Szereplőket keresnek a Magyar Menyegzőbe

Pályázatot hirdetnek a Magyar Menyegző egyes szerepeire, a produkciót a Papp László Budapest Sportarénában adják elő április 24-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A pályázatot az ifjú pár, a nyoszolyólány és a násznagy alakítására hirdeti meg a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK), valamint a www.kulturpart.hu, amelynek aloldalán a feltöltött videók és interjúk alapján a közönség is szavazhat március 28. és április 11. között a szereplőkre - közölte a BFTK pénteken az MTI-vel.

 

magyar menyegzo

Fotó: btf.hu


Novák Ferenc Magyar Menyegző című koreográfiáját 1990 márciusában, Magyarország első szabad választásának napján mutatták be. A nagy sikerű produkciót 1991 márciusában megismételték a BTF keretében, majd 25 év elteltével idén, a fesztivál újraálmodott formában mutatja be a táncalkotást.


A darab rendezője, Novák Eszter a régi forgatókönyv alapján állítja színpadra a menyegzőt. Míg negyedszázada az aréna egyik karéjából láthatta a produkciót a közönség, most teljes körben látható lesz a színpad, a szereplők is bárhonnan érkezhetnek.

 

Az előadás főszereplője Novák Péter, közreműködik Szvorák Katalin, Herczku Ágnes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, a Bihari János Táncegyüttes és Művészeti Iskola növendékei, valamint a Vasas Művészegyüttes Tánckara és Obsitos Csoportja, a Szentendre Táncegyüttes és a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes.


A rendszerváltással csaknem egybeeső ősbemutatóra így emlékezik az alkotó: "1989-ben, amikor kiderült, hogy másféle politikai világ alakul, úgy döntöttünk, hogy 1990 tavaszára összehozunk egy Magyar Menyegzőt, amelyre végre minden külön engedély nélkül meg lehet hívni határon túli szereplőket." Úgy fogalmazott, hogy valakinek az egykori társaságból eszébe jutott a 25 évvel ezelőtti bemutató, amely épp egy ezüstlakodalomnyi idő. "Én már mindent megcsináltam az életemben, a szakmámban, amit lehetett, ezért azt mondtam, hogy minden jogot átadok, vegyék kezükbe a gyerekek a produkciót" - idézi a közlemény Novák Ferenc szavait.

 

Forrás: MTI