Nem fizetett járulékot a dolgozói után az SZFE

Valószínűleg éveken keresztül elmulasztotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem illetékes munkatársa, hogy az intézmény negyven-egynéhány munkavállalójának járulékait befizesse. Az intézmény ismeretlen tettes ellen tett feljelentést - számolt be a Népszabadság.

 

Az esetre úgy derült fény, hogy az egyetem egyik alkalmazottja december közepén orvoshoz ment, ott tájékoztatták arról, hogy a tb-kártyáját nem tudja használni, mivel nincs bejelentve, és nincsen egészségbiztosítása.


Feltehetőleg az ezzel megbízott munkatárs súlyos mulasztása miatt évekig nem fizetett járulékokat az egyetem a dolgozói után. A felismerés pár héttel előzte meg az új kancellár, Vonderviszt Lajos érkezését - olvasható a Nol.hu cikkében.

 

szfe

Fotó: Kovács Tamás, index.hu

 

A visszatartott pénz összege megközelíti az 50 millió forintot, ugyanakkor Vonderviszt arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy az összeg lényegében hiánytalanul rendelkezésre áll a számlán, vagyis sikkasztás gyanúja – úgy tűnik – nem merül fel, csak súlyos mulasztásról lehet szó.


Súlyosabb megítélés alá eshet ugyanakkor, hogy a munkatársakhoz olyan igazoló dokumentumok kerültek, amelyek – hamisan – befizetettként tüntették fel a járulékokat. Ebben az ügyben büntetőfeljelentést is tett az intézmény ismeretlen tettes ellen. Az az alkalmazott, akinek a feladatkörébe tartozott a járulékok továbbítása, jelenleg táppénzen van, és az egyetem egyelőre nem is tud kapcsolatba lépni vele.

„A büntetést elkerültük, mert mi észleltük a dolgot, és rögtön jelentettük is, a pótlékokat kell csak befizetni. Mivel az ügy feltárása még nem zárult le, folyamatosan dolgozunk a megoldáson az Államkincstár, a NAV és az OEP segítségével, ezért egyelőre nem tudni még pontosan, mekkora összegről van szó, de az biztos, hogy „csak" milliós nagyságrendű pluszkiadásokról, ezek súlyosabb működési zavarok nélkül is kigazdálkodhatók" – számolt be a kancellár.


Az Állami Számvevőszék 2009-2013 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzése számos szabálytalanságot tárt fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdálkodásában. A március 19-én nyilvánosságra hozott jelentés megállapításai alapján az ÁSZ az intézmény rektorának, valamint a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.

 

Forrás: Nol.hu