Virtus – Újra látható a Duda Éva Társulat tánc-cirkuszi darabja

Április 7-én és 8-án este 8 órától a MU-ban ismét lehetőség nyílik megtekinteni a Duda Éva Társulat kortárs táncot és az újcirkuszt ötvöző előadását.

Ajánló a darab elé:

 

A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel.

 

A táncos csapat ismeretlen területre merészkedik, új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban. A tér különböző szintjeinek bejátszásában a Tűzmadarak zsonglőrcsapat két kulcsfigurája, Zoletnik Zsófia és Mező András is új minőségben van jelen táncosként, artistaként is. Sajátos zenei összefonódás Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös munkája is, melynek eredményeként élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a radikálisabb elektronikus zenei motívumokkal. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket. Igazi kelet-európai virtus, fellengzős érzelem, hősködő ritmus, bánatos kesergés, két pártra szakadás és dicső cirkusz.

 Duda Eva Tarsulat Virtus foto Domolky Daniel 7

Virtus (fotó: Dömölky Dániel)

 

Kritikus szemmel az előadásról:

 

Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.” - Komjáthy Zsuzsanna, Tánckritika.hu

 

 

 

A négy alkotóról:

 

Duda Éva Társulat

A 2009/2010-es színházi évad során formálódott önálló együttessé a koreográfus kezdeményezésére. Az alkotó 2009 őszén bemutatott, Lábán Rudolf díjas Lunatika című előadását követően hívta életre önálló formációját. A társulat magját neves táncművészek és ifjú tehetségek alkotják, az alkotóközösségben pályájuk elején járó fiatal, dinamikus és sokrétű előadók, valamint komoly szakmai múlttal rendelkező, ismert, tapasztalt művészek dolgoznak együtt és hatnak egymásra. A társulatot éppen a tagok sokrétű tapasztalatának köszönhetően energikus, szuggesztív előadói jelenlét, magas szintű technikai tudás és nyitottság jellemzi.

 

Tűzmadarak

Zoletnik Zsófia és Mező András több mint 12 éve foglalkoznak előadó-művészettel, jártasak a hagyományos dobálós zsonglőrködés, a forgatós zsonglőrtechnikák, a tárgymanipuláció terén, foglalkoznak talaj és partnerakrobatikával és a levegőakrobatika terén is vannak tapasztalataik.

A méltán híres Tűzmadarak zsonglőrcsapat alappillérei és az underground cirkusz világába néhány éve berobbant Freak Fusion Cabaret ötletgazdái és mozgatórugói is egyben. A kortárs cirkusz egyedülálló és szinte egyetlen hazai képviselői.

 

Duda Eva Tarsulat Virtus foto Domolky Daniel 8

Virtus (fotó: Dömölky Dániel)

 

Szirtes Edina Mókus

Az elmúlt évek egyik legsokoldalúbb énekes-muzsikusa, vagy bátran mondhatjuk, hogy művésze Szirtes Edina Mókus...” - írja róla Rácz Mihály a Lángoló Gitárokban.

Énekes, hegedűművész, az egyik legsokoldalúbb művésze a hazai világzenei életnek. Gyermekkora óta tanul zenélni, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázott és 2006-ban alapította meg Fabula Rasa nevű zenekarát, melyre az eklektikus zenei világ, a folklór ritmikái és témái jellemzőek, és akikkel 2010-ben Fonogram díjat kapott. 2012-ben elnyerte az Artisjus Év Könnyűzeneszerzője Díját, melyet először ítéltek meg nőnek.  6 albuma jelent meg önállóan vagy zenekarával közösen, de több mint 40 lemezen közreműködött előadóként vagy zeneszerzőként.

 

Kunert Péter

Autodidakta zeneszerző, elektronikus zenei producer, basszusgitáros, gitáros. Színházi pályája 1995-ben kezdődött a Bodó Viktor által alapított Ad Hoc Társulatban, első filmzenéit a Krétakör produkcióihoz írta. Mintegy 50 táncelőadás, színdarab, rádiójáték, dokumentumfilm és játékfilm zenéje köthető a nevéhez. Underground triphop formációja, a Sadant 2008 és 2012 között a jelentősebb budapesti klubok és fesztiválok mellett a szerbiai Exit Fesztiválon is fellépett. Társproducerként és hangszeres zenészként 2008 óta dolgozik együtt Akkezdet Phiaival, 2012 óta az Elefánt zenekar tagja, rendszeres fellépő Slam Poetry esteken. 2003 óta Duda Éva koreográfus állandó alkotótársa, több mint 10 előadást jegyeznek közösen.

 

Duda Eva Tarsulat Virtus foto Domolky Daniel 6

 

Virtus (fotó: Dömölky Dániel)

 

Duda Éva Társulat:

Virtus

 

Előadók: Egyed Beáta, Jenna Jalonen, Simkó Beatrix, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Csuzi Márton, Újvári Milán, Kecskés Ábrahám

Cirkuszművészek: Zoletnik Zsófia, Mező András (Tűzmadarak)

Tér, díszlet, látvány: Duda Éva

Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter

Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi

Fénytervező: Payer Ferenc

Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix

Cirkuszi trénerek: Linda Sander, Kiss Gergely, Kovács Tamás, Kecskés György, André Rolland

Cirkusztechnikai szakértő és kivitelező: Vladár Tamás

Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara

 

Koreográfus-rendező: Duda Éva

 

Külön köszönet: Makovínyi Tibor, Kicska Miklós

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, NKA, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Táncélet.hu, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház