Rusznyák Gábor: "Helyes döntés volt Kiss Csaba eltávolítása"

A Revizor szerkesztősége arra kérte Rusznyák Gábort, a miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett Kiss Csaba azonnali eltávolításához. Lapszemle.

A Revizor cikkéből:

 

Rusznyák Gábor így vélekedik Kiss Csaba eltávolításáról: „Semmi kétségem afelől, hogy Kiss Csaba alkalmatlan színházvezetőnek. Afelől sincs kétségem, hogy helyes dolog volt az ő eltávolítása. Biztos vagyok abban is, hogy a politikai hovatartozásnak semmiféle szerepe nem volt az ügyben. Azt is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem a semmiből jövő hirtelen felindulásból elkövetett palotaforradalom tette máglyára az áldozati bárányt. Ellenben teljesen egyetértek azzal, hogy ez a dolog barbár módon történt és későn. Túl későn” – szögezi le, majd a konkrét okokra is rátér.

 

„Kijelenthető, hogy nem a Csaba által elbagatellizált helyzet, a színházi mindennapok és a szerződtetési időszak túlhevítettségének tulajdonítható általános feszültség vezetett idáig, hanem már az első évad második felétől folyamatosan jelenlévő, napról napra és eseményről eseményre fokozódó, olykor heves vitákban, veszekedésekben, elszerződésekben, felmondásokban kicsúcsosodó, majd újra és újra mesterségesen lelohasztott (és a látszatra nagyon ügyelő, a nyilvánosságot kizáró, és ezért) a színházon belül maradó hosszú-hosszú folyamat végkifejlete volt, amiről azt mondja: „mint egy köztörvényest, úgy...” – írja a rendező, majd hozzáteszi:

 

 „Miskolcon baj volt. Nagy. (..) A „baj” nehezen fogalmazható meg, mert Csabát elsősorban nem szakmai hozzánemértése vagy rossz ízlése tette-teszi alkalmatlanná egy háromtagozatos színház vezetésére, hanem emberi jelleme (amely természetesen átitatta szakmai létezését is)” – fogalmaz Rusznyák Gábor, majd részletezi a helyzeteket, amelyekben ez megnyilvánult:

 rusznyák

Rusznyák Gábor (forrás: nepszava.hu)

 

„Hogyan jutottunk el idáig? A művészeti tanács a kezdet kezdetén nyolc tagból állt. A második pillanattól együtt voltunk, együtt gondolkodtunk a közös társulaton, a színházon. Hat rendező és két dramaturg. Az első évad végén történt valami: egy látszólag bagatell kérdésben a művészeti tanács leszavazta Csabát, de ő (akkor először) élve igazgatói hatalmával felülírta a döntést. Aztán jött egy komolyabb ügy: távozott Rácz Attila, a művészeti tanács tagja. Nemtelen ügy volt Csaba részéről, és részünkről is, hiszen nem álltunk ki Rácz Attiláért. Ezzel párhuzamosan egy hosszú-hosszú folyamat is kezdetét vette, a Kiss Csaba és Béres Attila közötti, egyre súlyosbodó ellentét. (…) Tavaly januárban Béres Attila bejelentette, hogy elmegy, ha Csaba nem mond le a vezetői posztról. Mi is arra kértük, álljon fel, adja át a vezetést valakinek, ne ő csinálja tovább, mert nem jól csinálja. Csaba gondolkodott, majd azt mondta, ő marad, és Attila távozik, ha akar. Közben számtalanszor hangoztatta, mennyire terhére van az igazgatás, mert a rendezéseitől vesz el energiákat, hiszen ő művészembernek tartja magát." - idézi fel az eseményeket Rusznyák Gábor, majd így folytatja:

 

"Amikor együtt maradtunk, úgy döntöttünk, hogy nem állunk fel együtt (noha ezt kellene tennünk), sőt meggyőztük Attilát, hogy ő se távozzon végleg, maradjon a művészeti tanács tagja, fogadjuk el, hogy pusztán az Attila-Csaba konfliktus volt az, ami miatt a dolgok nem működtek, s a továbbiakban próbáljunk ezen változtatni. Csaba ezt elfogadta, meghirdette az általános békét, amelynek részeként nem nyilatkozunk és nem bántjuk egymást. (…)

 

Béke helyett a színházon kívül és belül Csaba ízlése kezdett elhatalmasodni. A művészeti tanács egy idő után semmiféle komoly szerepet nem tudott játszani (…) Az a bizonyos, itt-ott emlegetett tavaly októberi „beszélgetés” a Béres Attilával való végleges szakításról szólt, részünkről pedig arról, hogy így nincs értelme tovább folytatni. Kiss Csaba maga is többször meglebegtette, hogy feláll. (…) Kiderült, hogy viccel. Tesztelt vajon minket?

 

Ez az egész kicsinység lenne, ha pusztán egy szellemi gittegylet széthullásáról lett volna szó, de eddigre az egész színház így működött. (…) S jött, ami jött: gályát elborító tengerár, „puccs a'la Latin-Amerika, hátba-döfés”, vagy vihar egy vidéki biliben, netán csak a rossz elnyerte méltó végkielégítését. Kinek, ahogy tetszik. (Ezt, az Ahogy tetsziket rendeztem volna jövőre, ha nincs az, ami...)" - utalt írása végén Rusznyák Gábor az évadterveben szereplő rendezésére.

 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

Forrás: revizoronline.com