"A színház mindig közös ügy" – A Kossuth-díjas Bács Ferenc válaszolt

Bács Ferencet idén márciusban Kossuth-díjjal tüntették ki. A színművésszel ennek kapcsán beszélgetett a Magyar Nemzet riportere. Lapszemle.

A Magyar Nemzet cikkéből:

 

Bács Ferenc mesélt arról, hogyan keveredett a színház közelébe: „Agysebész akartam lenni. Fel is vettek az egyetemre, de időközben rá kellett jönnöm, nem nekem való. Szüleim mindig azt mondták, hogy azzal foglalkozzam, amit szívből szeretek. Egy kolozsvári barátom döbbentett rá arra, hogy a színház az én utam. A gimnáziumban a magyartanárunk tartott nekünk önképzőkört, a verseket, énekszámokat és színdarabrészleteket bemutattuk a szülőknek is. A Kolozsvári Színházban pedig nagyon sok előadást megnéztem. Így szerethettem meg a színházat. Elhatároztam, hogy felvételizek a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetbe. Olyan nagyságoktól tanulhattam, mint például Delly Ferenc. A diplomakiosztásnál aztán Tompa Miklós hívott el a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz, rengeteg szép szerepet köszönhetek neki. Ő tanított meg rá, hogy a színház szentély, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata, de ezt csak tisztelettel, alázattal lehet elvégezni. Úgy érzem, akkoriban sokkal nagyobb etikája volt a színháznak, mint manapság. A színház vezetői sokat törődtek azzal, hogy a pályakezdők fokozatosan, kisebb szerepekből építkezve találják meg a helyüket. Ez nagyon sokat jelentett” – emlékezett vissza Bács Ferenc, majd legnagyobb mesteréről, Harag Györgyről beszélt:

 

 Bacs-Ferenc-CZ-2HAS

Bács Ferenc (forrás: blikk.hu)

 

„Csodálatos ember volt. Újfajta stílust teremtett, amelyik közelebb állt az emberekhez. Csak akkor lehetett nála érvényes egy gesztus, ha súlya volt. Ki tudta nyitni a színészek lelkét, végtelenül érzékeny volt a színpadra, a színészekre. Időt hagyott annak, hogy egy előadás kiforrja magát, de soha meg nem elégedő ember volt” – méltatta mesterét a színész.

 

Bács Ferenc azt is elárulta, hogyan került a Vígszínházba: „Óriási megtiszteltetés volt, hogy Várkonyi szerződést ajánlott. Első találkozásunkkor rögtön meginvitált a lakására. Úgy beszélgettünk, mintha életem első pillanatától fogva ismert volna. Fantasztikus ember, csodálatos színházigazgató volt. Sajnos nagyon hamar, pár héttel e találkozás után elveszítettük. Nagyon megrendített a halála, de szellemisége sokáig kísért minket. A Vígszínház igazi műhelyként működött, remek színészekkel játszhattam ott együtt” – mondta, majd arról mesélt, mi vezényelte öt évtizedes színészi pályafutása során:

 

„A színész számára a közönség a legfontosabb. Hogy őt valamilyen hiteles történettel gazdagítsuk. Hogy emlékkel tudjon hazamenni. A színház mindig közös ügy, közös munka. Ha mindnyájan élővé tudtuk tenni az író szándékát és közvetíteni a rendező elképzelését, akkor a közönségnek egy tartalmas előadás született. Elértük a célunkat, ha az előadást a közönség sokáig és felejthetetlenként őrzi magában. Professzorom, Delly Ferenc arra tanított, hogy minden szerepre úgy tekintsek, hogy azt nekem írták. Megfogadtam a tanácsát. Soha nem létezett számomra fontossági sorrend, szerepálom. Annak is megvolt a miértje, hogyha az volt a feladatom, hogy egy tálat vigyek be a színpadra, de a csönd is ugyanilyen fontos. Én így nőttem fel” – fejtette ki a Kossuth-díjas Bács Ferenc.

 

A teljes interjú ide kattintva érhető el.

 

Forrás: mno.hu