"A tett mellett teszem le a voksom" - Villáminterjú Árkosi Árpád rendezővel

A Családi kérdés és a Befejezetlen szimfónia című egyfelvonásosokat mutatta be a Nemzeti Színház április 12-én Árkosi Árpád rendezésében.

Ajánló az egyfelvonásosok elé:

 

A színházban – a nézők és az alkotók számára – a tét az, hogy megteremtődnek-e az irodalmi szövegekből húsvér alakok és valódi, izzó színházi helyzetek. Kísérlet ez az előadás arra is, hogy a „szalon-Márai” ismert hangulatain túl az író „drámai” arcát is felfedezzük. A két egyfelvonásos más és más távlatból tekint az életre: nagy eszmék körül forog a Befejezetlen szimfónia története, a kis életek kérdéseit kutatja a Családi kérdés.

 

thumbnail 2d

Söptei Andrea (fotó: Eöri-Szabó Zsolt)

 

A Befejezetlen szimfóniáról:

 

A Befejezetlen szimfónia egy amerikai és egy európai nő találkozása, valamikor a második világháború után. A két nő egymással összefonódó sorsának hátterében ott áll a zseniális zeneszerző, aki a világ által várt Európa-szimfónia megkomponálását tervezi. A háború utáni években, a jövőbe vetett remény idején, a kibontakozni látszó „közös” Európa szimbóluma a megkomponálandó zenemű. De vajon megírható ez a mű? Másként fogalmazva: létrejöhet a „közös” Európa? Más történelmi helyzetben, de ma is hasonló kétségek fogalmazódnak meg bennünk ez ügyben, mint az egykor kiábrándultságának hangot adó Máraiban…

 

A Családi kérdésről:

 

A Családi kérdés egy öregedő férfi és egykori szerelmének a végrendelkezése, feltehetőleg utolsó találkozása. Ez az elmagányosodó nő egy árvát fogad magához, mert vágyik szeretetet adni (és kapni), és ez a lépése vezet ahhoz, hogy sor kerül régi, elfojtott vágyaik kimondására. „Mindenkinek joga van egyszer az életében kimondani az igazat” – írja Márai, aki ebben a darabjában azt is megfogalmazza, hogy két ember közös élete a szeretet gesztusával kiteljesedve is véget érhet…

 

thumbnail 2d 3

Söptei Andrea, Bánsági Ildikó (fotó: Eöri-Szabó Zsolt)

 

Árkosi Árpád az előadásról:

Az interjú a Nemzeti Magazin 2015. március-áprilisi számában jelent meg.

 

Azt mondja, egy próbafolyamat alatt nem szabad arról beszélni milyen lesz az előadás. Interjút sem szeret adni. Miért?
 
– Önmagam becsvágya miatt, vagy hogy a világ tudomására hozzam, hogy mit gondolok dolgokról, felesleges interjút adni, mert azért van az előadás. Márpedig ha az nem tud párbeszédet folytatni azzal a közönséggel, akihez szólok, rég megette a fene. Egy interjú azokhoz is szól, akik nem láttak tőlem még semmit. Olyasmi ez, mintha szobrot mutogatnánk az interneten azzal az illúzióval, hogy valósághű élményt érünk majd el vele. Én a megtapasztalt művészi alkotás, a mindenkori tett mellett teszem le a voksom, és minden más, ami azt habosítja, kellősíti, nem érdekel.
 
Viszont mára megnőtt az igény arra, hogy aki alkotómunkát végez, más, elérhető fórumokon is beszéljen arról, amit képvisel a világban.
 
– Igen, de ez egy olyan kóros tünet, amely az információbiznisz következménye. Szinte minden művésztől soha eddig nem hallott új és rendkívüli megfogalmazásokat várnak. A színházak is turistautakat szerveznek a kíváncsiskodó nézőknek: felpróbálhatják a jelmezeket, bemehetnek a díszletbe. Szerintem minden művészeti műhelynek úgy kellene őriznie alkotói módszereit és titkait, hogy azt csak a beavatottak ismerhessék meg. Én ennek a paparazzi-vágynak és igénynek nem szeretnék megfelelni.
 
Ha megmarad a titok, nagyobb az esély a katarzisra?
 
– Igen. Amikor valaki rájön, hogy ez a titok milyen fontos, többé nem akarja kifecsegni.
 
Mikor jött erre rá?
 
– Amikor nem akartam már meggyőzni a kritikusokat és a véleményformálókat arról, hogy mit gondolok a műről, amit rendezek. Megszűntettem a munkáim dokumentációjának gyűjtését, a korábbiakat pedig megsemmisítettem. Aki színházat csinál, az érti a döntésem lényegét: nincs értelme és rangja a rögzítésnek, a tegnapi tudásnak. A napjaimban már nem fontos, hogy ki vagyok, hanem az, hogy mivé válhatok a próbafolyamat során. Úgy dolgozom, hogy az egóm ne nyomorítson meg másokat.

 

 

thumbnail 2d 8

Árkosi Árpád és Blaskó Péter a próbán (fotó: Eöri-Szabó Zsolt)

 

 
Máraiban mi az, ami fontos ma az Ön számára?
 
– Én egy „hátizsákos rendező” vagyok. Most a Nemzeti Színháznak Márai-vágya, terve volt velem kapcsolatban. Márai annyira titokzatos és bölcs, a színműveinek sorsa és megítélése annyira kétséges, hogy érdemes a kísérletre.
 
Kétséges alatt mit ért?
 
– Olvastam darabjait és azokat az elemzéseket, kritikákat, amelyek drámáinak gyengeségeit taglalják. Láttam Márai-előadásokat szép, polgári enteriőrben, kiváló színészekkel, elegáns mozdulatokkal, „emelkedett” tónusú dialógusokkal. Véleményem szerint ő sokkal súlyosabb, elementárisabb lelki kataklizmákról írt, amelyeknek színpadi formája változatos, sokrétű megoldást kínál. Ha igaznak bizonyulnak a feltevéseim, akkor az előadás nézőit is megérintik, áthangolják ezek az átélt felismerések.
 
Mennyire kell felkészülnie egy íróból, akinek a művét rendezi?
 
– Amikor egy színpadi térben a színész kifejezi magát, akkor ott csak az érzéki igazságnak van létjogosultsága, és nem lehet Márai-bölcsességekkel handabandázni. Ha én értem a szerzőnek azt a szándékát, amit a művével ki akar fejezni, akkor nem kell sok elméleti fontoskodás ahhoz, hogy egyszerű mesterségbeli fogásokkal nekilássunk megcsinálni az előadást. Az író, a színész és én is életismeretből és a kifejezés bátorságából vizsgázunk. Úgy gondolom, minden általam rendezett előadásban felismerhető az az érzelmi és szellemi partitúra, amit a szerzővel „egyetértésben” alakítok ki. A próbák során ezért nincs Márai-kimittud, és nem tervezünk nemlétező sírjához zarándoklatot.
 
A Családi kérdés és a Befejezetlen szimfónia két önálló mű. Miként fűzhető egybe a kettő?
 
– Az egyik darab egy európai, a másik egy családi problémáról szól, de mindkettőben a szereplők küzdelmei a megváltás esélyéről vallanak. Márai a színműveiben is a szeretet, a szerelem általi megváltást, megigazulást járja körül. A két egyfelvonásost ez a központi gondolat köti össze és avatja egész estés színházi eseménnyé.
 

thumbnail 2d 2

Blaskó Péter (fotó: Eöri-Szabó Zsolt)

 
A jelenlegi Európa megfelel annak a közös Európa-képnek, aminek az igénye a Befejezetlen szimfóniában megjelenik?
 
– Hogy az európai probléma aktuális-e? Igen az. Európának nincs szuverenitása, ráadásul a nemzetállamok autonómiájának kísérleteiben, sodrásában éli mindennapjait. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, mégis szeretne egy közös szívvel létezni. Ennek a szívnek a dobbanása lehetne az a bizonyos szimfónia.
 
A színészekkel kötetlenül, sok humorral próbál. Lehet ezt módszerének tekinteni?
 
– Az én módszerem, hogy a próbák elején nem veszem komolyan magam. A színészeknek is fesztelenebb, termékenyebb alkotói légkört jelent, ha nem egy komoly megmondóemberrel találkoznak naponta, hanem egy olyan játékmesterrel, aki öniróniára is képes. A színházi előadás létrehozását mindig egy expedícióhoz hasonlítom – a lengyel színház használta először ezt a metaforát –, amiben én vagyok az expedícióvezető.  Az is megtörténhet, hogy szakadékba vezetem a csapatot, ezért minden nap meg kell szolgálnom és ki kell érdemelnem a bizalmukat. A humor segít oldani azt a félelmet is, amely sok alkotót lebénít, ha – maradva a metaforánál – az oxigénpalack nélküli csúcstámadásra gondol. Humorral még azt is bevallhatjuk, hogy ma csak öt métert mentünk előre, vagy éppen meg se találtuk az ösvényt. De ez a taktika nem minden színházban és nem minden helyzetben működik.
 
Marosi Viktor  ⎪ Fotó: Eöri Szabó Zsolt, Az interjú a Nemzeti Magazin 2015. március-áprilisi számában jelent meg.

 

A teljes interjú ide kattintva érhető el.

 

További képek az előadásról:

Fotó: Eöri-Szabó Zsolt

 

thumbnail 2d 1

1.

 

thumbnail 2d 4

2.

 

thumbnail 2d 5

3.

 

thumbnail 2d 7

4.

 

thumbnail 2d 6

5.

 

thumbnail 2d 10

6.

 

thumbnail 2d 9

 7.

 

thumbnail 2d 14

8.

 

thumbnail 2d 13

9.

 

marai cikk

10.

 

CSALÁDI KÉRDÉS

Lajos - Blaskó Péter

Eszter - Söptei Andrea

Flóra - Bánsági Ildikó

 

BEFEJEZETLEN SZIMFÓNIA

Alice - Nagy-Kálózy Eszter

Edit - Tóth Auguszta