Jordán Tamás: „Azért akartam színész lenni, hogy megszabaduljak saját magamtól”

A Weöres Sándor Színház igazgatóját a Magyar Nemzet kérdezte.


A Magyar Nemzet cikkéből:

 

„Jómagam nagyobb hatalmat képzelek el a színháznak, mint amekkorával jelenleg él. A potenciált, amellyel rendelkezik, sajnos nem használják ki. Befogadó hely, alkotó emberei – nem mindegyikre jellemző ez persze – nagyon szeretnek a nézőkkel kapcsolatot teremteni: nemcsak a rivaldán keresztül, hanem azon túl is. Ezt sikerült annak idején megvalósítanom a Merlinben, de édes gyermekemnek tartom a rengeteg kiegészítő programmal hívogató, a város arcát egy hétre egészen átformáló pécsi színházi találkozót, a POSZT-ot. Hasonlót akartam a Nemzetiben, és ezzel próbálkozom most Szombathelyen is. A rossz hangulatú, csúf helyőrségi klubot átalakítottuk, területét egy emelettel szinte a duplájára növeltük. Többéves előkészítő munkát követően, hosszú szünet után, 2011-ben indult el útjára a város teátruma, a Weöres Sándor Színház” – összegzett Jordán Tamás.

 

Jordan

Fotó: Végh László, mno.hu

 

Arra a kérdésre, az érettségi után miért a Műegyetemet választotta, jóllehet már akkor színészi pályára készült, Jordán Tamás így felelt: „Nem én választottam, hanem a papám. Későn érő típus vagyok, az érettségi tablóképemen úgy nézek ki, mint egy 15 éves gyerek. Színész akartam lenni, igaz, semmi nem predesztinált arra, hogy azzá is váljak. Nem tudtam beszélni, érthetetlenül ejtettem a magánhangzókat. Ráadásul félénk, elfogódott voltam. Évtizedekkel később a színművészeti egyetemen felvételiztettem, tanítottam: azt a gyereket, aki én voltam, elsőre elküldtem volna”.

 

Jordán Tamás arról is beszélt, hogy miért akart színész lenni. „Valószínűleg gyermekkoromban tudat alatt arra vágytam, hogy ne olyan legyek, mint amilyen vagyok. Ne olyan felnőtté váljak, aki mindentől retteg, befelé fordul, emésztő, depresszió felé űző gondolatai vannak. Feltehetően a színészetben láttam meg ennek az ellentétét. A művész ott áll a színpadon, nagy fényben, bátran. Azért akartam színész lenni, hogy megszabaduljak saját magamtól. Erre jöttem rá Kaposváron. Mint említettem, beszélni sem tudtam. Akkor sem, amikor elkezdtem a pályát. Bálint András vitt el az Egyetemi Színpadra 1961-ben, ő már ott volt egy éve. Aztán megindult valami. A versmondás sokat segített” – mesélte Jordán Tamás.

 

A művész elmondta, amikor a 25. Színház megalakult, és befejezte karrierét az Egyetemi Színpadon, Berek Kati meghívta, hogy a Szókratész védőbeszédében játssza el a börtönszolga szerepét. „Ha nem alakul meg a 25. Színház, akkor én szinte biztos, hogy nem leszek színész. Nagyon sokat tanultam Babarczy Lászlótól, Ascher Tamástól, Kállai Ferenctől, Kálmán Györgytől. Latinovits pedig maga volt az isten. Csak néhányszor találkoztunk ugyan, de meghatározó élményt jelentett. Ő fellépés után szeretett iddogálni, mi is, összefutottunk a Fészekben. Egyszer meghívott magához Budára, Ruttkai Éva éppen játszott. Akkor vitatkoztunk össze egy József Attila-versen. Latinovits úgy vélte, hogy a Levegőt! a magyar tájleíró költészet remeke, aki elmondja, annak ezt teregetnie kell, gyönyörűen láttatnia kell. Én pedig azt gondoltam, hogy a kiindulópont zaklatott idegállapot, ezt kell érzékeltetni. Nagyon összevesztünk, hirtelen haragjában meg akart verni. Végül megbékéltünk” – mesélte Jordán Tamás.

 

A teljes interjú itt olvasható.