Jaj Carmela! Pécsett - Interjú Carlos Rodero rendezővel

Zajlanak a Jaj Carmela! című darab próbái a Pécsi Nemzeti Színházban, a bemutatót április 10-én tartják. Carlos Rodero rendezőt kérdezte Görcsi Péter.

Ajánló a produkció elé:

 

 

Két másodosztályú vándorszínész járja a testvérháború sújtotta országot. A háborús körülmények miatt egyébként is ínséges időket élnek, de egy nap hirtelen valóban embert próbáló helyzettel kell megbírkózniuk, amikor ellenséges területre tévednek: a totalitárius hatalom képviselői, vagyis az ellenség előtt kell játszaniuk, s állandó műsorukon is ennek megfelelően kénytelenek változtatni. A műsor alatt azonban ráébrednek, hogy ebben a kegyetlen valóságban nincs választási lehetőségük, és a kiélezett helyzetben váratlanul mégis a saját meggyőződésük szerint cselekednek. A darab egyszerre költői és groteszk, hétköznapi és fennkölt, komikus és tragikus.

 


 

Interjú: 

 

GP: Jól ismered José Sanchis Sinisterra művészetét, mondhatni személyes közelségből ismered, hiszen az 1990-es években tagja voltál a Beckett-Tér Színháznak, amely az ő vezetése alatt álló műhelyként működött. Miért olyan különleges Sinisterra művészete?

 

CR: Tudni kell, hogy Sanchis Sinisterra elsősorban kutató, és a művészetre is ennek megfelelően tekint. Számára minden új darab, minden új produkció egy kísérlet, amelyben nem fél kockázatot vállalni. Különböző elgondolások mentén indul el, és olykor a színházi műfajtól meglehetősen távol álló dolgokat próbál színházi keretek közé illeszteni. A kihívást keresve nyúlt például Joyce, vagy Kafka műveihez. E két szerző esetében a színházi eszközök által kínált lehetőségek között kellett megtalálnia azt az esszenciát, amely a regények narratív struktúráiban van jelen. Átjárásra volt szükség a narratíva, valamint az akció és a dikció között. A kísérletezésre való hajlam az, ami Sanchis Sinisterra művészetében a legérdekesebb. A Jaj, Carmela! azonban nem tartozik a kísérletező produkciók közé. A szerzőnek itt, azt gondolom, egész konkrét elképzelése volt, amely érezhető a szöveg akkurátus instrukcióiban.

 

A Jaj, Carmela!-nak mára európai jelentősége van. Előadták többek között Angliában, Németországban, Oroszországban. Az általad rendezett előadás milyen mértékben kapcsolódik ezekhez a korábbi feldolgozásokhoz? A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi produkciója milyen újításokat tartalmaz ezekhez az előadásokhoz képest?

 

A darab nem csak Európában, hanem más kontinenseken is sikert aratott. Az európai színházak előadásai közül a Berliner Ensemble bemutatója nagy hatással volt rám. Ez a produkció radikális dramaturgiai változtatásokat hajtott végre: Paulino és Carmela nem spanyolként jelent meg, és a történet sem a spanyol polgárháború idején játszódott, hanem a második világháború utáni néhány évben, a hidegháború talán legkiélezettebbnek mondható időszakában, Németországban. Nagyon inspiráló volt számomra, mert engem is valami hasonló dolog foglalkoztat a Jaj, Carmela! kapcsán: hogyan tudom egyszerre érthetővé és (át)érezhetővé tenni ezt a darabot a magyar közönség számára, és hogyan tudom emellett megtartani a spanyol kontextust? Az első lépés ebbe az irányba a darabban szereplő dalok magyar(os)ítása volt, és az intertextuális utalások jó részét is ki kellett húzni, mert ezek a vonatkozások a magyar nézők számára kevésbé relevánsak.

 

IMG 0388

 

A próba során az volt az érzésem, hogy két történelmi idősík keveredik, melyek a cselekmény előrehaladtával egyre nehezebben különíthetők el egymástól. Egyszer mintha a ’30-as évek Spanyolországa adná a darab történéseinek hátterét – szóba kerül például Francisco Franco és Federico García Lorca – másszor pedig mintha az ’50-es évek Magyarországa töltené be ugyanezt a funkciót.

 

Ha így érezted, annak örülök. Az előadásnak Sanchis Sinisterra szövege, és ezzel együtt a spanyol történelem ad keretet, de úgy tudom bevonni a magyar közönséget – érzelmileg is – a történésbe, ha számukra ismerős dolgokat ábrázolok. A magyaroknak egyáltalán nem furcsa, és egyáltalán nem ismeretlen, ami itt történik. Véleményem szerint sok a hasonlóság az általad említett két történelmi korszak között, azonban az előadásban nem hangzanak el dátumok, így a néző többfelé tud asszociálni: gondolhat például a második világháborúra, vagy ’56-ra, olyan korszakokra, amelyek nehéz, és vészjósló periódusok voltak. Ez a darab nem a spanyol polgárháborúról szól, az csak egy adalék. Két emberről szól. Két színészről, akiknek a szerelme azért nem teljesülhet be, mert közbeszól a történelem. Ez bárhol és bármikor megtörténhet.

 

A Pécsi Nemzeti Színház honlapján az olvasható, hogy véleményed szerint a Jaj, Carmela! magában hordozza híres színházi gondolkodók elméleteit. Peter Brook és Antonin Artaud neve több alkalommal is szóba kerül. Hogyan érvényesülnek e két szerző elméletei az előadásban?

 

Brook kapcsán elsősorban az üres tér elmélete érvényesül. Egy olyan színpadi teret próbáltunk létrehozni, amely nem tartalmaz túl sok díszletet, amelyben a színészek eszközhasználata a minimumra szorítkozik. Ugyanakkor ez a tér és a vele szoros összefüggésben lévő időkezelés – reményeim szerint – megteremt egyfajta káoszhangulatot, melyet a néző megpróbál valamilyen struktúra szerint rendszerezni. Az előadás során folyton értelmezni próbáljuk az információkat, a tér- és időkezelésnek köszönhetően azonban többféle értelmezés is lehetséges. Artaud elméleteivel szemben, Sinisterra munkásságában a kiindulási pont mindig a szöveg. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy ez a darab képes az ember gyomrán és a szívén keresztül az elméjébe hatolni, hogy az elme aztán valamilyen módon reflektáljon az érzelmekre, és beindítsa az emlékezést, legyen az emlék akár a történelemmel kapcsolatos, akár személyes jellegű, vagy akár mindkettő. Artaud az érzékek költészete mellett teszi le a voksát. Véleményem szerint Sinisterra és Artaud gondolkodásmódja tehát mégsem áll annyira távol egymástól.

 

IMG 0398

 

A darabban jelentős szerepet töltenek be a komikus jelenetek. Ebből a szempontból egyfajta „running gag”-ként működő motívum Paulino „fingó-tehetsége”, így az első felvonás alapján a befogadó jogosan feltételezi, hogy egy faragatlan főhőssel van dolga. A „tehetség” csupán Paulino karakterének egy tulajdonsága, vagy rejtőzik ebben mélyebb értelmezési lehetőség?

 

A darab tudatosan használja a komikumot a befogadó cinkosságának elnyerésére. Paulino esetében a fingás csak látszólagos faragatlanság, amely része a karakter nyelvének. Egy olyan szereplővel van dolgunk, aki képes bármiről lemondani, hogy a művészete tovább éljen. A „fingó-tehetség” ezt a komolyságot hivatott ellenpontozni.

 

A darabban érezhető az erős becketti párhuzam. Két szereplő, aki egy időtlen, üres térben, szinte kizárólag kérdéseket tud megfogalmazni saját létezésével kapcsolatban, mint Vladimir és Estragon. És itt van még a hadnagy karaktere, aki egy láthatatlan, meghatározhatatlan valaki, mégis befolyással van a cselekményre, akárcsak Godot.

 

Sanchis Sinisterra életművében három periódus különíthető el. A kezdeti időszak Brecht műveire reflektál, aztán egy becketti korszak következik, a harmadikban pedig Pinter hatása érezhető. A Jaj, Carmela! – ahogyan az látszik – valóban a becketti periódushoz kapcsolható, bár szerintem a darab keverve tartalmaz brechti és becketti elemeket.

 

IMG 0450

 

Mi volt az elsődleges inspiráció a Jaj, Carmela! kapcsán? Miért pont ezt a darabot választottad?

 

Van egy afrikai közmondás, amit mindenképpen szerettem volna színházi eszközökkel ábrázolni: „Ha két elefánt harcol, a fű az, ami szenved.” Számomra ez a Jaj, Carmela!. A darabban Paulino és Carmela, és rajtuk keresztül a színház művészete az, ami szenved, egy tőlük teljesen független politikai helyzet miatt. Ez a mondás megmagyarázza azt, hogy miért képes ez a mű Patagóniától Ázsiáig bárhol sikeres lenni. Ez a két ember bármilyen foglalkozást űzhetne: lehetnének ácsok, asztalosok, vagy vízvezeték szerelők, de ők színészek. Ezért különleges a történetük. Hogyan képes ez a két ember elviselni a politikai helyzetet, a nyomást, amit a történelem gyakorol rájuk? Hogyan képesek a gonosszal együtt élni, és meddig hagyják, hogy az befolyásolja az életüket?

 

Szerző: Görcsi Péter