Színházi Világnap – Bemutatóval ünnepel a Figura

Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját március 27-én, péntek este 7 órától láthatja először a közönség a Figura stúdiótermében.

 

Csuja László az Erdélyi Vándorszínház alapítója, a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája. A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák.

 

kovekkel a zsebeben 1

Fotó: Figura Stúdió Színház

 

Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, mely egy amerikai filmstáb írországi filmforgatását meséli el. Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz…


A státuszproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát nem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna. Helytől függetlenül keresi a választ az örökérvényű kérdésre: hol a helyünk a világban?


Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek a Figura jegyirodájában válthatók munkanapokon 10 és 16 óra között, vagy előadás előtt egy órával. Információk és jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
A produkció a Communitas Alapítvány támogatásával jött létre.

 

A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető.

 

Forrás: Figura Stúdió Színház