Sárospatakon vendégszerepel Babarczy Rokonok-rendezése

 

Március 19-én, este 7-től a sárospataki Művelődés Házában játssza a Rokonok című produkcióját a szatmárnémeti társulat.

DSC 0296

 

A Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész által rendezett előadás díszbemutatójára a társulat fennállásának 60. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat alkalmával került sor 2013 októberében, és azóta nagy sikerrel játssza a társulat itthon és külföldön egyaránt. A sárospataki előadás immár a 25-ik lesz, de a magyarországi közönség láthatta már a produkciót Tiszaújvárosban, illetve bérletszünetben egy, bérletes előadásként hét alaklommal a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.

 

A produkció 26-ik előadása is különleges alkalomhoz kötődik, ugyanis a teljes bevételt jótékonysági célokra fordítja a társulat. 2015. március 20-án, 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában látható az előadás, amely bevétele a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programját és az Északi Színház két, súlyos betegségben szenvedő munkatársát fogja segíteni. A jótékonysági előadásra jegyek még kaphatók a színház jegypénztárában, illetve előadás előtt egy órával is válthatók a művelődési ház bejáratánál.

 

DSC 0024

 

Ajánló a darab elé:

 

A Rokonok a mi korunkról szól, még akkor is, ha a nyelv, amit beszélnek, a viszonyok, amelyeket megjelenítenek a húszas-harmincas évek világát idézik. Hihetetlenül aktuális mű: ha fellapozunk egy tetszőlegesen választott újságot, két-három olyan hírt biztosan találunk benne, amely alapja akár a móriczi történetből is származhatna. A Babarczy László által színpadra írt darab lemond a korábban általánosan elterjedt szövegváltozatok kegyességéről: a Móricz által a kor színházi ízlése szerint dramatizált változat helyett a regényhez fordul, annak szigorát, kérlelhetelenségét és éleslátását idézi fel újra. Nem oldódik fel a zsánerek vagy a komikus ellenpontozás kiaknázásában, hanem – akárcsak a regény – őszinte „tragédiát” alkot. A puszta komikum helyét átveszi az irónia, a zsánerszerű jellemformálás helyét pedig a szó jó értelmében vett, kérlelhetetlen realizmus, ezen keresztül pedig a jól érezhető valóság-reflexió.

 

Ha a polgármestert vagy Kardicsot látjuk, nem pusztán sztereotipiákra gondolunk. Nem a nagytőke, a bankár, a politikus sematizált mumusait látjuk magunk előtt, hanem kortárs valóságunkat, amit a korhű díszlet és jelmez nem elfed, hanem éppenséggel aláhúz és kiemel – bizonyítva, hogy a mű keletkezése óta eltelt száz esztendő alatt társadalmunk képtelen volt túllépni legnagyobb problémáin. Úgy érezzük, ismerősek ezek az emberek. És valóban: találkoztunk már velük képernyőn, újságok címoldalain, rosszabb esetben személyesen is. Ilyenkor pedig egy kicsit Kopjássnak érezhettük magunkat. Ebben az értelemben Babarczy átirata és rendezése nem is elsősorban a rokonok, a nepotizmus, a korrupció témájáról szól, hanem – a rendező szavait idézve – a „szüzekről”. Azokról a fiatal-középkorúakról, akik hirtelen – váratlanul és készületlenül – a „dörzsöltek” világában találják magukat. Egy olyan világban, amelyben az estélyek a pénteki városházi gyűlések miatt vannak csütörtökön, ahol az interjúkat láttamoztatni kell, ahol az igazságnak csak a jog egyre szűkülő keretei között lehet helye...