"Nem is tudok énekelni, csak jó hangom van" - Interjú Földes Tamással

Április 27. és május 4. között rendezi meg az Átrium Film-Színház a Parasztopera Fesztivált, amelyre meghívást kapott a Budapesti Operettszínház produkciója is. Az egykori vizsgaelőadás rendezőjével Spilák Klára beszélgetett.

foldes-DSC 0118

 

Pintér Béla legismertebb, legtöbbet játszott színdarabját nyolc napon át, öt különböző színpadi feldolgozásban láthatja a közönség. Pintér Béla és Társulata ősbemutató előadása mellett a nézők megtekinthetik a Miskolci Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Budapesti Operettszínház produkcióját. Földes Tamás színművész, az egykori vizsgaelőadás rendezője tanításról, küldetéstudatról, ösztönös és tudatos működésről és persze az előadás létrejöttének történetéről is mesélt.

 

- Az előadást már nem játssza az Operettszínház, az egykori szereplők közül hárman a Színművészeti Egyetem hallgatói. Mi történt, amikor kiderült, hogy meghívást kaptatok a fesztiválra?

 

- Szerencsére az egyetem igen pozitívan állt a dologhoz és úgy döntött, kiengedi a növendékeket. Természetesen újra kell próbálnunk, felfrissíteni az emlékeinket, bár azt remélem, sok minden megmaradt a gyerekekben, hiszen annak idején majdnem háromnegyed éven át foglalkoztunk a darabbal, és egy évadon át játszottuk is a Raktárszínházban. Miután Bori Rékát, Brasch Bencét és Vizi Dávidot felvették a Színművészetire, szereplőváltozások voltak, de még az új felállással is legalább 25 előadást játszottunk. Most azonban nagy örömünkre az eredeti szereposztásban kerül a közönség elé.

 

- Miért lett vizsgaelőadás a Parasztoperából?

 

- Amikor Pécsen próbáltam a Légy jó mindhalálig-ot, játszotta a színház a darabot Mohácsi János rendezésében. Rettenetesen tetszett. Aztán amikor azon gondolkodtam, mit lehetne elővenni az akadémisták számára, eszembe jutott a mű.  Egyrészt, mert annyira jó az írás, hogy talán nem is lehet elrontani, így szinte garantált a siker, másrészt nincs benne kis meg nagy szerep, mindegyik ugyanolyan értékű főszerep, ami remek színészi alakításokra ad lehetőséget. Ezek egyike sem elhanyagolható tényező egy vizsgaelőadás esetében.

 

- A darab szereplői különböző korúak. Ezt a kérdést hogyan oldottátok meg? Öregítettetek, maszkoltatok, vagy maradtak a hallgatók a saját koruknál?

 

- Természetesen a saját koruknál maradtak a növendékek, inkább a szándékokat, a viszonyokat igyekeztünk eljátszani. Egyébként egy pici keretjátékba helyeztük a darabot: elmesélünk egy, a közösség számára fontos történetet. Így tulajdonképpen kikerültük ezt a problémát.

 

20141126 OPTT Istenpenze Foldes SZPSZ Kerenyi Vago kismeret 4

 

- Ismerve a Parasztopera egyéb előadásait, ez az egyetlen, ahol énekes színészek formálják meg a szerepeket. Ez mennyit változtat, mit tesz hozzá adott esetben a műhöz?

 

- A növendékek valóban kimagasló énektudással rendelkeznek, de a választásomnak az is egyik oka volt, hogy itt teljesen másként kell énekelni, mint egy musicalben vagy pláne egy operettben. Darvas Benedek muzsikája új utat jelent a zenés színházban, a próza felé közelít. Ebből az attitűdből próbáltunk, nagyon sokáig nem is énekeltünk, a recitativo részeket is prózában mondtuk. Ez is a tanulási folyamat része volt. Ezen keresztül szerettem volna még jobban megértetni velük, hogy minden zenés darab esetében rettenetesen fontos, hogy a színész mindig tudja, miről énekel. Meg kell találni a karaktert, fel kell építeni a szerep ívét, tisztázni kell a másokhoz való viszonyt, nem pedig hangokat egymás után kiénekelni.

 

- Mit jelent számodra, hogy meghívás kaptatok a fesztiválra?

 

- Mindenképpen öröm. Egyrészt boldog vagyok, hogy újra együtt lesz a csapat, másrészt azt gondolom, nagyon nagy dolog, hogy ebbe a válogatásba be tudott kerülni az előadásunk. Ez talán azt jelzi, nem sikerült rosszul.  

 

- Hogyan és miért kezdtél el annak idején tanítani a Pesti Broadway Stúdióban?

 

- Soha nem gondoltam, hogy egyszer tanítani fogok. Aztán egy nap Kerényi Miklós Gábor odaállt elénk Szabó P. Szilveszterrel, hogy nekünk kettőnknek mindenképp tanítanunk kell az akadémián. Nem volt apelláta. Kétségbeesetten kezdtem törni a fejem, hogy mégis mit meg hogyan. A főiskola előtt két évig a Nemzeti Stúdióban Bodnár Sándor növendéke voltam. Visszanyúltam az ott szerzett tapasztalataimhoz. Bodnár tanár úrtól nagyon sokat lehetett tanulni, és nem csak színészetet, hanem pedagógiát, módszertant is. Amit és ahogy ő tanított, abból építkezve próbáltam valamit megvalósítani. Az elején nehéz volt, de aztán valahogy belejöttem, és nagyon megszerettem.

 

- Mit tanítottál? Mit tartasz a legfontosabbnak, amit a szakmáról mindenképp tudniuk kell a fiatal színész növendékeknek?

 

- A legfontosabb, hogy önmagukból kell játszaniuk. Ehhez pedig meg kell ismerniük saját magukat. Hiszen csak akkor lesz valami igaz, hiteles, ha arról az emberről szól, aki a szerep mögött megbújik. Nagyon sokat beszélgettünk az egymásra figyelésről, a partnerségről, a bizalomról, a gondolkodásmódról, hogy mindig tudjam, mit akarok, és mit csinálok, de közben szabadjára tudjam engedni az ösztöneimet is. Nagyjából ezeket próbáltam tanítani nekik.

 

DSC 0321

 

- Miért hagytad abba?

 

- Úgy alakult az élet. Nagyon sok darabban játszottam, ráadásul elindultak A Szépség és a Szörnyeteg turnéi, ami azt jelenti, hogy egy évben két-két és fél hónapig távol vagyok. Úgy gondoltam, így nincs értelme a tanításnak, ott folyamatos munkára és jelenlétre van szükség.  

 

- Mit szerettél a tanításban? Mit adott neked?

 

- Érdekes módon azt vettem észre, hogy rengeteget tanulok én magam is. Egyszerűen csak attól, hogy itt nem lehetett ösztönösen működni, ahogy általában a színpadon szoktam, muszáj volt gondolkodni. (nevet) Nem mintha amúgy nem gondolkodnék, de korábban sokkal nagyobb teret adtam az ösztöneimnek, mint a tudatomnak. A tanítás kapcsán jöttem rá, mennyire fontos, hogy ezt a kettőt összekapcsoljam. Ez nagy felfedezés volt. És eközben nagyon sok fiatalembert ismerhettem meg, akik legtöbbje megnyílt előttem, ami egészen felemelő érzés. Emellett pedig büszkeséggel tölt el, ha azt látom, az egykori növendékeim milyen kiváló művészek lettek és valóban megállják helyüket a pályán. Sokan közülük ma már az Operettszínház társulatának meghatározó tagjai, mint Jenes Kitty és Barkóczi Sándor, akik A szépség és a Szörnyeteg németországi turnéin a címszerepekben bizonyítanak és varázsolják el a német közönséget tehetségükkel, hangjukkal, de ott van Czigány Judit, aki a cirkuszi műfajt megújító, itthon és külföldön is egyre népszerűbb Recirquel társulatának tagja lett.

 

- Nem fordult meg a fejedben, hogy ismét rendezz? Nem akadémistáknak, hanem színészeknek.

 

- Van bennem ilyen vágy, de bevallom, még félek. Egyelőre nem tartom magam annyira jónak vagy okosnak, hogy felnőtt emberek, érett művészek elé álljak és irányítsam, dirigáljam őket. Ráadásul miután a rendezés nem a szakmám, nem tudnék mit kezdeni egy olyan darabbal, amihez nincs igazán közöm, amit egy színigazgató mondjuk a kezembe nyom: „tessék, ezt csináld meg!” Minden egyes vizsgaelőadásomat úgy választottam ki, hogy már eleve nagyon érdekelt maga a mű, úgy éreztem, mondanivalóm van vele.

 

SCS 2202 

- Annak idején prózai szakon végeztél, mégis a zenés műfajnál kötöttél ki. Miért?

 

- Egyszerűen elcsábított ez a műfaj. Szinetár Miklós, aki az osztályfőnököm volt a főiskolán, rendezte ’87 nyarán Szegeden a Nyomorultakat, amibe minket is elhívott kisebb szerepekre. Aztán úgy adódott, hogy egy idő után megkaptam Jean Valjean szerepét, közben pedig már játszottam Koppányt és dolgoztam a Rock Színházban is. Beleszerettem a zenés színházba. Később pedig azt gondoltam, a magam példáján kell megmutatnom a szakmának, a közönségnek, és az utánunk jövő fiatal generációnak, hogy ebben a műfajban is pontosan úgy kell játszani, egy-egy szerepet megformálni, mint a prózai színházban. Ott van plusz nehezékként, hogy énekelni és táncolni is kell, de a színészt ugyanazon szándékoknak kell mozgatniuk. Lehet, hogy ez kicsit nagyképűen hangzik, de ezt egy kicsit küldetéstudatomnak is érzem.

 

- Vagyis egy zenés darabban is ugyanúgy megpróbálod felépíteni a szerep ívét, kitalálni a karaktert, a kapcsolatrendszereket?

 

- Mindenképpen.

 

- És erre valóban lehetőség van egy musicalben vagy egy operettben?

 

- Abszolút. Az Operettszínház ráadásul soha nem olyan műveket mutat be, amik kizárólag a show-ról szólnak, Kerényi Miklós Gábor többnyire olyan darabokat tűzött műsorra, amik valamilyen irodalmi művet dolgoznak fel, mint például a Rebecca, az Abigél vagy a Rómeó és Júlia vagy valós történelmi személy életéről szólnak, mint a Mozart vagy az Elisabeth.

 VER 7158                      

- Pályád nagy részét az Operettszínházban töltötted. Szeretsz itt lenni? Hűséges típus vagy?

 

- Azt hiszem, hűséges típus vagyok. Olyan ez már, mint egy házasság. Nincs mindennap happiség és boldogság, bizony előfordulnak olykor nehézségek is. De nagyon szeretem a társulatot, jól tudunk együtt dolgozni, és a már említett küldetéstudat is itt tart.

 

- Soha nem merült fel benned, hogy elmenj?

 

- Tulajdonképpen nem. Szemérmes típus vagyok, ha időnként elhívnak máshova játszani, az új közegben mindig eltelik egy-két hét, mire meg merek nyílni. Jó dolog, hogy az Operettszínházban erre már nem megy el idő. Igazából csak egy vágyam van, jó lenne minél több prózát játszani. Hál’ istennek erre azért most van lehetőségem, mert az RS9 Színházban két előadásban is szerepelek.

 

- Ezek a prózai kirándulások föltöltenek? Hatnak az operettszínházi munkáidra?

 

- Szerintem igen. Nagyon másként működik egy prózai színház, mint az Operett. Mi ugye két-három szereposztásban játsszuk a darabokat, a zene és a mozgás mindig nagyon meghatározza, illetve behatárolja a színészi lehetőségeket. Jól esik, amikor én magam vagyok a ritmus, én adom meg egy-egy jelenet tempóját, dinamikáját és kizárólag arra kell koncentrálnom, hogy találom meg és építem fel a karaktert. Erre persze az operettszínházi feladataimnál is mindig igyekszem odafigyelni.

 

 EDV6067

 

- Elsősorban a nagy, drámai szerepek találnak meg. Te is úgy érzed, ezek állnak közelebb hozzád?

 

- Hála istennek azért szép számmal akadtak az életemben vígjátékok is. Jelenleg például játszom az Amerikai komédiában, amiben abszolút lubickolhatok. Most ez az egyik kedvenc előadásom. De egyébként mindkét műfajt szeretem. Valahogy úgy alakult a pályám, hogy inkább drámai szerepeket osztottak rám. A főiskolán állandóan apaszerepeket játszottam. Erre mondják, hogy nem kiöregedtem a karakteremből, hanem beleidősödtem. (nevet)

 

- A közönség elsősorban musical szerepekből ismer. Az operett mintha kimaradt volna az életedből. Miért?

 

- Kétségtelen, hogy sokkal inkább magaménak érzem éneklési szempontból a musicalt, mint az operettet, bár időnként azért a buffo szerepek megtaláltak. Játszottam többek között a Csárdáskirálynőben, a Denevérben, a Marica grófnőben. Az az igazság, hogy musicalt énekelni sokkal egyszerűbb számomra. Talán ennek az is az oka, hogy huzamosabb ideig soha nem jártam énektanárhoz, mert amikor elmentem, és megpróbáltam úgy énekelni, ahogy kérték, soha sem ment, ezért megijedtem, hogy így baj lesz és abbahagytam. De az is hozzátartozik a dologhoz, hogy igazából nem is tudok énekelni, csak jó hangom van.

 VKF 9500

 

- Ezt mondják, vagy csak te gondolod így?

 

- Én gondolom. Így ötven felé rájöttem, hogy foglalkozni kellett volna annak idején a hangképzéssel. Akkoriban azonban még fiatal voltam és bohó, és azt hittem, az éneklés csak úgy megy magától. Most viszont már érzem a hiányát azoknak a technikai dolgoknak, amiket akkor nem tanultam meg.

 

- Melyek azok az alakításaid, amik meghatározóak voltak a pályádon?

 

- A két első mindenképpen Koppány és Jean Valjean. Aztán ott van még az Ibusár Gusztija, amit azért tartok nagyon fontos állomásnak, mert az bár zenés darab, mégis inkább prózai szerep volt, egy nagyon érdekes, nehéz karakter, amit el lehetett volna ripacskodni is, de Béres Attilával, az előadás rendezőjével sikerült egy olyan karaktert megtalálnunk, ami ugyan rendkívül komikus, mégis egészen őszinte és igazi volt. Meghatározó még Peachum a Koldusoperából, a Mozart!-ban a papa, Leopold Mozart figurája illetve az Elisabeth-ben Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa.

 

- Vannak vágyaid, mit szeretnél még eljátszani a zenésszínházi repertoárból?

 

- Ebben a pillanatban nem tudok ilyet mondani. A musicalekben érdekes módon kevesebb a korombeli szerep, legalább is a nagyobb szerep.

 

 Fotó: Budapesti Operettszínház