Parasztopera Fesztivál - Újra egy színpadon a Pesti Broadway Stúdió egykori növendékei
Április 27. és május 4. között rendezik meg a Parasztopera Fesztivált az Átrium Film-Színházban. Április 30-án a közönség az Operettszínház egykori növendékeinek vizsgaelőadását láthatja, Földes Tamás rendezésében.
A Parasztopera Fesztiválon négy kiváló előadást láthatnak a nézők: a Miskolci Nemzeti Színházét Rusznyák Gábor rendezésében, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház Parasztoperáját, amelyet Mohácsi János állított színpadra, a Temesvárról érkező előadást, amelyet Szikszai Rémusz rendezett, valamint az Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójának vizsgaelőadását, amelyet később a Raktárszínházban játszották
A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiója pár évvel ezelőtt kérte fel Földes Tamást (Dzsonit), hogy rendezze meg Pintér Béla Parasztopera című drámáját. A vizsgaelőadás a 2013-2014-es évadban a Raktárszínházban is többször műsorra került.
Talán ott is maradt volna, ám a Nagymező utcai teátrum nagy büszkeségére 2013-ban Vizi Dávid, 2014-ben pedig Bori Réka és Brasch Bence is felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetemre. Mindhárom fiatal már stúdiós tanulmányai alatt lehetőséget kapott, hogy az Operettszínház előadásaiban kisebb-nagyobb szerepekben is megmutassa magát. Bori Réka A régi nyár fiatal naivájaként mutatkozott be igen sikeresen, Brasch Bence elsőként Mercutiót alakította, majd számos más szerepben bizonyított, míg Vizi Dávid, aki most prózai osztályban másodéves, többek között a Lili bárónő és az Ördögölő Józsiás előadásaiban is felhívta magára a figyelmet.
A Parasztoperát, e kortárs művet sok színház állította már színpadra, kedvelt "tananyag" bármely társulat számára. Az Operettszínház ifjú művészeinek tolmácsolásában is modern előadás született. A teátrum volt növendékei az Átrium Film-Színház szervezésében nemsokára kezdődő Parasztopera Fesztiválon láthatóak újra a vizsgaelőadásban.
Azok a szerplők, akik jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, külön engedéllyel lépnek színpadra, hogy együtt játszhassanak azokkal a társaikkal, akikkel közösen végeztek a Pesti Broadway stúdióban. Jenes Kitti és Barkóczi Sándor azóta is az Operettszínház új generációjának szólistája, Czigány Judit pedig a Recirquel társulattal dolgozik.
A Népszabadság kritikája a Pesti Broadway Stúdió előadásról:
"(...)az Operett Raktárszínházában Földes Tamás stúdiósai adták elő, lényegében díszletek nélkül. Egy nagy asztal körül folyik a játék, a többi szereplő hátrébb, egy lócán vár a sorára. Mielőtt elkezdődne a történet, az apa egy tönkbe baltát vág, amellyel majd befejezésül megöli a saját fiát. Nagyjából ennyi a külsőség, a többi színészet. A stúdiósok mesterükhöz hasonlóan intenzíven, mozgékonyan, plasztikusan vannak jelen a porondon, alakítanak, játszanak, énekelnek egy szál zongora kíséretével. A darab így lecsupaszítva, lényegére redukálva, ugyanakkor pusztán színészi eszközökkel feldúsítva is működik, hat."
Pintér Béla ajánlója:
„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.
Akinek tetszik, nézze meg többször is! Akinek nem tetszik, nézesse meg magát!
Forrás: Budapesti Operettszínház, Átriumfilmszínház.hu Fotó: Budapesti Operettszínház