Erdélyben turnézik a Magyar Állami Népi Együttes

Hét erdélyi városban lép színpadra május 13-19. között a Magyar Állami Népi Együttes. A turné keretében a Szarvasének és a Magyar rapszódia c. előadásokat mutatják be.

 

A szervezők ajánlója:

 

A budapestről érkező Magyar Állami Népi Együttes több produkcióval is turnézott már Erdélyben az elmúlt 20 évben. Idén sikerült újra forrást teremteni a vendégjátékok megszervezésére, így május 13-19. között Sepsiszentgyörgytől Nagyváradig összesen hét városban lépnek színpadra a Szarvasének és Magyar rapszódia című előadásokkal.

 

Szarvasenek 01 Foto-WPoto

 

A Szarvasének c. táncszínházi előadás alkotóit az egyetemes kultúrtörténet ősi szimbóluma, a szarvas ihlette a táncban való megnyilatkozásra. A szarvas elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök újrateremtés, az előadás a mitikus emlékezet idézés közben egyszerre vallomás a keresésről, a mindenkor változó emberi állapotról, a vágyakról, a férfi és a nő metamorfózisairól, az elme és a szív fordulópontjairól, a köztes létről, az időtlenségről. Az előadás rendező-koreográfusa Mihályi Gábor, zeneszerző Kelemen László. A produkció május 13-én Sepsiszentgyörgyön, 17-én Marosvásárhelyen, 18-án Kolozsváron, 19-én pedig Nagyváradon lesz látható.

 

A Magyar Rapszódia c. előadással május 14-én Székelyudvarhelyen, 15-én Gyergyóditróban, 16-án Csíkszeredában lép színpadra a társulat. A rapszódia mint műfaj jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, gondolatok szenvedélyes hullámzása, a kifejezés szabadsága. Az előadás a műfaj legfontosabb jegyeit magába építve, a tradícióra támaszkodva, abból inspirálódva hoz létre egy sajátos és egyedi táncrapszódiát. Egymást dinamikusan váltó képekben tűnik fel a magyarság paraszti hagyományainak kavargó sokszínűsége: a férfitáncok akrobatikussága, a lánytáncok lírája, a páros táncok virtuozitása. A népzenei kultúra legszebb dallamai hol tánckíséretként, hol bravúros szólókként, hol fergeteges zenekari játékként jelennek meg. A produkciót 2013-ban háromhónapos, 63 állomásos turné keretében mutatták be Amerikában.

 

A turné társszervezője a Lajtha László Alapítvány. A részletes program és jegyinformációk a www.hte.ro oldalon található meg.

 Magyar Rapszodia 02 Foto-Goracz Jozsef

Fotó: Gorácz József


TURNÉPROGRAM:

 

Május 13.: Sepsiszentgyörgy - Szarvasének
Helyszín: Tamási Áron Színház, nagyterem
Időpont: május 13., szerda 19 óra
Jegyek elővételben a Kulturális Szervezőirodában kaphatók (telefonszám 0267 312104, nyitva tartás: hétfő-csütörtök 11.00 és 16.00 között, péntek 11.00 és 13.00 között).

 

Május 14.: Székelyudvarhely - Magyar rapszódia
Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem
Időpont: május 14., csütörtök 19 óra
Jegyek elővételben a Művelődési Ház jegypénztáránál kaphatók.

 

Május 15.: Gyergyóditró - Magyar rapszódia
Helyszín: Kőrősi Csoma Sándor Művelődési Ház, nagyterem
Időpont: május 15., péntek 19 óra
Jegyek elővételben a ditrói Polgármesteri Hivatal titkárságán, valamint előadás előtt a helyszínen kaphatók.

 

Május 16.: Csíkszereda - Magyar rapszódia
Helyszín: Városi Művelődési Ház, nagyterem
Időpont: május 16., szombat 19 óra
Jegyek elővételben a Művelődési Ház jegypénztáránál kaphatók.

 

Május 17.: Marosvásárhely - Szarvasének
Helyszín: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, nagyterem
Időpont: május 17., vasárnap 19 óra
Jegyek elővételben a Kultúrpalota jegypénztáránál (telefonszám 0372 758230, nyitva tartás: hétfő-péntek 12.00 és 17.30 között) illetve a színház jegypénztáránál (telefonszám 0365 806865, nyitva tartás: hétfő-péntek 9.00 és 15.00 között) kaphatók.

 

Május 18.: Kolozsvár - Szarvasének
Helyszín: Kolozsvári Román Opera, nagyterem
Időpont: május 18., hétfő 19 óra
Jegyek elővételben a helyszínen valamint a Magyar Opera jegypénztáránál kaphatók (telefonszámok 0371 395790 és 0264 593468, nyitva tartás: hétfő-vasárnap 10.00-13.00 és 16.30-18.30 között).

 

Május 19.: Nagyvárad - Szarvasének
Helyszín: Szigligeti Színház
Időpont: május 19., kedd 19 óra

Jegyek elővételben a színház jegypénztáránál kaphatók.

 

Forrás: Háromszék Táncegyüttes