"Arcul csapott ez a szerep!” - Villáminterjú a harmadéves Osváth Judittal

Osváth Juditot, a Színház-és Filmművészeti Egyetem harmadéves színészhallgatóját Radnai Márk rendező kérte fel Patrick Marber Closer című színművének egyik szerepére.

Az Átrium és a 011 Alkotócsoport párkapcsolati viszonyokat boncolgató előadásában, Dobó Kata, Anger Zsolt és Kovács Ádám mellett mutatkozik be Osváth Judit a közönségnek május 11-én.

 

- Miért választottad a színészi pályát?

- Valahogy azt érzem, hogy az életemet, az engem ért hatásokat a színészet által tudom magamban a legjobban feldolgozni. Egy időben például fogorvos akartam lenni, de utólag már erre is csak mint szerepre tekintek.

 

- Hogy zajlanak a hétköznapok a Színművészetin?

- Most, harmadévben kurzusszerűen működik az oktatás. Októberben mutattuk be a Brémai muzsikusokat, amit Kocsis Gergő rendezett. Azóta dolgoztunk egy bábrendező hallgatóval is, majd az osztályfőnökeimmel - Dömötör Andrással és Máté Gáborral - is elkezdődött a munka. Egy olyan darabon dolgozunk, amelyben az evés a központi motívum. Most először nem mi választhattuk ki, hogy melyik jelenetet, kivel csináljuk, hanem kiosztották ránk a feladatot. Ez nagyon izgalmas változás és nyilván arra is jó, hogy kimozdítson minket a komfortzónánkból.

 

Logoval Osvath foto KissGergely

Osváth Judit (fotó: Kiss Gergely)

 

- Hogyan találtatok egymásra a Closer című darab rendezőjével, Radnai Márkkal?

- Ez érdekes volt, mert bár tudtam az általa vezetett -011- Alkotócsoport létezéséről, és hallottam Márk rendezéseiről, sajnos még nem láttam az előadásait... Annak idején ő is Máté Gábor osztályába járt. A vele való közös munka szintén kimozdít a komfortzónámból, már csak azért is, mert most tripla annyit kell dolgoznom, mint eddig, hiszen az egyetemi órákon ugyanúgy részt veszek, mint a próbákon. 

 

- … és gondolom, elájulsz...

- Nem. Előtte még szöveget tanulok, és csak utána ájulok el. De mindeközben imádom, hogy ennyi dolgom van! (nevet) Esténként megpróbálok kicsit magammal foglalkozni. Elalvás előtt mindig végigpörgetem a fejemben az egész napomat, mert szükségem van arra, hogy kikapcsolódjak, hogy rendezzem a gondolataimat. Ez sok esetben kimerül abban, hogy zenét hallgatok, olvasok, vagy telefonon beszélgetek a családommal. Az is fontos például, hogy elolvassam a híreket, hogy tudjam, mi történik körülöttem. Persze emellett az emberi kapcsolataimra is próbálok figyelni kisebb-nagyobb sikerrel. De most kevés időm marad mindezekre.

 

- Neked melyik élmény volt meg előbb a Closerrel kapcsolatban, a film, vagy a színdarab?

- Először a filmmel találkoztam. Akkoriban pont életjelenetekkel foglalkoztunk az egyetemen, és egy osztálytársam (Figeczky Bence) ajánlotta, hogy nézzem meg ezt a filmet. Nagyon megszerettem, kb. négyszer megnéztem. Annyira életszagú párkapcsolati szempontból, hogy az ember könnyen ráismer a saját életére. Érdekes, hogy épp az év elején néztem újra. És erre mi történik? Kinn állok az egyetem előtt, odajön hozzám Márk, és megkérdezi, mit szólnék hozzá, ha szerepet kapnék ebben az előadásban. Gondolhatod, hogy mennyire meglepődtem, mert elég fura, hogy van valami, amit nagyon szeretsz és abból készül egy színpadi változat, ami egyszer csak szembejön veled.

 

- Számodra mi az izgalmasabb része ennek a munkának, az, hogy olyan művészekkel dolgozhatsz együtt, akiket eddig csak a színpadról ismertél, vagy a saját karaktered kidolgozása?

- Nem tudnám, és nem is lehet különválasztani, mert ez a kettő együtt jár. Persze ők - Dobó Kata, Anger Zsolt és Kovács Ádám - már sokkal tapasztaltabbak nálam, de szerencsére ugyanolyan nyitottan és bátran dolgozhatok velük, mint ha a színművészetin lennénk. Jól érzem magam ebben a csapatban, és ez nyilván ad egy lendületet. Ugyanakkor ez egy elég nehéz és összetett szerep. Nagyon sok hasonlóság van köztünk, de sok mindent meg kell még keresnem magamban. Bizonyos szempontból arcul csapott, de ezt még korai lenne kijelenteni. Ez a lány sztriptíztáncosnő… Első látásra csak hazugságokból építkezik. De minél többet foglalkozom vele, annál világosabb számomra, hogy mindannyian, minden pillanatban csak magunkat akarjuk igazolni. Az én igazságom nem a te igazságod, és ennek a darabnak az a különlegessége, hogy rámutat, az emberek hazugságok árán jutnak el az igazsághoz.

 

judit1

 

- A többi karakter sem az igazmondás bajnoka…

- Így van. Szerintem teljesen rossz időben és rossz helyen keverednek össze ezek az emberek. Úgy, mint néha az életben. Annyiszor előfordul, hogy a hazugságok és a bizalom hiánya miatt megy tönkre egy kapcsolat. Ha nem vigyázunk, olyan sérelmeket okozunk a másiknak, amiket később nem lehet helyrehozni. 

 

- Mivel az élet és a hazugság elég jó tanítómester, agy ez a darab nemcsak a szakma fortélyaival ismertet meg, ugye?

- Valóban annyira életszerű ez a darab, hogy már-már csapkodom a térdem, hogy pontosan ez történt az én életemben is. A próbák alatt jöttem rá arra, hogy a saját kapcsolataimban mennyi mindent rontottam el, pedig még csak 22 éves vagyok. Folyamatosan szembesülök saját magammal. Aki élt már párkapcsolatban, az nagy eséllyel magára fog ismerni. Én, ebben a darabban pont arról tudok mesélni, ami a legjobban fáj. Az egyetemen arra ösztönöznek minket, hogy állandóan elemezzük az életünket. Ha megyek az utcán, utazom a buszon, észre kell vennem a körülöttem zajló történéseket. Régebben hajlamos voltam arra, hogy csak magamra figyeljek. A múltkor, fényes nappal, láttam egy érdekes helyzetet: a Vas utca sarkán zokogva állt egy lány cigarettával és egy üveg borral a kezében, mellette pedig egy fiú ácsorgott egy sporttáskával. Szívszorító volt, mert el tudtam képzelni az ő történetüket. Olyan fura, mert délelőtt futottam össze velük és délután még mindig ugyanúgy ott álltak, csak nyilván kevesebb volt a borból, és a lánynak sokkal csalódottabb és törődöttebb volt az arca. És ez már valahol a Closer...

 

Osváth Judittal Hegedűs Claudia beszélgetett.

Utószerk.: Színház.hu