Pokorny Lia: "A művészet kötelessége kapukat nyitni"

A Centrál Színház tagja a Leenane szépe című előadásról és a népszerű Beugróról is mesélt a Válasz.hu-nak.

 

A valasz.hu cikkéből:

 

A Puskás Tamás rendezésében januárban bemutatott Leenane szépe címszerepéről Pokorny Lia elmondta, az általa megformált Maureen kegyetlen az anyjával, de ugyanakkor kiszolgáltatott is. "Nem hiszem, hogy kegyetlenebb lenne, mint bármelyik néző, akinek megfordult már egy-két dolog a fejében, csak nem adott hangot neki. Éppen azért szereti a közönség – és én is – ezt az előadást, mert titkos gondolatainkról beszél hangosan. Úgy lehet azonosulni vele, hogy látványosan elutasítjuk, de közben tudjuk, hogy a lelkünk mélyén pokoli dühök fortyognak. Ezt az egyszerű színházi hatást szembesítésnek hívják. A néző pontosan tudja, miről beszélünk, legfeljebb úgy tesz, mintha nem tudna róla, hanem a szomszédjáról volna szó, de közben felfedezi önmagát. Ez a katarzis" - mutatott a színésznő.

 

A Centrál Színház tagja úgy fogalmazott, az életünk sokkal bonyolultabb, mint a sematikus vidám vagy szomorú színdarabok mutatják. "Az élet nem úgy rossz, ahogy van. Azért klassz ez a színdarab, mert szélsőséges, felkavaró, intenzív, megmutatja milyen összetetten ronthatjuk el az életünket, és közben vitriolosan mulatságos" - tette hozzá.

 

pokorny lia

Fotó: Fülöp Ildikó, valasz.hu

 

Arra a kérdésre, milyen a számára kedves teátrum, Pokorny Lia így felelt: "Ébresztő jellegű. A művészet kötelessége, hogy kapukat nyisson az emberben, szabadságot adjon,gondolkodni tanítson. Mindenkinek eljön az életében egy pillanat, amikor az a bizonyos puttony, amit cipel, brutálisan nehéz lesz, összeroskad alatta, és el sem tudja képzelni, hogy valaha is lábra álljon. A jó színház az, ami megmutatja, hogy mindig van döntési lehetőség, van újrakezdés, akár még feltámadás is. Mindenből van kiút."

 

A színésznő elárulta, Puskás Tamás színházigazgató-rendezővel elképesztően jó, mi több, szenvedélyes kapcsolatom van. Nagyokat vitatkoznak, akár szakmáról, akár az élet dolgairól van szó. A Jó emberek bemutatója előtt mondatról-mondatra harcoltak meg egymással. "Ezt csak akkor teheti meg az ember, ha biztonságban van, ha tudja, hogy az őszinteségével nem hoz bajt magára. Ha bízik a vezetőjében, és cserében az is bízik benne" - hangsúlyozta a Centrál társulatának tagja.

 

A Beugró című improvizációs sorozatról elmondta, fontos állomása az életének. "Amikor elkezdtük, azt se tudtuk bemérni, hogyan fogadja majd a közönség. Nagy kockázat volt, de úgy voltam vele, csapjunk bele, nézzük meg, mi lesz ebből az egészből. Akadnak kollégák, akik elkurvulásnak tekintik a tévézést. Azt is mondják, hogy teljesítmény nélküli figurák szerepelhetnek a képernyőn. Ami egyébként igaz. Ugyanakkor biztosan vagyok abban, hogy mi, a Beugróban értéket teremtettünk. Lehet, hogy éppen az értéke miatt vándorolunk csatornáról-csatornára? Ezen most el fogok gondolkodni" - mondta Pokorny Lia.

 

A teljes interjú itt olvasható.