Hűvösvölgyi Ildikó: "Ilyenkor az ember kénytelen visszanézni"

"A Kossuth-díjat egyfajta életműdíjnak érzem, bár remélem, még sok szép feladat vár rám" - mondta az MTI-nek Hűvösvölgyi Ildikó színművész, aki zenés és prózai szerepekben egyaránt kiemelkedő, emlékezetes alakításokat magába foglaló művészi pályája elismeréseként vehette át a kitüntetést vasárnap a Parlamentben.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a magas kitüntetést megkaptam" - hangsúlyozta a színésznő, megjegyezve: "ilyenkor az ember kénytelen megállni és visszanézni: mit tett, megérdemelte-e?".


Hűvösvölgyi Ildikó felidézte, hogy negyven éve végzett a főiskolán Horvai István és Kapás Dezső legendás első osztályában és azóta folyamatosan nagyon sokat dolgozik.

 

Huvosvolgyi Ildiko

Fotó: STOP/Leéb Ádám


"Ehhez a pályához szerencse is kell, én Gondviselésnek nevezem" - fogalmazott. Mint mondta, csodálatos szülei voltak, akik sok áldozatot hoztak azért, hogy a nővére és ő zenét tanulhasson. Az élete során mindig olyan emberekkel találkozott és dolgozott együtt, akik figyeltek rá, szerették.


Kiemelte, hogy fiatal színésznőként rengeteget foglalkoztatta a televízió, itt is a legjobb rendezőkkel dolgozhatott, Zsurzs Évával (Beszterce ostroma, Leányvásár), Nemere Lászlóval (Zöld dió), Hintsch Györggyel (Lila akác, Az ünnepelt) és Esztergályos Károllyal (Pokolraszállás). A Magyar Rádióban több mint 50 rádiójátékban szerepelt, legkedvesebb alakítása a Pillangó Hitves Zsuzsikája és a Cserebogár, sárga cserebogár Blaha Lujzája volt, amelyekért nívódíjat is kapott.


Bár akkor azt írták róla, hogy számára zöld lámpa volt a pálya minden ága felé, színházi karrierje azért nehezebben indult - jegyezte meg. A főiskola után Veszprémbe szerződött, utána rögtön visszahívta a Madách Színházba Ádám Ottó. Mégis, csak a Macskák 1983-as bemutatója után figyelt fel rá a szakma. "Akkor egyszerre a helyemre kerültem, s jöttek a nagy musicalek: a Doctor Herz, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát, az Apácák, a Mária evangéliuma és az Egy nyári éj mosolya" - sorolta. Hozzátette: dolgozott Szirtes Tamással, Kerényi Imrével, Nagy Viktorral és Seregi Lászlóval, akitől egy életre szóló "táncszeretetet" kapott.


"Ezeknél a szerepeknél sokat jelentett, hogy zenész vagyok, kottaértő muzsikus, és bizony ez a tudás később, a pályám nehezebb szakaszain is átsegített" - idézte fel. Kitért arra, hogy a "szélcsendesebb" időkben vezette a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorát, a Madách Színházban muzsikusportrékat készített, világhírű zenészekkel beszélgetett és komolyzenei koncerteken is fellépett.

 

"De amire a legbüszkébb vagyok, hogy három nap alatt ugrottam be Honegger Johanna a máglyán című oratóriumába, amelyet az a Paul Sacher vezényelt, aki magától Bartók Bélától rendelt műveket" - emelte ki. "Bizony bátorság kellett ezekhez az új feladatokhoz, de én sosem voltam gyáva!" - hangoztatta, hozzátéve, hogy mindig elébe ment a dolgoknak, felfedezte magának a tanítás örömét, a pódiumot és a költészetet.


Hűvösvölgyi Ildikó alapító tagja a Darvasi Ilona által létrehozott Turay Ida Színháznak, ahol olyan prózai szerepeket is eljátszott, mint a Sári bíró címszerepe vagy Gobbi Hilda figurája a születésének 100. évfordulójára írott, Csillagok között című darabban. Már több mint tíz éve utazik a társulattal, amely 2014-ben lelt otthonra Budapesten, a Kálvária téren.


"Tudom jól, hogy ezt a pályát nem tudtam volna végig csinálni, ha nincs mellettem a családom" - hangsúlyozta a művész, hozzátéve: "bár ma inkább panaszkodni szoktak az emberek, én mégis kimondom: boldog vagyok és hálás Istennek!".

 

huvosvolgyi ildiko

Fotó. Diósi Imre, pepitamagazin.hu

 

Rövid életrajz:

 

 

HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ színművész 1953. június 9-én született Budapesten.
1975-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakán. A következő évadban a veszprémi Petőfi Színházban játszott, majd 1976-ban a Madách Színházhoz került, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal máig dolgozik. Olyan musicalekben kapott főszerepet, mint a Macskák, a Doctor Herz, a József, a Mária Evangéliuma, az Apácák és a Nyári éj mosolya. A Madách Színházban jelenleg két darabban, a Betörő az albérlőmben és a Mary Poppinsban játszik. Az István, a király című rockopera 1983-as ősbemutatóján Picurt, Koppány egyik feleségét alakította.


Több tucat filmben és tévéjátékban szerepelt, A Süsü, a sárkány című bábfilmben az ő hangján szólalt meg a királylány. Rádiós szerepléseiért háromszor (1978, 1987 és 1989) is nívódíjjal jutalmazták, a Bartók Rádióban tíz évig vezette a Muzsikáló délután élő adásait.


Az utóbbi években a Turay Ida Színház társulatának tagjaként is fellép, elsősorban prózai szerepeket játszik. Önálló és kétszemélyes műsorai a Csendes csodák, Kaleidoszkóp, Emlékeim, versben-dalban, Nők, álmok sorsok, Színes orchideák. A Madách Színház Tolnay Szalonjában muzsikusportrékat szerkesztett és vezetett. Tanított a Shakespeare Akadémián, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, a Madách Musical Műhelyben, a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában.


1992-ben Thália Szekerén közönség-díjjal, 2004-ben Turay Ida Vándordíjjal, 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

 

 

Forrás: MTI