Nepáli földrengés - Bohócdoktorok is segítik a túlélőket

Bohócdoktorok is segítik a földrengés után Nepálba érkezett izraeli mentőcsapat munkáját - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja csütörtökön.

Elsőként a jeruzsálemi Hadassza és a tel-avivi Ihilov kórház 39 éves hivatásos bohóc munkatársa, David Barasi határozta el, hogy Katmanduba utazik felvidítani a természeti csapásban megsebesült gyermekeket. Egy kollégája azonnal csatlakozott hozzá, és három másik izraeli bohóc is csomagolja már parókáit és piros orrát a sajátos nepáli segítségnyújtáshoz. 

 

bohocdoktor


Barasinak már van gyakorlata a hasonló utakban, ugyanis bohóckodott korábban a cunami sújtotta Thaiföldön és a földmozgások utáni Haitin is. A terepet is ismerte, mert két éve bemutatót tartott munkájáról Katmanduban helyi orvosoknak és egészségügyi szakembereknek. 


Az izraeli bohóckülönítmény repülőjegyét a 2002-ben alapított, s jelenleg 70 bohócdoktorral 20 izraeli kórházban működő Dream Doctors nevű szervezet állja, ottani tartózkodásuk költségeit pedig az izraeli nagykövetség fedezi. 


Nepálban az Izrael által létrehozott tábori kórházban és a helyi egészségügyi intézményekben dolgoznak. Nincs szükségük tolmácsra a kicsik megnevettetéséhez, hiszen a bohócok tréfáit, szappanbuborékait, esetlen táncukat minden nyelven megértik.


Az izraeli nevettetők kilenc napra érkeztek, és azt tervezik, hogy szakmájuk fogásait megtanítják helyi érdeklődőknek is, akik távozásuk után fogják felvidítani az ottani beteg gyerekeket. 

 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelentette