

KAMPF foto JakabLorant 02

Kampf 

 

Március 20-án van a Nemzetközi ASSITEJ Szövetség által kezdeményezett Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világnapja. Ez alkalomból a nagykorúvá érett sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház hiánypótló, kiskamaszoknak szóló Kire ütött ez a gyerek című, Janikovszky Éva szövegeiből felépített előadását mutatja be. Egy nappal később, a március 21-ei Bábvilágnapon, legfrissebb előadásával a Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című maszkos játékával ünnepel.

 

Ugyancsak sepsiszentgyörgyi, ám nemcsak erdélyi, hanem nemzetközi hírnevet szerző, a maga nemében egyedülálló, szociális projektjeiről is ismert Osonó Színházműhely mask@face.now című produkcióját tekintheti meg a Reflex3 közönsége március 19-én. A marokkói fiatalokkal közösen létrehozott dokumentarista előadás két egymástól távol eső kultúra találkozása mellett személyes és őszinte történeteknek ad színházi keretet. 

 

A Háromszék Táncegyüttes Könczei Árpád koreográfus rendezésében, A banda című előadását mutatja be a Reflexen március 29-én. Az idén 25. évadját ünneplő táncegyüttes produkciója a népi lakodalmak örökségét értelmezi újra a színház nyelvén. A banda a híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató előadás-sorozat harmadik része, a Csávási ballada és a Száz évig után, amelyben a magyarpalatkai muzsikusok kerülnek középpontba.

 

Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínháza működik Sepsiszentgyörgyön. Az M Studio a Nyugat-Európában már korábban ismertté vált színházi formavilág meghonosítására és megszerettetésére vállalkozott. A Reflex3 fesztivál utolsó előtti napján a közönség a Fehér Ferenc által rendezett és koreografált Kampf című produkciót láthatja, amely 2014-ben a Legjobb Táncszínházi Előadás Díját nyerte el a bukaresti Független Színházak Országos Fesztiválján.

 

 

ROTFRONT

Rotfront

 

Ugyancsak a fesztivál utolsó előtti estjén Berlin leghangulatosabb zenekarának is nevezhető RotFront – Emigrantski Raggamuffin Kollektiv koncertezik. A szinte mind berlini emigránsokból álló formációban a szövegek vidám kavalkádja mellett harmonika, klarinét, szaxofon, harsona, trombita, gitár, bőgő és dobok adják a változatosságot.

 

Szakmai találkozások és fórumok otthona is a Reflex3. Esténként, az előadások utáni közönségtalálkozók a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajlanak. A beszélgetések sorozatában a Játéktér is tart lapbemutatót. Az erdélyi színházi folyóirat szerkesztői, szerzői a lap tavaszi számát mutatják be.

 

A március 18–31. közt jelentkező Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztiválnak köszönhetően Sepsiszentgyörgy és Háromszék hivatkozási-, találkozási ponttá válik Európa kulturális térképén. A színház világnapját is ünneplő márciusi hónap kiemelkedő eseményére a jegyeket a rendezvény előtt tíz nappal kezdik árusítani.