Csongor és Tünde - Osztálytermi előadás készült Szatmáron

Az idei évadban először, hagyományteremtő szándékkal osztálytermi színházi előadást hozott létre a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

 

A Harag György Társulat ajánlója:

 

A produkció bemutatójára 2015. március 11-én, szerdán, 10 órától kerül sor a szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

 

Az előadás rendezője Kányádi Szilárd, szereplői Frumen Gergő, Orbán Zsolt és Rózsa László, a dramaturgiai munkákat Patkó Éva m. v. végezte, a koreográfus Győrfi Csaba m. v.

 

eszaki szinhaz

 

Az előadás egyik célja közelebb hozni a színház világát a diákokhoz, éppen ezért esett a választás Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámájára, hiszen ez a mű szerepel a diákok tananyagában is, így egy mindenki számára ismert klasszikus elevenedhet meg az osztálytermek falain belül. Emellett nem titkolt szándék az sem, hogy az előadás a magyar irodalom klasszikusain keresztül hívja fel a figyelmet a műalkotások, így a színház élőadás és az irodalmi művek fontosságára.


A közeljövőben, több iskolában is játssza majd a Harag György Társulat fiatal alkotócsapata ezt az előadást, amelynek létrehozása szorosan igazodik a társulat művészeti vezetésének azon koncepciójához, hogy a színházi alkotómunkát minél behatóbban megismertesse a fiatal generációval.

 

A tavalyi évadban éppen ezért mutatta be a társulat Ratkó József Segítsd a királyt! című történelmi drámáját beavató színházi előadás formájában. Akkor a diákok a színház falain belül, a kulisszák mögé betekintve ismerkedhettek meg a színházi alkotómunka folyamatának különböző fázisaival, most pedig osztálytermükben láthatnak vendégül egy előadást.


Forrás: Harag György Társulat