„Tanulnom kellett a tudatosságot” – Tompos Kátya mesélt

A Nemzeti Színház színésznője a Nők Lapjának beszélt pályája kezdeteiről, magánéletről és zenéről. Lapszemle.

A Nők Lapja cikkéből:

 

Tompos Kátya az interjúban beszélt főiskolai éveiről: „A többiek jóval érettebbek voltak nálam. És sokkal elszántabbak is. Én azt sem tudtam, hogy tényleg színésznő akarok-e lenni, amikor elsőre felvettek. Nagyon meglepődtem. (…)Tele voltam kételyekkel, hogy mit keresek én itt, féltem, hogy elbukom, mert nem tudtam, milyen ideálnak kell abban a közegben megfelelni. Nem igazán voltak irányok a fejemben. Meg nem is fogtam fel, hogy itt kőkemény feladatok vannak. Sokáig úgy gondoltam, csak olyan dolgokat érdemes megtenni, amelyekben maximális örömöt élünk át, és azt tudjuk sugározni kifelé is. Az erőlködéstől menekültem leginkább. Órák után próbálni kellett volna, de ha nekem épp nem volt ihletem, simán elmentem helyette sétálni. Úgy gondoltam több esélyem van arra, hogy az utcán találkozom a "múzsával", és akkor majd ezernyi megoldással a fejemben szaladok vissza. Elég lassan tudatosult bennem, hogy a "múzsát" az egyetem falai között, kemény munkával kell megkeresni. Ez kezdetben eléggé lelombozott” – árulta el, majd pályakezdő korszakáról mesélt:

 

„A József Attila Színházba kerültem pályakezdőként, ahol akkoriban nagyon jó közösség volt. Aztán persze érkeztek a dicséretek és a pofonok is, én meg elkezdtem megtanulni az életet. Ez nagyon jót tett. De azért nem a semmiből kellett építkeznem, sőt! Ott van előttem egy nagyon jó példa, az anyukám. Miközben kemény feladatok elé állította őt az élet, meg tudta őrizni a gyermeki lelkét. És ez az igazi csoda. Amikor valami akadály kerül az utamba, még ha össze is rezzenek, arra gondolok: neki sokkal nehezebb volt, nekem ez meg sem kottyanhat. És akkor - jó esetben - nem kottyan meg. Sokat szoktam anyukámról és a nagymamámról beszélni, mert tudom, hogy rajtam kívül róluk valószínűleg nem beszélne más. És mert annak a magját, amit hordozok - azon kívül, hogy mennyit kaptam a környezetemtől, a rendezőktől, a kollégáimtól - tőlük hozom. Olyan hálás vagyok nekik, és van bennem valami erős indíttatás, hogy ezt a sok jót folyamatosan "kisugároztassam" magamból a világ felé. Többek közt ezért is játszom, ezért énekelek” – fogalmazott a színésznő.

 tompos

Tompos Kátya (forrás: mno.hu)

 

Tompos Kátya az éneklésről is szót ejtett: „Igaz, most hirtelen kicsit sok lett a zene meg a színház együtt, de meg fogom oldani valahogy. Egyszerűen muszáj, mert annyira szeretem! Nagyon sokat köszönhetek többek között a hangképző mesteremnek, Bagó Gizellának azért, hogy az énekesi pályám ott tart, ahol. Ez nekem az igazi felüdülés. Egy külön kis világ. Nincs díszlet, nincs rendezés, csak mi magunk vagyunk a zenésztársaimmal, és a hangok, ahogy kiszállnak a hangszerekből. Látszólag semmi sem történik, mégis megtörténik minden” – mondta, majd arról beszélt, hogyan bírja mindezt energiával.

 

„Egyrészt edződik is az ember. Emlékszem, mennyire elfáradtam az Ahogy tetszik-ben, amikor közvetlenül az egyetem után megkaptam Rosalinda főszerepét a József Attila Színházban. Nagyon szerettem, de az előadás utolsó harmadában már olyan volt, mintha kívülről látnám magam a színpadon. Csodálkoztam, hogy jé, még mindig itt vagyok, és még mindig hátravan egy csomó szöveg! Ma már egészen máshogy működöm. Tanulnom kellett a tudatosságot. Az élet pedig nem áll meg, és én mindig izgatottan figyelem, hogy éppen hol a helyem a világban, hol tartok szakmailag, és merre szeretnék továbbfejlődni. Azért is csinálok annyifélét, mert mindenre nyitva akarom tartani a szemem. Hogy lássam a hiányosságaimat és az erényeimet egyaránt”

 

A teljes interjú a Nők Lapja március 16-án megjelent számában olvasható.

 

Forrás: Nők Lapja