"A Kossuth-díj nagyobb felelősséggel jár" – Interjú Oszvald Marikával

A művésznővel a Kossuth-díj elnyerése kapcsán beszélgettünk.

 

„Amikor egy fiatal kolléga több ízben is elégedetlenkedett valami miatt, Marika csak annyit mondott neki: „Gyerekek ez egy vidám műfaj, a nézők ide azért jönnek, hogy belőlünk pozitív energia sugározzon. Ha mi nem így élünk, nem így viselkedünk, akkor ezt a színpadon sem tudjuk sugározni." Azt gondolom, Marika sikerének titka a természetesség és az, hogy belőle mindig életöröm és életigenlés sugárzik. Ezért szereti őt olyan nagyon a közönség évtizedek óta." (Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója)

 

 

„Annak idején egyszerre felvételiztünk a Színművészeti Főiskolára ő színész, én rendező szakra. Gogol Revizorából rendeztem részletet, amiben ő volt a polgármester lánya. Nagy sikerünk volt, de végül őt felvették, engem pedig nem. Aztán sok évvel később az élet mégis összesodort minket az Operettszínházban. Rettenetesen szeretem azt a hihetetlen őserőt, ami Marikából árad, és biztos vagyok benne, hogy ő is szereti, hogy én nem rettenek meg és menekülök el attól az óriási energiától, ami benne van, hanem használni és formálni tudom." (Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője)

 

 

oszvald marika

 

 

Interjú Oszvald Marikával:

 

Hogy tudtad meg, hogy Kossuth-díjat kapsz? Egyszer csak csöngetett a postás kezében a levéllel?

 

Majdnem pont így történt. Épp A Bajadérral turnéztunk Izraelben, a tel-avivi operában léptünk fel tizenegy alkalommal. Egyik nap a lányom izgatottan telefonált, hogy a kormánytól valami hivatalos levelem érkezett, szerinte kitüntetés lehet, felbonthatja-e. Mondtam neki, hogy persze, azonnal! Az állt benne, hogy Kossuth-díjra jelöltek. Ő felsikoltott örömében, de én csitítgattam. Ez csak egy jelölés, mondtam, nem jelenti azt, hogy meg is kapom. Apukám szuper ember volt, istenien nevelt. Mindenre megtanított az életben. Ő mondta mindig, hogy csak azután szabad elhinni és lelkesedni egy dologért, amikor már megtörtént, nem pedig előre inni a medve bőrére. Én is ezt válaszoltam a lányomnak, de közben tiszta libabőr voltam. Utána vártam-vártam, de nem történt semmi. Egyszer csak kaptam egy emailt, amiben arról értesítettek, hova és hányra kell mennem átvenni a díjat. Hát így tudtam meg, hogy tényleg Kossuth-díjat kapok. De mondhatom, nagyon-nagyon jó érzés.

 

oszi20

 

Úgy tartják, egy ilyen díj az életpálya elismerése. Számodra mit jelent?

 

Ez nagyszerű dolog, de soha nem azért dolgoztam, hogy díjat kapjak. A szüleimnek köszönhetek mindent. Apukám fantasztikus énekes volt, anyukám csodálatos színésznő. Összetették amilyük volt, abból lettem én. Ahogy apukám mondta mindig: „Marikám te egy istenáldotta tehetség vagy, de nem tehetsz róla. Épp ezért soha ne élj vissza vele. Mindig maradj hálás." Ezt érzem most is. Borzalmasan örülök, boldog vagyok, de nem érzem, hogy ez bármire is följogosítana. Sőt! Szokták mondani, hogy egy ilyen elismerés nagyobb felelősséggel jár. Bennem inkább az van, nehogy csalódást okozzak, nehogy kiderüljön, rosszul ítélték meg, és mégsem érdemlem meg a díjat. Bár sokan meglepődtek, mert azt hitték, már régen megkaptam. És tulajdonképpen igazuk is van, mert a közönségtől nekem már sok-sok kicsi Kossuth-díjam van.

 

Azt mondod, nem akarsz csalódást okozni. Ennyire erős benned a megfelelni vágyás?

 

Nincs bennem és soha nem is volt semmilyen önmegvalósító, világmegváltó szándék. Mindig is egy célom volt: alázatosan megfelelni a közönségnek. Nekem ez a dolgom. Ugyanakkor ez egyáltalán nem jelent önfeláldozást, hiszen tőlük szeretetet kapok cserébe. Ily módon tehát azt is mondhatnám, hogy önző vagyok: szeretetet szeretnék kapni a nézőktől és ennek érdekében mindent megteszek.

 

És megkapod?

 

Százszorosan. Időnként olyan visszajelzéseket kapok, amiktől eláll a lélegzetem. Volt olyan, hogy letérdelt egy néni és megcsókolta lábamat. Hát erre én is sírva fakadtam. Vagy amikor azt mondta valaki egy előadás után, hogy ez volt élete legszebb napja. Levegőt sem kaptam.

 

oszi40

 

40 év alatt azért sokat változott a közönség. A mai nézők is ilyen lelkesek? Ma is épp úgy megbecsülik a színészeket, mint régen?

 

Abszolút. De én ugyanezt érzem a szakma részéről is. Persze, fölhígult a pálya, sok a televízió, sok az ember. Azt hihetnénk, hogy elenyészünk, eltűnünk ebben a sokaságban. De ez nem igaz. Nekem egy szavam nem lehet. Engem a színházban is mind a mai napig megbecsülnek a kollégák, idősebbek és fiatalok egyaránt és a vezetés is. Régen az összes darabban benne voltam, ma már csak néhányban játszom. Most már nem a mennyiségre, hanem a minőségre megyek. És hála istennek az Operettszínház még most is gondolkodik bennem. Mindig kapok olyan feladatot, amiben ki tudok teljesedni a mindenkori önmagamnak megfelelően. Most például Kerényi Miklós Gábor irányítása mellett a Csínom Palkót próbáljuk, ami nagyon izgalmas vállalkozás, játék a játékban helyzet, mert egy színtársulatot alakítunk, akik épp Farkas Ferenc operettjét próbálják. Miközben egyrészt a színészek, a szakma helyzetéről, kiszolgáltatottságáról beszélünk, másrészt megelevenedik a kuruc kor, Béri Balogh Ádám és Tyukodi világa. Külön öröm, hogy egy színpadon játszhatom Lehoczky Zsuzsával és Kállay Borival. A három „nagyasszony" az ex-szubrettek szerepében. (nevet) Talán húsz éves lehettem, amikor az Operettszínházban először léptem színpadra, még anyukámmal együtt. A Noszty fiú este Tóth Marival című darabban játszottunk. Az előadás után megjelent első kritika számomra felért egy Kossuth-díjjal. Azt írták ugyanis, hogy „színpadra született eleven tehetség. Nagyon szép karrier várhat rá, ha jól gazdálkodik a tehetségével a színház." Érted? És azt kell mondjam, a pályám során végig jól gazdálkodtak velem. Mindig jó feladatokat kaptam, olyanokat, amik megfeleltek az egyéniségemnek, a képességemnek. És ez ma is így van. Jól bánik velem a színházam.

 

Te pedig mindig igyekezted kihozni magadból a maximumot.

 

Igen. Nagy előnyt jelentett, hogy színészek voltak a szüleim, mert ettől tökéletesen ismertem a színházi világ működését. Tudtam, hogy nem lehet hőbörögni és nagyzolni. Alázatosnak, szorgalmasnak, empatikusnak, kitartónak kell lenni. Minden pillanatban az adott feladatra kell koncentrálni. A tehetség mellett millió összetevője van a sikernek. Sok tehetséges ember elcsúszik például azon, hogy nem megfelelő a hozzáállása vagy nem elég kitartó.

 

oszi10

 

Ezt is tanítottad azon a kurzuson, amit a Színművészeti Egyetemen tavaly végzett Zsótér-Zsámbéki osztály növendékeinek tartottál?

 

Persze. No meg az operettről beszélgettünk, elemeztük, mi hogy működik ebben a műfajban és mintegy játékmester, segítettem nekik dalokat, jeleneteket megcsinálni. Rettenetesen élvezték. Édesek voltak. Egy idő után már csak tátott szájjal néztem és csodáltam az ötleteiket, a lelkesedésüket, a tehetségüket. Leszedték a youtube-on található videóimról a tánclépéseimet, a figuráimat és megtanulták mindet. Az egyikük például, a 'Jaj cicát' énekelte, az oldalán két-két lánnyal. Ültem az asztalnál és figyeltem őket. Azt énekelte épp: „Erről már le nem szokom..." És közelített felém, már majdnem feldöntötte az asztalt. „Nők fülébe csak súgom, hogy... TANÁRNŐ MEGVÁRHATOM AZ ÓRA UTÁN? ... Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád...". Hát elájultam tőle. Tele voltak ilyen ötletekkel, csodálatosak voltak. De nem csinálnám állandóan, miközben borzasztóan feltöltődtem, nagyon kimerített lelkileg és fizikailag is.

 

Ebbe az osztályba járt színészként Fehér Balázs Benő is, aki most a Sirályt rendezi, melyben Te játszod Arkagyinát a híres színésznőt. Prózai szerepben, egy független színházi produkcióban. Miért vállaltad el a munkát?

 

A kaland miatt. Szeretném megismerni a határaimat és izgat a másfajta játék és stílus. Kíváncsi vagyok, meg tudom-e oldani a feladatot. És persze még ott a hiúságom is. Dicsőség számomra, hogy egy fiatalember kért föl erre a szerepre. Na meg úgy tűnik, kívánja a szervezetem a stresszt. (nevet)

 

Honnan merítesz mindehhez energiát? Mitől tudsz nap, mint nap újra elindulni?

 

Attól, hogy nem én vagyok én. Nem érzem magam. A feladatot érzem, és végre akarom hajtani. Ilyenkor nem számít a fáradtság, nem érdekel a testem, csak a szellemem és a lelkem. Aztán amikor vége próbának, az előadásnak, összeesem, kiterülök, elájulok, és jól kialszom magam.

 

Nem fordult elő, hogy azt mondtad, elég? Már nem akarok játszani, nem érdekel a színpad. Csinálják a többiek! Én inkább pihennék kicsit. Volt ilyen?

 

Van. Most is van. De csak percekig tart Aztán rájövök, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak.

 

Miért?

 

Mert nem tudok nemet mondani egy-egy felkérésre. És ha már elvállaltam valamit, akkor menni kell. Ha időnként panaszkodom emiatt, a színházban mindig azt mondják, úgysem tudnék a fenekemen maradni. És igazuk van.

 

Nem arról van szó, hogy szükséged van arra, hogy sokan vegyenek körül, és mindig történjen valami? Talán nem bírsz egyedül lenni?

 

Imádok egyedül lenni. Ne szóljon hozzám senki. Tökéletesen elbeszélgetek saját magammal. Elgondolkodom, szemlélődöm. Szeretem és kívánom az egyedüllétet. De az is jó, amikor emberek között vagyok.

 

oszi30

 

Mivel kapcsolódsz ki?

 

Pihenek. Olyan dolgokat szeretek csinálni, amitől szebb lesz a környezetem. Kézimunkázom, kertészkedem. De engem már maga az élet boldoggá tesz.

 

Mázlista vagy.

 

Nagyon. Mindig pozitívan állok a dolgokhoz, amitől harmónia és boldogság van bennem. Az élet varázslatos, amit a szellemiség és a lelkiség tesz igazán csodálatossá.

 

Ezt a fajta hozzáállást megtanultad az évek során vagy veled született?

 

Anyukám egy földre szállt angyal volt. A jóság, a tisztaság megtestesülése. Apukám pedig egy filozófus, aki állandóan foglalkozott a gyerekeivel. Mindenre megtanított. Mindenre. Ők ketten tanítottak meg szeretni, ők mutatták meg, hogy mindennek ez az alapja.

 

De biztos volt olyan, ami fájt vagy rosszul esett. Amikor megbántottak vagy igazságtalanok voltak veled.

 

Nem. Mert megmagyaráztam magamnak, hogy mitől olyan az az ember és miért cselekedett vagy beszélt úgy. Mögé néztem a miérteknek és megértettem őt. Ha valaki gonoszkodik vagy rosszat tesz a másiknak, annak nagyon nagy baja van. Ezért nem tudok haragudni rá, inkább sajnálom szegényt. Ha azonban úgy bántanak, hogy igazság van benne, azt alázattal tudomásul veszem. Ugyanúgy tele vagyok hibával, bajjal, problémával mint mások, csak másként szemlélem a dolgokat. Ezáltal valahogy megoldhatónak tűnik minden.

 

Bocsánatot tudsz kérni, ha nincs igazad?

 

Jaj, de mennyire! (nevet) Igen. Csak úgy tudom rendbe rakni a lelki világomat, különben állandóan kínozna a dolog. Hazudni sem szeretek. Persze előfordul, hogy muszáj füllenteni, de hazudni, hogy utána szégyelljem magam, azt már nem. A tisztaság megőrzése nagyon fontos. Csak akkor tudja jól érezni magát az ember, ha nincsenek rajta ilyen nyomasztó lelki terhek. Nem értem azokat, akik így tudnak létezni. Nem is tudom felfogni. Borzasztó lehet nekik. Az őszinteség mások és magunk felé sokkal kifizetődőbb. Tudniillik mindenki hibázik. Én is. Miért mutassam magam szentnek, amikor nem vagyok az? Arra nincs semmi szükség. A másik meg fogja érteni, hogy miért csináltam valami rosszaságot, hiszen ő is elkövet ezt-azt. Így tudunk megbocsátani egymásnak.

 

Azóta, hogy megkaptad a színész diplomát az Operettszínház tagja vagy, vagyis több mint negyven éve. Az életben is ilyen hűséges típus vagy?

 

Maximálisan. Azt gondolom, ha valaki nem hűséges, az nem kialakult személyiség, az még csak keresgéli önmagát. Én nagyon stabilan érzek magamban minden fajta érzelmet. Például csak egyetlen férfihez mentem hozzá, igaz kétszer. Már 18 éves koromban a főiskolán megmondtam Benkóczy Zoli osztálytársamnak, hogy akit egyszer majd megszeretek, azt életem végéig szeretni fogom. És így is lett. De ez minden dologban így van. Borzasztóan ragaszkodó és ösztönösen tudatos típus vagyok.

 

Fantasztikus, hogy mennyire normálisan gondolkozol. Ritka, hogy valaki ennyire tisztán látja a helyét a világban és a világ hozzávaló viszonyát. Ezt tanítani kéne. Az operett mit jelent számodra? Mi az, amiért ennyi év után sem untál rá?

 

A varázslat. Az illúzió. Az operett egy meseszerű világot mutat fel, ahol a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, ahol létezik igaz szerelem és boldogság. Milyen jó lenne, ha ilyen lehetne maga az élet! Na persze az életben is sok minden illúzió... Színészként pedig azt szeretem, hogy a mozdulataimmal képes vagyok látványt teremteni, a testemmel ki tudom fejezni magam, a hangommal örömöt szerzek másoknak. Imádom a csodálatos zenéket, ahogy a zenekar aláfesti az egészet, és együtt van a karmester, a kórus, a tánckar és a színészek és végül közösen olyan hatást érünk el, ami megmelengeti az emberek lelkét és szívét, és amikor kijönnek az előadás után, nagy levegőt tudnak venni, és azt mondják: „Jaj de jól éreztem magam!"

 

oszi50

 

Vannak bizonyos szerepek, amik teljesen hozzád nőttek. Az én korosztályomnak például ilyen Marcsa a Mágnás Miskából. Számodra melyek voltak a meghatározó szerepek a pályádon?

 

Marcsa mindenképp, de ott van a Csókos asszonyban Hunyadiné, ami már egy más karakter, az idősödő komika. Nagyon imádtam a János vitézben Iluskát, mert az volt az első olyan szerepem, ahol már nem a mástól levetett, hanem a nekem készült cipőben és ruhában léphettem fel. Fontos volt A denevérben Adél, mert abban egy kicsit kiléphettem a megszokott keretek közül, és operát énekelhettem. Vagy A cirkuszhercegnőben Miss Mabel, ami egészen különleges feladat volt, mert ott tényleg gömbön jártam és olyan kunsztokat hajtottam végre, ami még az Operettszínházban sem volt szokványos. De szerettem a primadonna szerepeket is. Játszottam a Cigányszerelemben Zórikát is. És néhány musicalben is énekeltem, tehát azon a területen sincs hiányérzetem.

 

Azt mondod kunsztok. A cigánykerék mikor került a repertoárodba? Mikor lett a védjegyed?

 

Hát igen, már csalódik a közönség, ha egyszer nem cigánykerekezem. (nevet) Úgy kezdődött, hogy a főiskola után rögtön megkaptam Cupidot az Orfeusz az alvilágban című operettben. A darabban van egy kánkán. A tánckar táncolt, én elől, még elég rugalmas voltam, meg tudtam csinálni egyhelyben a handstandot és a végén jött egy cigánykerék. A handstandban szinte széttört a derekam, olyan rettentően nehéz, mégsem ez aratta a nagy sikert, hanem a cigánykerék, amit mindenki meg tud csinálni. Lejátszottuk a darabot, utána évekig nem volt cigánykerék. Majd jött A víg özvegy. Abban is van kánkán, én voltam a szólótáncosnő és akkor megint cigánykerekeztem. Kő kövön nem maradt. Az előadással turnéztunk Németországban, Japánban és az ottani közönség is elájult tőle. Nem tudom miért. Esténként rendszerint hatszor kellett megismételni a kánkánt, már majdnem meghaltunk. Akkor úgy megmaradt, hogy az Oszvald Marikának cigánykerekezni kell. De a Csínom Palkóban már nem lesz. (nevet)

 

Milyen vágyaid vannak? Mit szeretnél még elérni a pályán?

 

Egészséget szeretnék mind magamnak, mind a családtagjaimnak és szeretném, hogy a lelki harmóniám meg tudjon maradni. Örömmel játszom még, de szerepálmaim már rég nincsenek. Ameddig képes vagyok rá, bírja a szervezetem és hívnak, boldogan mondok igent minden felkérésnek.

 

Szerző: Spilák Klára

Fotók: Budapesti Operettszínház