A fiataloknak kedvező újításokat vezet be a Katona

A Katona József Színház és a MasterCard többéves partnerségének eredménye, hogy tavaly az értékesített színházjegyek 65 százalékát már bankkártyával vásárolták.

A Katona József Színház közleménye:

 

„Évek óta dolgozik együtt a Katona József Színház és a MasterCard. A kártyatársaság és a vezető művészszínház közös gondolkodása és munkája olyan innovatív projekteket eredményezett, melyek Magyarországon példa nélküliek a versenyszféra és a nonprofit kulturális terület együttműködése terén – mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. 

 

„Hiszünk abban, hogy a közös munkánk eredményeképpen sokak számára válik elérhetőbbé a minőségi, színvonalas színházi élmény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legújabb, Kártyázz nálunk! akciónk nagyon rövid időn belül diákok százait mozgatta meg.”

 

katona2

 

A folyamatos innovációknak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban pár hét alatt közel ötszáz színházjegyet vásároltak felsőoktatási hallgatók a MasterCard és a Katona Kártyázz nálunk! akciójában. A Magyarországon egyedülálló jellegű és méretű konstrukcióban február eleje óta a Katona ötezer jegyet féláron árusít azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik színházjegyüket MasterCard® vagy Maestro® bankkártyájukkal fizetik.

 

A tavaly mintegy 116 ezer nézőt fogadó Katona előcsarnokában közel három éve működik a K:antin - MasterCard készpénzmentes kávézó, amely mára a Ferenciek tere környékének egyik fontos találkozóhelyévé vált: a színházba járó közönség mellett a kerületben dolgozók, az itt lakók és tanulók, valamint külföldi turisták is egyre többen ülnek be egy kávéra, vizsga előtti tanulásra vagy akár egy munkamegbeszélésre. A hely különlegessége a színházi környezeten túl a készpénzkímélő fizetési mód: a kávézóban az előadások szüneteinek kivételével csak bankkártyával lehet fizetni, így gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban rendezhető a számla. A kávézó minden terminálja egyérintéses, így valóban másodpercek alatt valósulhat meg a fizetés, hiszen az érintőkártyát használóknak az 5 000 forint alatti vásárlásoknál a PIN kódjukat sem kell megadniuk. Ráadásul a MasterCard® és Maestro® kártyabirtokosok kedvezményeket is igénybe vehetnek.

 katona1

Képek forrása: bevezetem.eu

 

Februárban indult az a jegy-elővásárlási akció, mely segítségével kizárólag a MasterCard® és Maestro® kártyabirtokosok a megszokott 10-ei elővételnél egy nappal korábban vehetik meg jegyeiket a rendkívül népszerű nagyszínpadi előadásokra a jegypénztárban. Az akció minden olyan hónap 9-én vehető igénybe, amikor 10-én elővétel kezdődik későbbi előadásokra, így több darabot is az elsők között nézhetnek meg a kártyabirtokosok.

 

További érdekesség még a K:antinban tavaly ősszel elhelyezett színházjegy-automata, amely szintén készpénzmentes, azaz csak mágnescsíkos, chipes vagy érintőkártyával fizethetünk a jegyekért, így nem kell az el nem fogadott vagy éppen elnyelt pénzérmékkel, begyűrt vagy elszakított bankjegyekkel bajlódnunk. További előny, hogy az automatából a pénztár nyitvatartási idején kívül is lehet jegyet vásárolni a Katona előadásaira, bármikor, amikor a K:antin nyitva tart. A jegyautomata a karácsonyi időszakban egy bevásárlóközpontban működött, a jövőben pedig Budapest további frekventált helyszínein biztosít majd lehetőséget a jegyvásárlásra.

 

katona3

 

A Katona és a MasterCard közös kezdeményezése, a néhány hete indult Kártyázz nálunk! akció a tavaszi bevezetés után az őszi színházi évadban is igénybe vehető lesz majd a www.kartyazznalunk.hu weboldalon keresztül.