’Egy rózsaszál – miről beszél?’ - Folytatódik a Vers-Szín-Tér sorozat

Március 20-án az „Egy rózsaszál – miről beszél?” című zenés színházi előadás várja az érdeklődőket a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontban. A Vers-Szín-Tér programsorozat újdonsága, hogy új, ifjúsági bérlettel is látogatható kedvezményesen.

 

Az előadás a több, mint 110 éve bemutatott János vitéz című daljáték keletkezését meséli el. A Király Színházból világhódító útjára indult mű születésének viharos és drámai fordulatokban bővelkedő története mellett természetesen a híres dalok is felcsendülnek.

 

Ki ne ismerné az „Én vagyok a bojtárgyerek”, az „Én, a pásztorok királya” és „Egy rózsaszál szebben beszél” kezdetű dalokat? Az előadás a zene, a szöveg, a színészi játék és a humor szárnyain repít el minket a századelő pezsgő életébe.

 

Almási Sándor, Molnár Gyöngyi, Széll Attila játékában elevenedik meg Kukorica Jancsi, Iluska, Bagó, a Francia királyleány és a Király.

 

Image16

 

„Egy rózsaszál – miről beszél?”

zenés színházi est

 

Játsszák: Almási Sándor, Molnár Gyöngyi és Széll Attila
Zongorán közreműködik: Nyitrai László
Rendező: Vörös Róbert

 

2015. március 20., péntek 15:00 óra
Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpont
(1085 Budapest József krt. 70.)

Jegyárak:
Kedvezményes csoportos diákjegy 600 Ft/fő/alkalom
Kedvezményes csoportos diák bérlet, mely 2 tetszőlegesen választható pénteki vagy iskolai előadási napon

zajló programra érvényes az évad során 2015. december 31-ig: 1000 Ft/fő
Felnőtt jegy 1200 Ft (Galéria klubkártyával: 1000 Ft)
Diák és nyugdíjas jegy: 800 Ft (Galéria klubkártyával: 700 Ft)

www.jozsefvarosigaleria.hu