A miskolci polgármester elküldené Kiss Csabát

Felmentik Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját - értesült az InfoRádió. Kiss Csaba elmondta: minden előzmény nélkül behívatta Kriza Ákos polgármester és közölte, a színház belső feszültségei miatt veszélyben érzi a következő évadot, így felmenti őt.


Kiss Csaba az InfoRádiónak elmondta: értetlenül áll a döntés előtt, mivel a színház kitűnő eredményeket produkál, az ország egyik legjobban működő intézménye.

 

kiss-csaba

Kiss Csaba (fotó: royalmagazin.hu)

 

A belső feszültségekről Kiss Csaba azt mondta: szerinte ez egy színházban természetes, a miskolci színház pedig jelentős átalakuláson megy át. Megszűnt a korábban munkáját segítő, rendezőkből álló művészeti tanács, több színész elmegy, és újak érkeznek, ezek mind nehezítik a kiegyensúlyozott munkát, de a jövő évad különösen jónak ígérkezik - tette hozzá.

 

Az igazgató felmentéséről a ma öt órakor kezdődő, zárt közgyűlésen döntenek, amelyre - mint mondta - Kiss Csabát meg sem hívták. Így egyelőre arra sem tudott választ adni, hogy mikortól venné át más a teátrum vezetését.

 

Az igazgató arról is beszélt, hogy természetesen elfogadja, ha a város úgy dönt: nem kívánja folytatni a közös munkát, ám elvárható, hogy méltó módon járjanak el.

 

Az Inforádió kereste az ügyben Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét is, ám a titkárságán azt mondták, hogy a közgyűlés előtt nem lesz elérhető.

 

"Szelídnek tűnök, mosolygok, de engem is rág, ha valami nem sikerül, és ha ilyenkor elindul a görcsölés, az nagyon rosszat hoz ki belőlem... Valószínű más is így van ezzel, de én megpróbáltam ezen tudatosan úrrá lenni. Gyerekkorban gyökerező dolgok ezek – sokszor úgy érzem, hogy az ember kénytelen a gyerekkori konfliktusait felnőttként újraélni, újra feldolgozni. Például azt, hogy le kell mondanunk a dícséretről, mert nem ez ad értelmet a tetteinknek, és le kell mondanunk a sértődésről, mert felőrli a rugalmasságunkat. Azt is fontos volt újra tudatosítanom, hogy nem bízhatom rá magam az első érzéseimre, indulataimra, mert akkor komoly sebeket tudok osztani másoknak. Ezt igazgatóként végképp nem engedhetem meg" - mesélte a Színház.hu interjújában 2013 júniusában Kiss Csaba.

 

"Attól tartottam, hogy a felelősség komoly napi stresszel fog járni, amitől elhatalmasodik rajtam a vágy, hogy mindent ellenőrizzek. Ha egy vezető teljes kontrollt követel, apránként megbomlik a személyisége, így elveszti a kontrollt saját maga felett. Nem egy igazgatót láttam már magára maradni társulatának tagjai között. Nem akartam, hogy nálunk is ez történjen. Ezért az évad során törekedtem arra, hogy laza maradjak, ne higgyem azt, hogy egyedül én tudom a tutit, hogy bízzak a kollegáimban. Voltak rossz napjaim, amikor úgy éreztem, nem tudok bizonyos ügyekben megfelelően fellépni, valami nem működik tökéletesen, nem úgy sül el, ahogy kellett volna, de azt hiszem ilyenkor is megőriztem a derűmet. Voltak válságos pillanatok is – ilyenkor mindig Asimov Alapitvány című regényének egy mondata lebegett előttem: Az erőszak a gyengék fegyvere" - fogalmazott a miskolci igazgató.

 

Forrás: Színház.hu, Inforádió