Nyári zenés színházi esték Debrecenben

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idén nyáron is májustól augusztusig várja a közönséget. A 2015-ös műsorban számos zenés darab is szerepel, amelyek a világ különböző pontjaira kalauzolnak.

debreceni szabadtéri015

 

Júniusban: Magyarország

 

Június 22-én és 23-án a Madách Színház előadása, a Csoportterápia vendégszerepel Debrecenben. Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila mjuzikelcomedije, az I. Madách Musical Pályázat győzteseként lett a nézők kedvence. Idén tavasszal az alkotók és a színészek, valamint a közönség együtt ünnepelte a musical comedy 100. előadását.

A fordulatos, vicces szituációkban bővelkedő történet, hat vadidegen - három férfi és három nő - csoportterápiás kalandja „vígjáték a lélekről, esendőségről, vágyakozásról, útkeresésről… azaz rólunk”. Az előadást Harangi Mária rendezi, a szereplők: Nagy Sándor, Szente Vajk, Polyák Lilla, Balla Eszter, Sándor Dávid és Dobos Judit.

 

 

Júliusban: Olaszország

 

Az Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével kultikussá vált Római Vakáció című film alapján készült darab, az Orlai Produkciós Iroda előadásában látható a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, július 13-án és  14-én. Paul Blake zenés játékában Cole Porter dalai csendülnek fel. A Római Vakációban Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Szabó Kimmel Tamás, Márton András valamint Nagy Dániel Viktor lép színpadra. A darabot Pelsőczy Réka rendezi.

 

 

Július 26-án rendhagyó ünnepi díszelőadással várják a nézőket, Debrecen katolikus újjászületése 300 éves évfordulója tiszteletére. Ezen a napon Forgách András, Melis László és Várady Szabolcs Legyetek jók, ha tudtok című musicalje látható a szabatéri színpadon. A zenés darab szintén egy népszerű, olasz film alapján készült. Az életét az árva gyerekeknek szentelő Fülöp atya kalandos életútja, ezúttal a Budaörsi Latinovits Színház előadásában elevenedik meg a debreceni Nagyerdőben, Czeizel Gábor rendezésében.. A főbb szerepekben Kardos Róbert, Hajdú László,  Tövispataki Beáta,  Szegezdi Róbert,  Presits Tamás, Balogh Bodor Attila, Harcsik Róbert valamint Endrődi Ágnes látható.

 

 

Augusztusban: Amerika

 

Augusztus 10-én illetve 11-én a Budapesti Operettszínház szvingjátéka, az Amerikai Komédia érkezik Debrecenbe. Arszlányi Károly azonos című komédiája alapján, a tavalyi évadban Bársony Bálint Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző, valamint Lőrinczy Attila alkottak zenés darabot, amelyet Réthly Attila álított színpadra. Az Átrium Film-Színházban bemutatott Amerikai Komédia főszerepeiben Janza Katát és Dolhai Attilát láthatta a közönség. Az idei évadtól Homonnay Zsolt vette át Dolhai Attilától a jóképű kalandor szerepét. A debreceni előadás azonban különleges lesz, hiszen itt újra  Dolhai Attila lép színpadra Frankként. 

 

 

A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon Janza Kata, Falusi Mariann, Felföldi Anikó, Dolhai Attila, Bálint Ádám, Földes Tamás és Szabó Dávid látható még a főbb szerepekben. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Musical Együttese és Bársony Bálint és zenekara. 

Forrás: Debreceniszabadteri.hu