"Talán semmi sem véletlen" - Vidnyánszky Attila válaszolt

Vidnyánszky Attila igazgató-rendezővel a Körhinta próbái alatt beszélgetett asziv.hu.

 

A felvetésre, miszerint erős embernek tartják, Vidnyánszky Attila elmondta, inkább úgy fogalmazna, hogy rengeteget dolgozik, miközben naponta érzi, hol vannak a korlátai. "Mindig vannak nehéz napok, hetek, ilyenkor össze kell szednem magam, hogy tovább tudjak lépni. Ez nagyon fontos, mert fiatal korom óta társulatvezető vagyok, sok emberért felelős. Az évtizedek alatt kialakult egy sor technika, amelyek segítségével tudok előre haladni úgy, hogy közben másokat is motiválok. El tudok érni célokat, de érzem a határokat, azt, hogy véges az erőm… (…) Sokszor a célok találnak meg, és ezek aztán feladatokat adnak. Fontos, hogy az ember megtalálja vagy felismerje, hogy mi a dolga, és hogy mozgósítsa a tehetségét, energiáit annak érdekében, hogy a célok megvalósuljanak" - vallotta a Nemzeti Színház igazgatója, aki arról is mesélt, hamar eldöntötte, hogy színházzal vagy filmmel szeretne foglalkozni, és mindent meg is tett ennek érdekében. 

 

attila

 

"Előbb Ungváron jártam egyetemre, két évig magyartanár voltam szülőfalumban, Nagymuzsalyban, azután jött a színművészeti Kijevben. Harmadéves rendezőhallgató voltam, amikor megszólítottak: Beregszászban magyar színház létesülhet, és ehhez magyar színészosztályt indítanának Kijevben, segítsek. Végigjártam Kárpátalja összes magyar iskoláját, felvételiztettem, aztán tanítottam is az osztályt, de sokáig mindez párhuzamosan futott saját kijevi rendezői karrierem építésével. Csak azt gondoltam: segítek, rajtam ne múljon. Mivel a beregszásziak nem tudtak rendesen ukránul, Kijevben én pátyolgattam és persze tanítottam is őket, aztán „rám maradtak”. Egyre jobban élveztem a tanításukat, mert hamar kiderült, hogy ők a legjobb osztály azon az évfolyamon. Mire 1993-ban végeztek, nagyot fordult a világ. Amikor a beregszászi magyar színház alapításának az ötlete felmerült, még létezett a Szovjetunió, de mire az osztályom végzett, már a független Ukrajnában éltünk. Elképesztő volt a nyomor, a korrupció, abban a kilátástalanságban egy színházalapítás – hogy úgy mondjam – már nem volt aktuális. Az ígéretekből nem lett semmi, de akkor azt mondtam: csakazértis. Próbáltunk és faluztunk. Túléltünk. 1996-ban T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című verses drámáján dolgoztunk, ami a később szentté avatott Becket Tamás mártíromságáról szól. Mivel nem volt színháztermünk, engedélyt kértünk, hogy templomokban játszhassunk. A nagyszőlősi bemutatón a Becketet alakító Trill Zsolt felment a szószékre, és onnan mondta el a darabbeli karácsonyi szentbeszédet, ami szól az örömről, hogy megszületett a Megváltó, és szól a Megváltó eljövendő haláláról is. Amikor Trill befejezte a prédikációt – „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen” –, a templomi nézőtéren ülők vele együtt mondták ezeket a szavakat, és keresztet vetettek. Mintha valóban misén lettek volna. Ott valami fontos dolog történt velem!" - árulta el Vidnyánszky.

 

"Nem egyszerre hasított belém valami felismerés, de ott a nagyszőlősi templomban lett világos, hogy mi is történik velünk. Egyértelművé vált, hogy dolgom van a társulatommal és a közösségünkkel, az akkor még körülbelül kétszázezres kárpátaljai magyarsággal. Hogy nem csak átok a kisebbségi lét, hogy nem csupán áldozatai vagyunk Trianonnak, hanem ebből adódik egy sor feladat. Híd lehetünk, közvetítők a határ két oldalán élő magyarság között, és magyarság és ukránok között. A színház pedig az az eszköz, amivel ezt az ügyet szolgálhatjuk. Érezni kezdtem, hogy lényeges döntéseimnél mindig kapok segítséget. Hogy talán semmi sem véletlen, hanem haladok valami felé. A beregszászi és a debreceni évek után így jött a Nemzeti Színház, és másfél éve az ország első számú színházát irányítom. Kirajzolódik az utam…" - fejtette ki a direktor.

 

A teljes interjút itt olvashatják.