"A színház egy egész életet követel" - Máté Gábor 60 éves

Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Katona József Színház igazgatója április 29-én hatvanéves. 

Máté Gábor pályájáról:

 

A színházi világot családi örökségként kapta, apja rendező volt, anyja pedig a Madách Színházban jegyszedő, így gyakran megnézhette az előadásokat. Már az iskolában izgatta a színjátszás, darabokat alkalmazott színpadra és rendezett, érettségi után a Magyar Rádió ifjúsági osztályának munkatársa volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahová csak harmadik próbálkozás után került be, 1980-ban Simon Zsuzsa tanítványaként fejezte be, majd a színész szak után elvégezte a rendezőit is.


Diplomájának megszerzését követően az akkor az ország egyik legsikeresebb és legszínvonalasabb társulatának számító, Babarczy László vezette kaposvári Csiky Gergely Színházba szerződött, és mára már a színháztörténet részének számító produkciók részese lett. Játszotta Lysandert (Shakespeare: Szentivánéji álom), a Zöld Lovagot (Dennis Scott: Sir Gawain és a Zöld Lovag), Beljajevet (Turgenyev: Egy hónap falun), Hlesztakovot (Gogol: A revizor) és Trofimovot (Csehov: Cseresznyéskert) is. Egyik emlékezetes alakítása Peter Weiss Marat/Sade darabjának kikiáltója volt, a lengyelországi rendkívüli állapot bevezetése előtt nyolc nappal bemutatott darab a Kádár-korszak legsúlyosabb tabuját, az 1956-os forradalmat is jelképezte, bár ezt akkor nem lehetett kimondani, főleg nem leírni. Máté Gábor már Kaposváron is rendezett néhány darabot.

 

mate-gabor


A Katona József Színháznak, amely azóta is "otthona", 1987 óta tagja. A színháznak 2001-től tíz éven át főrendezője volt, majd 2011. február 1-jén Zsámbéki Gábortól vette át az igazgatói tisztséget. Első katonabeli szerepe Füst Milán Catullusa volt Székely Gábor rendezésében. Ezt követte számos kiemelkedő alakítás klasszikus és modern, külföldi és magyar szerzők darabjaiban. Volt Trileckij (Csehov: Platonov), Káin (Sütő András: Káin és Ábel), Claudius (Shakespeare: Hamlet), Brutus (Shakespeare: Julius Caesar), Cléante (Moliére: Tartuffe), Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), Werle (Ibsen: A vadkacsa). Az utóbbi évek kiemelkedő alakításai közé tartozik Oronte szerepe Moliére A mizantrópjában, Robert Schuster professzor Thomas Bernhard Heldenplatz című drámájában, valamint Nazar alakja a Fényevők című darabban.


Rendezései közül kiemelkedik Tersánszky-Grecsó: Cigányok, Kerékgyártó István: Rükverc, Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott, Weöres: A kétfejű fenevad, Parti Nagy: Mauzóleum, Pommerat: A két Korea újraegyesítése című darabja.


1993-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben a Színházi Főtanszakon egyetemi tanári kinevezést kapott, 2011-ig a Színházi Főtanszak rektorhelyettese volt.


A Petőfi Sándor utcai társulat igazgatójaként a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor által megteremtett "Katona-hagyományokat" folytatja. A színház az elmúlt években is sokat újított, elsősorban állandó fiatal közönség kialakításán dolgozik. A Katona+ keretében gyerekek és felnőttek számára nyújtanak programokat, színházpedagógiai foglalkozásokat, beszélgetéseket az előadásokról vagy egyéb kulturális kérdésekről, workshopokat, színházi játszótereket tartanak.


A Színművészeti Egyetemen 2003-ban végzett "Máté-osztály" 2007 óta minden nyáron elvonul a zsámbéki rakétabázisra, később a Jurányi Inkubátorházba, hogy az Alkal/Máté Színésztrupp égisze alatt egyikük életéből produkciót készítsen.


Színpadi szerepei és rendezései mellett számos filmben is szerepelt. A filmes pályát Radványi Gézánál kezdte a Circus Maximusban, ő maga legfontosabb filmjeinek Tímár Péter Mire befejezi röptét a denevér, Pacskovszky József Esti Kornél című alkotását és a Sas Tamás rendezte Presszót tartja. Esti Kornél alakításáért a Film és Tévékritikusok díját vehette át. A tévénézők a nagy sikerű Terápia című minisorozatban is láthatták. Nevéhez, illetve hangjához több CD és hangoskönyv köthető (Biblia /Lukács Evangéliuma; Kosztolányi Dezső: A léggömb elrepül és más novellák; Garaczi László: Pompásan buszozunk), Kosztolányi Dezső műveiből önálló estet is összeállított.


Alakításait többször is díjazták, a Mire befejezi röptét a denevér az 1989-es filmszemle színészi díját nyerte el. Rendezéseit is díjakkal ismerték el, 2010-ben a Kétfejű fenevad, 2012-ben pedig A mi osztályunk című produkciója nyerte el a Színikritikusok Díját. Művészi tevékenységéért 1984-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész címet kapott, 2009-ben a Kossuth-díjat vehette át elmélyült alakításaiért, kiváló rendezéseiért, sokoldalú, méltán nagyra becsült művészi munkásságáért. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tagja.


Első lépések címmel könyve is megjelent, amely önéletrajzi elemekkel átszőve, a mesterség pszichikai, technikai alapjain át egészen összetett morális problémák felvázolásáig vezeti az olvasót. Máté Gábor számára szinte születésnapi ajándék az április 25-26-án bemutatott kétrészes Faust, Schilling Árpád rendezésében és Márton László (újra)fordításában, amelyben ő alakítja a címszerepet.

 

 

 

Máté Gáborról saját szavaival:

 

Típus: Olyan típus vagyok, aki szereti megőrizni az értékeket: gyűjtöm azokat a könyveket is, amelyeket már olvastam, mert fontosnak tartom, hogy ott álljanak a könyvespolcomon; nem tudok egy jó könyvet kidobni. Ugyanígy vagyok a Katonával is: szívesen ügyelek arra, hogy ilyen értéket ne dobjanak a szemétre - ez a dolgom. Persze rengeteg a probléma, főleg abban, hogy a politika nem hajlandó megtanulni: jobban tenné, ha nem jelezné ilyen élesen a részvételét a kulturális életben, hanem egyszerűen hagyna elég pénzt rá. Nem mondom, hogy többet kellene áldozni a kultúrára, amikor az ország is nehéz helyzetben van, de legalább azt meg kéne tartani, ami eddig létrejött, hogy az ne menjen tönkre. Vagy ne úgy menjen tönkre, hogy tudunk róla, hogy tönkre fog menni, de csak legyintünk rá.

 

Szocializáció: Én a kaposvári nagy időszakban szocializálódtam fiatal színészként, mestereim is erre terelték a gondolkodásomat még a főiskolán. Lehet, hogy betegség ez nálam, de el se tudom képzelni az olyan színházat, amelyik nem akar beleszólni a társadalmi folyamatokba.

 

Egy: Esetemben a szakmai ember nem választható el a közéleti embertől. A színházak jelenlegi szakmai állapota, a színészet keresletének zuhanása, ezzel szemben a kínálat túlsága, ennek bonyolult összefüggése, az oktatásra való visszavetíthetősége, a kis hiján ellehetetlenült Színművészeti Egyetem, ezzel kapcsolatosan az elmúlt 25 év oktatáspolitikája, az ezt megkoronázó utolsó négy év, a sok rosszkedvű, ingerült ember az országban. Ráadásul kiver a víz, ha arra gondolok, hogy egy csodálatos fiatal színésznő vásárolni indul a Tabánban, elmegy egy pad mellett, ahol őt meglátván két kopaszra nyírt, Borsodi sört kortyoló alak egy Hitlerjugend-dalba kezd, és nem szégyelli magát.

 

Politika: A normális néző nem politikai oldalak mentén jár színházba. A Nemzeti Színház körül történt események nagyon károsak voltak ilyen szempontból, és elég nagy baj, hogy elkezdődött egy ilyen folyamat. A színháznak nem ez a szerepe, a színháznak gondolkodásra kell nevelnie, magatartásmintákat adhat az embereknek az életük problémáira, rendkívül fontos terepe a közösségi életnek, Magyarországon meg különösen így van, de nem politikai erővonalak mentén.

 

Gondolt valaha arra, hogy elmegy Magyarországról?: Nem nagyon gondoltam erre. Én egymás után a két legjobb barátomat veszítettem el, és ez számomra kamaszkori trauma volt. Egyiküket akkor vitték ki a szülei, amikor 13 éves, másikukat akkor, amikor 15 éves voltam. Barátság dolgában sebzett ember vagyok, mert nekem azóta sincs igazából barátom, mióta ők elmentek. Én viszont nagyon hamar tudtam, hogy mit akarok csinálni, és az a foglalkozás, amit szerencsére a mai napig űzhetek, a kezdetekkor még egy perspektivikus történetnek látszott. Most már nem az. Már nem lehet tudni, mi lesz azzal, aki erre a pályára megy.

 

Mérvadó: A belső mérce a mérvadó, az ítéli meg, hogy mi a jó. Ha a hangulat jó, ha a színészeknek van dolguk, ha jó szerepeket játszanak, akkor pozitív a színház belseje. Persze mindig van, aki elégedetlen, mert kissé háttérbe kerül egy évadban, erre próbálok is figyelni, de a műsorterv öszszeállítása a legnehezebb.

 

Élet: Vannak a munkáim és azon túl igazából nincs más. Ha vágynék rá, akkor se tudnék rá időt szakítani. A színház egy egész életet követel, és emellett döntöttem. Lehet, hogy azért is élek így, mert nem tudom élni azt a másik életet, amelyben lehetőségek lennének. Tehát nincs miről lemondanom.

 

Kényszer: Kénytelen vagyok a közönségnek játszani, hiszen egyszer csak eljön a bemutató. De igazán próbálni szeretek, ott nincsen semmi bajom magammal. Aztán szeretek elbíbelődni a szereppel még egy ideig, de amikor már megvan, akkor szívem szerint én bizony abbahagynám.

 

Válogatós: Ha már elvállalok valamit, akkor megkeresem benne azt, ami miatt elvállaltam. Eleve nem vállalnám el, ha valamilyen szinten nem érdekelne. Életemben nem csináltam olyan munkát, amihez ne lett volna kedvem. Mindig is elég válogatós voltam.

 

Igazgató: Igényes kultúrpolitika hiányában vagy a gazdasági helyzet állandó bizonytalansága okán folyton meg kell küzdeni a színházak fennmaradásáért. És ilyen helyzetekben nem mindegy, milyen hangnemet választ egy igazgató. Ehhez kell a gyomor. Színházvezetőként diplomatikusabban kell majd fogalmaznom, olykor fékeznem a nyelvemet, mivel több mint száz emberért felelek már. Major Tamás hajdan azt mondta: „A színész ne nyilatkozzon, mert átéli.” Szenzációs kontrollmegjegyzés. Fokozottan érvényes olyan színésznél, akiből igazgató lett.

 

Most: Azért nem látom olyan sötétnek a helyzetet, mint ami az eddigiekből kiderült. Mert valahogy azt érzem, hogy annyira lehetetlen a mostani helyzet, hogy ebből még valami jó is kisülhet. Jól fel kell szívnunk magunkat. Most lehet harcolni dolgokért, most elszántnak kell lenni...

 

Folytatást itt talál.

 

 

Forrás: Színház.hu, MTI, Hvg, Vasárnapi Hírek, Népszabadság, OSZMI, Népszava, Nők Lapja