Színház, tánc és irodalom a MASZK Tavaszi Kollekciójában

A szegedi MASZK Egyesület májusban újra kinyitja a Régi Zsinagógát, ahol ismét változatos és különleges programokkal várják a tisztelt közönséget.

 

A MASZK ajánlója:


A nyitóestén, május 6-án Grecsó Krisztián író és Grecsó Zoltán táncművész-koreográfus a közös identitásról meséltek Döbrösi Laura énekével és Kertész Endre csellójátékával színesítve.

 

dobrei IMG 0818-1500

Five for two - 5kettőnek

 

Május 8-án a Döbrei Dénes és Varga Henrietta Five for two - 5kettőnek (fejből írt könyv) című táncszínházi előadása várja a közönséget. A produkció a MASZK Egyesület menedzsmentjében, 2007-ben készült, azóta számos nemzetközi fesztiválon sikerrel szerepelt. Tolnai Ottó 1984-ben találkozott Sheryl Suttonnal New Yorkban, ebből született az a prózavers, amely fogódzót adott a két táncos alkotómunkájához. Előadásuk Sheryl és Pilinszky a költő által fölvázolt kapcsolatát bemutató-megmutató tánc Szelevényi Ákos zenéjével kísérve, mely a természet hangjait is beemeli a kompozícióba.

 

Május 14-én is régi ismerős, a Tünet Együttes vendégszerepel Szegeden. A Közhely alcíme szerint élet-disco, azaz sodró lendületű színpadi mix a találkozásokról, a rigolyákról, az előítéletekről, és arról, hogy nem vagyunk olyan különlegesek, mint hisszük, és ez nem baj. A programot a szervezők Sorvezető beavató színházi nevelési programjuk részeként középiskolás diákoknak is ajánlják.

 

gergye merenylet ea domolky daniel WEB 056

Merénylet (fotó: Dömölky Dániel)

 

Május 20-án 19.00 órakor nyitják meg a Régi Zsinagógában az V. THEALTER U21 plusz kisfesztivált, melynek tavaszi programsorozata az Aperitif címet viseli. Az egyhetes programsorozat nyitó produkciója Gergye Krisztián Társulata, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház koprodukciója, a Merénylet - De Sade úr betanításában. Az előadás különlegessége, hogy tizenkét díva, közöttük Takács Kati, Egri Márta, Fullajtár Andrea és Bodor Johanna lép színpadra, a hazai divat egyik kiemelkedő alkotója, a grúz származású magyar tervező, Tamara Barnoff különleges ruháiban.

 

Május 21-én a legfiatalabbaké a színpad. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata 3 előadással mutatkozik be, megidézik többek között Esterházy Péter Fuharosokját és Arany János balladáinak világát. Ugyanezen az estén a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatosai Mrożek-adaptációt mutatnak be A nyílt tengeren címmel.

 

Május 22-én a Kaposvári Egyetem színészhallgatói mutatkoznak be. Kocsis Pál hallgatói Borbély Szilárd Akár Akárki című drámáját állítják színpadra, azaz „Nyolc példázatot látnak itt ma este, / a színpadon ma testet ölt nyolc beste / bűn, vagyis inkább csak a puszta tévedés, / és a tragédia helyén lesz kényszerült nevetés”.

 

Trojka Cleansed cover 02 kicsi

Cleansed

 

Május 23-án a Trojka Színházi Társulás mutatja be a Cleansed című produkciót, amely a belgrádi FIST (Festival Internacionalnog Studentskog Teatra) fesztiválon elnyerte mind a közönség-, mind a fődíjat. Az előadás rendezője, Soós Attila 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendező szakán, Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában.

 

Május 24-én a Manna Produkció és a MASZK Egyesület koprodukciójában készült projekt LULU* lesz látható a Régi Zsinagógában. Geréb Zsófia, az SZFE végzős rendezőhallgatója Frank Wedekind századfordulós drámája és kortárs dokumentarista szövegek felhasználásával a nőkérdést és a nemi egyenlőtlenségek problematikáját járja körül fiatal alkotótársaival. Bátor, elgondolkodtató és kellően provokatív előadás, figyelemreméltó alakításokkal.

 

Május 25-én Tengely Gábor rendezésében, a Sorvezető beavató színházi program keretében lesz látható Mark Ravenhill 2004-ben, a londoni Nemzeti Színház felkérésére írt Állampolgári ismeretek című darabja. A Manna és a Zsámbéki Színházi Bázis előadása fiatalokról szól, de nem csak fiataloknak: a felszínen a drogokról és a szexualitásról szól, fő kérdései azonban az identitáskeresés, a közösséghez tartozás és az – akár egy osztályban is modellezhető – társadalmi berendezkedés működése.

 

bob bobek 140307 3925 f kicsi

Bob és Bobek

 

Május 26-án egy különleges verskoncertnek ad otthont a Régi Zsinagóga. Horváth Kristóf „Színész Bob” és Tengler „Napherceg” Gergely, azaz két fiatal slammer, valamint két tehetséges fiatal zenész invitálja a nézőket közös utazásra a Weöres-univerzumba. A slam eszközkészletével újraértelmező, a költő kevéssé ismert arcát megmutató irodalmi és zenei élményt ígérő estet nagy sikerrel mutatta be több alkalommal is a Petőfi Irodalmi Múzeum.

 

Május 27-én, a jubileumi kisfesztivál zárásaként a fiatalok után újra jól ismert, nagyszerű művészeké a színpad. Molnár Piroska és Jordán Tamás idézi fel Bernard Shaw és az ünnepelt színésznő, Mrs. Patrick Campbell különleges kapcsolatát. A Rózsavölgyi Szalon előadását Valló Péter rendezte.

 

Június 5-én Lázár Kati Jászai Mari-estjével zárul a tavaszi programsorozat a Régi Zsinagógában.

 

Bővebb információk és jegyrendelés:
MASZK Egyesület (Szeged)
tel./fax: (62) 312-303 · maszk@maszk.hu
www.maszk.hu · www.facebook.com/alterra.regi.zsinagoga