Pályázatokat hirdet az NKA Színház- és Táncművészet Kollégiuma

A Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet magas művészeti színvonalú táncművészeti és színházi tervek megvalósításának támogatására.

Tovább nka.hu-ra.

 

nka

 

1. Pályázati cél: Új színházi produkciók megvalósítása
Pályázni magyar szerzők műveinek bemutatására, valamint gyermek- és ifjúsági előadásokra, dramaturgiai, szcenikai és egyéb újításokkal kísérletező előadásokra lehet.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 29 200 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 4 000 000 Ft/pályázat

 

2. Pályázati cél: Már bemutatott színházi produkciók Magyarországon történő forgalmazása, előadások befogadása, szakmai együttműködések kialakítása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 13.200.000 Ft.
Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

3. Pályázati cél: Új színházi előadások koprodukcióban történő megvalósítása és forgalmazása
Pályázni magyarországi színházak közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására, valamint határon túli magyar nyelven játszó színházak és magyarországi színházak új közös produkcióinak megvalósítására és forgalmazására lehet.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 29 200 000 Ft
Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

4. Pályázati cél: Külföldi színházi művészek, társulatok felléptetése, színházi szakemberek (rendező, vendégművész) fogadása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5 200 000 Ft.
Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

5. Pályázati cél: Kihívással élők színházi programjai megvalósítására.
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 3 400 000 Ft
Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

6. Pályázati cél: Magyarországi színházak rendszeres színházi nevelési tevékenységének (színházi látogatáshoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó beszélgetések és foglalkozások, osztályterem-színház, komplex színházi nevelési programok) megvalósítása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 17 200 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 2 000 000 Ft/pályázat


7. Pályázati cél: Új táncprodukciók megvalósítása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 51 200 000 Ft
Igényelhető támogatás: maximum 4 000 000 Ft/pályázat

 

8. Pályázati cél: Már bemutatott táncprodukciók bel- és külföldi forgalmazása 
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 15 500 000 Ft
Igényelhető támogatás: a kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

9. Pályázati cél: Külföldi táncművészek, táncegyüttesek felléptetése, táncművészeti szakemberek (koreográfus, vendégművész) fogadása
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7 700 000 Ft
Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

10. Pályázati cél: Önálló cirkuszi produkciók bemutatása és fejlesztése, az artistaképzés és tehetségkutatás fejlesztése, a magyar artisták pályakezdésének elősegítése, a hazai cirkuszművészet népszerűsítése, társadalmi szerepvállalásának erősítése, a cirkuszművészet nemzeti kulturális identitás erősítésében betöltött szerepének erősítése, nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerének erősítése
Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50 000 000 Ft
Igényelhető támogatás: a Kollégium nem írja elő a maximálisan igényelhető támogatás összegét.

 

Tovább nka.hu-ra.

Tovább a www.pafi.hu-ra.