Closer - Új bemutatóval jelentkezik a -011- Alkotócsoport

Az Átrium Film-Színház és a -011- Alkotócsoport május 11-én mutatja be Closer címmel Patrick Marber világhírű darabját Anger Zsolt, Dobó Kata, Kovács Ádám és Osváth Judit szereplésével. A magyar fordítást Upor László készítette, a rendező Radnai Márk.

 

Ajánló:

 

A cselekmény Londonban játszódik, ahol egy fotóművész, egy sztriptíztáncosnő, egy író és egy orvos végzetszerűen megismerkedik. Folyton megcsalják egymást és őket is megcsalják. A szerelem létszükséglet számukra, de csak akkor, ha nem kaphatják meg. Ha kéznél van, már nem izgalmas.

 

Kovacs Ovath

 

A darab négy szereplő történetén keresztül beszél a szerelemről, az egymás birtoklásának vágyáról és a bosszúról. Két férfi és két nő szerelmi négyszöge ez, ahol alapvetően magányos és egymásra utalt emberek keresik egymásban a boldogságot, a kielégülést, próbálják megváltani a másikon keresztül a saját életüket.

 

Patrick Marber darabját - Mike Nichols 2004-es nagy sikerű filmje mellett - számos magyarországi bemutatónak hála is ismerheti a közönség. A -011- Alkotócsoport célja az volt, hogy fiatal színházi alkotók és olyan elismert színészek, mint Anger Zsolt és Dobó Kata bevonásával egy olyan új, nyers formát találjon a darabnak, amely új szemszögből mutathatja be az ismert történetet. Az intenzív, filmes látványvilág és az erősen átalakított szövegkönyv a huszonéves generációnak is frissen fog hatni.

 

Az előadás a nézőkkel közös finanszírozásban jött létre.

 

Dobo Kovacs

 

Alkotók az előadásról:

 

Az előadás rendezője, Radnai Márk a következőképpen foglalta össze, miért is akarja megrendezni az angol szerző 1997-es darabját:

“Ez a darab a féltékenységünk és önző birtoklási vágyunk leképezése. Amikor még csak a filmet láttam, már akkor tudtam, hogy ebből szeretnék előadást csinálni. Ami engem ebben rettenetesen izgat, az az, hogy az emberek hogyan tudják elvágni a saját életüket azzal, hogy nem tudnak a másikhoz nagyvonalúak lenni. Ha képesek lennénk a kompromisszumra, akkor mindannyian boldogabbak lennénk. Nyers, durva, kíméletlen előadást csinálunk. Ez nem egy egyszerű darab. Sok helyszín van benne, gyors változásokkal, de igyekszünk olyan világot teremteni, ami vizuálisan is meglepő lehet. Szeretném, ha a nézőket meg tudnánk lepni. A szereposztást például abszolút tudatosan építettem a történetben lévő szerelmi négyesre. Dobó Kata és Anger Zsolt nagyon erős kémiával rendelkeznek. Osváth Judit és Kovács Ádám ritka érzékeny és intuitív emberek. Kivételesen izgalmas színésznek és személyiségnek tartom mind a négyüket.” (A Librarius.hu interjúja itt olvasható.)

 

Closer

 

Osváth Judit, a darab egyik szereplője így mesélt: "Jól érzem magam ebben a csapatban, és ez nyilván ad egy lendületet. Ugyanakkor ez egy elég nehéz és összetett szerep. Nagyon sok hasonlóság van köztünk, de sok mindent meg kell még keresnem magamban. Bizonyos szempontból arcul csapott, de ezt még korai lenne kijelenteni. Ez a lány sztriptíztáncosnő… Első látásra csak hazugságokból építkezik. De minél többet foglalkozom vele, annál világosabb számomra, hogy mindannyian, minden pillanatban csak magunkat akarjuk igazolni. Az én igazságom nem a te igazságod, és ennek a darabnak az a különlegessége, hogy rámutat, az emberek hazugságok árán jutnak el az igazsághoz." (A teljes interjú itt olvasható.)

 

 

Patrick Marber: CLOSER
Az Átrium Film-Színház és a -011- Alkotócsoport közös előadása

 

Larry – Anger Zsolt
Anna – Dobó Kata
Dan – Kovács Ádám
Alice – Osváth Judit

 

Fordította: Upor László

Látvány: Cseh Renátó
Jelmez: Juristovszky Sosa
Dramaturg: Ivanyos Ambrus
Produkciós vezető: Zágoni Nóra
Asszisztens: Magócs Nikolett

Rendező: Radnai Márk

 

Bemutató: május 11.

Átrium Film-Színház