Tervezz borítót a Bethlen Téri Színház programfüzetéhez!

Mozdulj ránk! címmel hirdet pályázatot a Bethlen Téri Színház programfüzet-borító tervezésére.

A Bethlen Téri Színház felhívása: 

 

A Bethlen Téri Színház negyedik alkalommal hirdeti meg nagysikerű Mozdulj ránk! pályázatát. Kreatív fiatalok terveit várjuk a kéthavonta megjelenő programfüzet borítóihoz.

 

A következő évadban 5 alkalommal (szeptember-október, november-december, január-február, március-április, május-június) készül kiadvány, mely előadásokat és klub programokat tartalmaz, így 5 darab különböző pályaművet várunk, melyek egymás mutációi, sorozattá bővített változatai. A pályázat kifejezetten a borító megtervezésére vonatkozik, de szívesen fogadunk kiegészítésként ötleteket a programfüzet belső oldalainak elrendezésére is.

 

A pályázó készíthet rajzot, fotót, grafikát, festményt, montázst is. (Fotómontázs vagy más képének használatakor fontos figyelembe venni, hogy a felhasznált anyagok szerzői jogi védelem alatt állhatnak.)

 

Elsősorban fiatalos, a színház világához illő, egyedi műveket várunk. A tervekben lehet szellemesség, de mindenképpen figyelemfelkeltő, kreatív munkákat látunk szívesen. A pályázatra beadható kézzel vagy grafikai programmal készített terv.

Az eddigi lapszámok az alábbi linken tekinthetők meg:

http://archivszinhaz.blog.hu/media/image/2015-03-23/11898641/.

 

2014-es valogatas

 

Technikai előírások:

  • a kép formátumának kritériumai: 100 mm széles x 170 mm magas
  • az ábrázolás és minden elem szabadon felhasználható
  • lehetőség szerint nagy felbontású (300 dpi) .jpg formátumú kép
  •  

    A pályázat felhasználása:

    Azzal, hogy a pályázó az elkészült alkotással benevez a kiadvány borítójára kiírt versenyre, egyben hozzájárulást ad ahhoz, hogy a Bethlen Téri Színház

  • térítés nélkül felhasználja a képet a programfüzetek borítójaként (példányszámtól függetlenül) a tervező nevének a kiadványban való feltüntetése mellett;
  • belátása szerint módosításokat eszközöljön a képen (amelyekről természetesen a tervező tájékoztatást kap);
  • a beérkezett pályázatokat közzétegye honlapján, Facebook oldalán, hírlevelében.
  • A díjazás:
    A legjobb alkotásnak járó díj egy 12.000 forint értékű (8 alkalmas) Gózon Gyula szabadbérlet, illetve egy 20.000 forint értékű Csortos Gyula támogatói kártya.

     

    Díjazunk a közönségszavazatok alapján is: a beérkezett pályaműveket feltöltjük a Facebook oldalunkra és a legtöbb szavazatot kapó alkotás tervezőjét 6.800 forint értékű (4 alkalmas) Kellér Dezső szabadbérlettel, illetve 10.000 forintos Wellesz Ella támogatói kártyával jutalmazzuk.

     

    További különdíjakat (szabadbérletek, támogatói kártyák) is kiadhatunk, úgyhogy érdemes pályázni.

    A kártya felhasználásáról részletesebben a www.bethlenszinhaz.hu/tamogatok/tamogatoi-kor/  oldalon találtok információt.

    A pályáztató arra is fenntartja a jogot, ha nem érkezik be megfelelő minőségű pályamű, indoklás nélkül eltekintsen a díj odaítélésétől.

    Pályázati határidő: 2015. április 11. 24.00

    A Bethlen Téri Színházról további információkat a www.bethlenszinhaz.hu és a www.facebook.com/bethlenszinhaz oldalon találhatsz.

     

    Adatvédelem
    Minden olyan adatot, amely a versenyen való részvétellel összefüggésben van, kizárólag a verseny céljaira használunk fel, és azokat más személlyel vagy szervezettel nem közöljük.
    Amennyiben a győztes pályaművet felhasználjuk a 2015/16-os programfüzetek borítójához, készítőjének neve szerepelni fog a kiadványokon.

     

    A jelentkezés módja:

    A pályamunkákat email-csatolmányként (10 MB-ig) az alábbi email-címre kérjük beküldeni: teketreni@bethlenszinhaz.hu  (JPG formátumban, minimum 300 DPI méretben).

    Több fájl esetén lehetőség szerint csomagolt formátumban!

    Személyesen a Bethlen Téri Színházban (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.) hétfőtől péntekig 10.00-18.00 óráig vagy postán ugyanerre a címre.