Feke Pál lesz a SHREK! musical főszereplője

2016. május 29-én mutatják be a SHREK, A MUSICAL című zenés darabot a Papp László Budapest Sportarénában. A produkció keddi sajtótájékoztatóján kiderült, kik lesznek a show főszereplői.

 

Fionát Szinetár Dóra, SHREK-et pedig Feke Pál alakítja majd a készülő musicalben. Sárkányként Szulák Andrea, Farquaad Nagyúrként Serbán Attila lép színpadra a 2016-os produkcióban. A további szerepekben Antal Timi, Danics Dóra, Várhegyi Lucas Palmira, Oláh Gergő, Sári Évi, Szabó Dávid és Veress Mónika látható. A casting jelenleg is zajlik, a táncosokat májusban választják ki.

 

shrek1

 

Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője, a musical producere elárulta, ez az első alkalom, hogy nem a magyar őstörténelemből választ darabot.
"Amikor a Játékszínben a Tied a világ című darabot bemutattuk, Szente Vajk megkeresett és megkérdezte: mit szólnék legközelebb a SHREK-hez? Mondtam, hogy támogatom az ötletet, és két hét alatt alá is írtuk a szerződést a Dreamworks-szel. Jövő évben, gyereknapon lesz a premier az Arénában. Hiánypótló előadás a fiataloknak és reméljük, hogy az alkotógárda garancia arra, hogy a mű nyomot hagyjon maga után."

 

Szente Vajk rendező hozzátette, hogy tényleg a világ legrövidebb tárgyalásával vette kezdetét az annál hosszadalmasabb munka.
"Két évig dolgozunk a musicalen és rengeteg bizalmat, szorgalmat igényel a produkció. Non-replica változathoz kértük meg a jogokat, így is készül el a SHREK, azaz saját rendezésben, díszlettel, koreográfiával. Aki azt várja, hogy minden idők legsikeresebb animációs filmje után a jól ismert történet elevenedik meg a színpadon is, az nem fog csalódni: a szituáció, a cselekményvezetés ugyanaz, mint a filmben." 

 

shrek3

 

Kentaur elárulta, az előadás fontos eleme, hogy a mese nemcsak a gyerekeket szórakoztatja majd.
"A SHREK a modern ifjúsági musical-játszás legjobb példája. A látványvilága visszavisz minket a gyerekkorunkba, revüszerű képekben gondolkozom, melyben egy nagy mesekönyvet fogunk végiglapozni. Az Aréna különleges és hatalmas helyszín, de olyan médiatámogtása lesz a színpadnak, hogy minden egyes néző ugyanazt az élményt kapja" - avatott be a díszlet- és jelmeztervező.

 

Silló István azt mesélte, hogy a SHREK musicalhez magas szintű énektudás szükséges.
"Az igényes családi színdarabok, mint a Mary Poppins a Madáchban, a Szépség és a Szörnyeteg az Operettszínházban, vagy a Hófehérke és a hét törpe mesebalett az Erkelben nagyon fontosak, a sort pedig a SHREK folytatja." – véli a zenei vezető.

 

Szinetár Dóra felidézte, hogy amikor szóba került a musical, azonnal eszébe jutott első találkozása az animációs filmmel.
"Annyira tetszett, hogy a "szörnyeteg", az imádnivaló Shrek nem változott herceggé. Mint néző, én sose vágytam a a negédes happy endre, mert mindannyiunkban van egy kis ogreség és szerettem, hogy Fiona pont ezt választja" – mondta a színésznő.

 

 shrek2

 

A musical története megegyezik a 2001-ben bemutatott, Oscar-díjas Shrek animációs film történetével. A musical ősbemutatója 2008-ban volt Broadway-n, majd 2011-ben a West End-en debütált, az utóbbi években pedig Európa számos országában láthatta már a közönség. A morózus ám szeretnivaló ogre története most Budapesten, az Aréna színpadán is megelevenedik. A darab zenei vezetője Silló istván, a világítás tervező Madarász János Madár. A szövegkönyvet Szente Vajk és Galambos Attila fordította, a koreográfus Túri Lajos Péter lesz.

 

Vass Kata / Színház.hu