Idén érettségi tétel a Jurányi Ház!

Idén a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola 12. B osztályos tanulóinak a magyar szóbeli érettségijében a Jurányi Ház is szerepel.

 

A regionális kultúra tételben az intézmény bemutatása lesz a feladatuk. Egy rendhagyó magyarórán a Jurányiban jártak, és tanárukkal, Somfai Barbarával körbejárták az épületet, személyesen is megismerkedve a Jurányi Ház lakóival.

juranyi

 

Kulcsár Viktória a Jurányiról:

 

"Amióta megnyitottuk a Házat, szinte mindenki azt kérdezi, hogy milyen külföldi minta alapján készült, hiszen Magyarországon nincsen hasonló intézmény. Minta sajnos nem volt, az igény, a kereslet és a saját tapasztalataim alapján gyúrtam össze a jelenlegi konstrukciót. Vannak Produkciós Házak, ún. Kreatív Házak, valamint főként technológiai vagy innovációs Inkubátorházak, de olyan intézményt még nem találtunk, ami egyben több kulturális és civil szervezet számára biztosít infrastruktúrát és amellett nyilvános közösségi térként, próbahelyként, színházként is funkcionál" - számolt be Kulcsár Viktória, a Jurányi vezetője nemrég a HVG-nek.

 

A kulturális menedzser elmondta, a Jurányi megnyitásakor egyáltalán nem gondolkodott játszóhelyben, nem akart egy új fővárosi befogadó színház lenni. Ugyanakkor mindig fontosnak tartotta a kellő rugalmasságot, hiszen a gondolat és a megvalósítás között azért eltelt két év, és a független színházi terület helyzete nem jó irányba változott. Mivel több játszóhely is bezárt, egyre nagyobb igény lett arra, hogy a társulatok ne csak próbálni, hanem játszani is tudjanak a Házban.

 

"Nem lehet színházat csinálni közönség és jegybevétel nélkül állami támogatással sem. Ugyanakkor ez fordítva is igaz. Sajnos a kultúra nem önfenntartó, szükséges hozzá állami, önkormányzati vagy egyéb támogatás. A független színházak helyzetén csak a tervezhetőség segítene. Nem elég, hogy van pályázati úton elnyerhető éves működési támogatás. Ennek minimum 3 évesnek kellene lennie. Az infrastruktúrát fenntartó, társulatot működtető szervezetek nem tudnak másképp fejlődni. Nem tudnak tervezni. A jelenlegi rendszer nagyon nagy szakadékot hagyott az ún. egyéb és a kiemelt kategória között. Szinte lehetetlen egy szintet feljebb lépni, így viszont bent ragadnak nagy együttesek és komoly színházak a rendszerben és nincs lehetőség a frissítésre, az újak belépésére sem. Emiatt nincsen egy természetes mozgás, körforgás a területen. Anyagi bizonytalanság mellett nehéz innovációról, fejlődésről beszélni, hiába adott mindehhez a szellemi és a szakmai potenciál" - mutatott rá a Jurányi vezetője.