Férfiak, nők – Fotókiállítás nyílt a Miskolci Balettről

Ahogy a szeretetből ólomsúly lesz. Vagy erő, ami megtart engem és a másikat. Taszító közelség, összekapcsoló távolság. Fotók nőkről és férfiakról. Egy táncelőadás apropóján, de a két fotós és a hat táncos önálló produkciójaként – Miskolcon, a színházban.

 

A miskolci színház beszámolója:


Nőnapon mutatta be a Miskolci Balett új produkcióját Férfiak, nők, Fellini címmel, és az egyébként is különleges előadás most egy újabb árnyalattal gazdagodott. Ami csak a táncszínházra vetülve árnyalat, hiszen Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotográfus Férfiak, Nők című, a Miskolci Nemzeti Színház foyer-jában látható kiállítása minden értelemben önálló alkotás.

 

 EDV1822

Fotó: Éder Vera

 

A táncelőadás nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a két koreográfus, Kozma Attila és Stayce Camparo elmondja, hogy – Fellini világához erősebben vagy lazábban kapcsolódva – mit gondol a csontig lerágott, de teljességében soha fel nem tárható témáról: a férfi és a nő kapcsolatáról. Aztán a színház felkérte a két fotóst: fogalmazzák meg ők is gondolataikat, természetesen a maguk nyelvén, fotográfiai eszközökkel.


"Ezek a jelenetek, kapcsolódások nem szerepelnek az előadásban. Az előadásnak van vonalvezetése, nekünk viszont kicsit szabadabb volt a kezünk, több táncos segítségével ábrázolhattunk egy kapcsolatot. Ugyanakkor nehezebb is volt a dolgunk, mert előadáson kívül, szinte egy pillanat alatt kellett megteremteni négyünk – a két fotós és az épp fotózott két táncos – között az összhangot, aminek létre kellett jönnie ahhoz, hogy ezek a képek elkészülhessenek" – mesélte Gálos Mihály Samu.

 

 EDV1885

Fotó: Éder Vera

 

Ebben az esetben a két fotós között is sajátos munkamegosztás volt: Éder Veráé volt a mozdulatok alapkoncepciója, és az ő kezében volt a gép. Gálos Mihály Samu pedig a világításban segített. Mindkettő nagyon fontos – és mint hangsúlyozzák nem volt köztük hierarchia, egyformán figyelniük kellett a másikra. Vera jobban ismeri a színházi formanyelvet – Samu pedig ismeri Verát. És a technikát, amivel meg lehetett valósítani az akkor már a táncosokkal közös szándékot.


"Nagyon nehéz elmagyarázni egy táncosnak, hogy mi is az a kép, ami a fejemben van. Nem tudom a mozdulatok nevét. Csak azt tudom elmondani, mi az a fizikai és érzelmi viszonyrendszer, amit meg kellene valósítani, amiben meg kellene találni a közös egyensúlyukat. Ebben ők rengeteget segítettek. Amit gondoltunk, azt megformálták a saját szájuk íze szerint, amikor megvolt a póz, akkor mi alakítottunk rajta… Intenzív volt ez a folyamat, és nagyon érdekes volt látni, hogyan működik az irányított véletlen. Így végül minden kép közös koncepció azokkal, akik szerepelnek rajta" – Éder Vera.


Kozma Attila a megnyitón arra kérte a közönséget, ne csak a sötétségből kiemelkedő testek könnyen befogadható esztétikájára koncentráljanak – szánjanak időt a titokra, ami abból kibontakozik. A sötét háttér – vagy inkább közeg – felől a fotósok is tartalom felé közelítenek. Samu azt emeli ki: a világos és a sötét kettőse erős eszköz. "Ilyenkor nem figyelsz másra, csak arra, ami előtted történik. Ha sikerül kinyitnod magad, akkor benned is elindul egy történet, és megszületik a titok: hogy neked mit jelent a kép" – tette hozzá.

 

 EDV2045

Fotó: Éder Vera


"Kérdezték már, miért nem használtam kelléket. Mert nincs rá szükség. És azt is, nem akartam-e meztelen testekkel dolgozni. Nem. Egyrészt, mert nem biztos, hogy azt a mai hazai társadalom elviselné. De leginkább azért nem, mert az alapvető mondanivaló szempontjából teljesen mindegy, hogy meztelenek-e. Az a fontos, amit az a két ember mondani akar egymásnak" – hangsúlyozta Éder Vera.


A sötétség és a fény viszonya már a fotózás során is különleges közeget teremtett – a két táncos csak egymást látta, a fotósokat sem, és nem volt közönség. Ez szinte már valódi intim közelségbe zárta őket.


"Ilyenkor nincs kamu. Inspirálva voltam az előadástól, és nagyon sokat készültem rá, pontosan tudtam, hogy mit fogok csinálni. De engem az emberekkel kapcsolatban sosem a mese érdekel, hanem az igazság. Ezért mindig a személyből indultam ki. Ha kitaláltam egy pózt, de nem érezték behelyezhetőnek az egymással való viszonyukba, akkor az értelmetlenné vált. Ha nem hittek abban, amit csináltak, az engem nem érdekelt. Nem maradt más, csak az őszinteség. És ők őszinték voltak" – mondta Éder Vera.

 

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

Fotók: Éder Vera