Májusban ismét lesz Sakk musical koncert

Májusban két előadás erejéig visszatér a Magyar Színházba Benny Andersson, Björn Ulvaeus és Tim Rice musicalje, a Sakk koncertváltozata.

sakk nagy

 

A Sakkot - amely a 90-es években Magyarországon a Rock Színház műsorán is szerepelt, a tavalyi évadban pedig a Győri Nemzeti Színház mutatta be - 1986-ban, a West Enden debütált, ahol három év után levették műsorról. A darab amerikai premierje 1988-ban volt, és bár a musicalt, a tengerentúli közönség ízlésének megfelelően, több ponton is átdolgozták, még sem aratott sikert. Csupán két hónapig játszották a Broadwayn. Ennek ellenére a Sakk világszerte nagy népszerűségre tett szert, zenéje pedig ma már klasszikusnak számít.

 

A Sakk újraszerkesztett, friss koncertverzióját 2010. augusztus 7-én, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be a Vámpírok bálja musical sztárjaival. A produkció nagy sikert aratott. Május 2-án és 3-án pedig ismét látható a Sakk musical budapesti verziója a Magyar Színházban.

 

A magyar alkotók ajánlója:

Sakk, a szerelem, szenvedély, játék és küzdelem darabja, két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két szupernagyhatalom harca irányít. Benny Andersson Tim Rice és  Björn Ulvaeus a világ musicalirodalmának zeneileg egyik legigényesebb darabját alkotta meg. A becsületes sportember, a karrierista zseni, a frusztrált, ügyes de érző szívű taktikus, a hatalom hálójában kiszolgáltatottan vergődő szerelmes és a nagy politikai manipulátorok izgalmas harcát karakteresen mutatják a jelenetek, a nagyszerűen hangszerelt, szép, olykor drámai melódiák. A kiváló zenekar, hatalmas kórus, a nagyszerű énekesek és táncosok, akiknek tehetségét a Vámpírok bálja felejthetetlen előadásain is csodálhatjuk, teszik emlékezetessé az estét.

 

 

BENNY ANDERSSON - BJÖRN ULVAEUS - TIM RICE

Sakk

Szereplők

Anatoly Sergievsky: EGYHÁZI GÉZA
Florence Vassy: SÁRI ÉVA
Frederick Trumper: SZEMENYEI JÁNOS
Alexander Molokov: MOLNÁR ERIK
Svetlana Sergievsky: KECSKÉS TÍMEA
Bíró: KISS ERNŐ ZSOLT
Walter De Courcy: PAVLETITS BÉLA
Leonyid Viigand: JENEI GÁBOR
Polgármester: SÁNDOR DÁVID

Diplomaták, csapattagok:
PÁSZTOR ÁDÁM, JENEI GÁBOR, TÁBOROSI MÁRK, KÁROLYI KRISZTIÁN

Riporterek:
TÖRÖK ANNA, RÉTHY ZSAZSA, CSÓKA VASASS KINGA, SINKÓ RÉKA, PETHÖ DOROTTYA

Tánckar:
SZABÓ ANIKÓ, VARGA KINGA, LOPUSNY ANNA, HORVÁTH ZITA, SZILÁGYI ERZSÉBET, TÚRI LAJOS, MAKÁR ISTVÁN, CSEPI ÁDÁM, HÁZI TAMÁS, KÖDMEN KRISZTIÁN


Koreográfus: KAREN BRUCE
Jelmez- és látványtervező: KENTAUR
Karmester: KÖTELES GÉZA
Magyar szöveg: ROMHÁNYI ÁGNES
Dramaturg: RIGÓ BÉLA
Világítástervező: CHRISTOPHER HIRST
Művészeti vezető: PÓKA BALÁZS
Producer: SIMON EDIT

Rendezőasszisztens: HAJÓS ESZTER
Tánckarvezető: LOPUSNY ANNA
Közreműködik a PS Produkció SAKK zenekara
Zenekarvezető: KOVÁCS MARIANNA
és a JAZZ AND MORE KÓRUS
kórusvezető: HALKOVICS ÁGNES

 

Rendező: CORNELIUS BALTUS

 

Forrás: Sakkmusical.com