"Minden napom a színház körül forog" - Villáminterjú Tege Antallal

Harmadszor jelölte Kaszás Attila-díjra a Békéscsabai Jókai Színház társulata Tege Antalt.

Tege Antal játszik, rendez, tanít, szervez és irányít; színpadi alakításai és rendezései mellett nevéhez fűződik többek között az Ádámok és Évák programsorozat, a 24 órás Versfolyam, valamint számos gálaműsor sikere. Régi és új szerepeiről, feladatairól a jelölés alkalmából kérdezte Niedzielsky Katalin.

 

 

Többfunkciós munkatársa vagy a Jókai Színház társulatának....


A színészi és rendezői feladataim mellett immár 6. éve az a feladatom a titkárságon, hogy a működés művészi részének és technikai hátterének lebonyolítását egyeztessem. Az előadásokhoz például beosztom az ügyelőt, az asszisztenseket, a súgókat, a darabválasztásban veszek részt, együtt döntünk az évad műsoráról. Rendezőasszisztensi koordinátorként a kapocs szerepét töltöm be a színészek és a műszakiak között; a művészeti ügykezelés dolga a művészek és a háttér összehangolása, és ennek a területnek vagyok az intézője, vezetője. Ehhez elengedhetetlen persze, hogy a kollégákkal, színészekkel és háttérdolgozókkal napi kapcsolatban legyek.

 

Nyilván nem árt először színészként és rendezőként eleget tanulni, bizonyítani ahhoz, hogy egy ilyen összetett munkakört hatékonyan lehessen ellátni.


A lényeg, hogy meg kell érteni, át kell látni pontosan, hogyan működik a színház, ami igen bonyolult üzem. A megértés sokat segít, és mindenekelőtt a szeretet! Az életem, minden napom a színház, a kultúra körül forog.

 

A színészek közül sokan akarnak rendezni, de Te tanítasz is, nemcsak a Színitanházban, ahol magad is végeztél 1996-ban, hanem olvasópróbákon a kollégáidat, az iskolákkal közös akciókban a diákokat avatod be a színház lényegébe.


Szeretek többféle munkával foglalkozni, nekem kifejezetten jót tett a rendezés, az irányítás, aminek köszönhetően egyre jobban átláthatom a színházat. Úgy gondolom, a különböző munkák egymásra hatnak, egymásra épülnek. Amikor tanítok és a diákoknál látok valami hibát, arra gondolok, nehogy a színpadon színészként ugyanezt elkövessem. Ugyanakkor próbálom nem összekeverni a művészi és titkársági feladatokat. A színpadon színészaggyal próbálok gondolkodni, és ott az alakítás, a rendezésben viszont a rendezői munka a megítélés alapja.

 

Tege Antal

 

A rendezés az olvasással kezdődik, talán a tanítás is, nem?


Így van, minden az olvasással kezdődik! Amikor kézbe veszek egy darabot, már az első oldalaknál megvan a fejemben, melyik szerepet melyik színészre osztanám, milyen díszletet, terveket kérnék az előadáshoz. Olvasópróba előtt már megjelenik előttem, hogyan „működik” majd a darab a színpadon. A kollégák is sokszor hoznak ötleteket, amiket a próbán átbeszélünk, aztán közösen döntjük el, hogy végül mi legyen. A Színitanház elvégzése után rögtön leszerződtettek. Gáspár Tibor színművész vett maga mellé tanársegédnek, két osztályt vittem vele együtt, most a negyedik osztályban vagyok mesterségtanár. Az idei a második végzős évfolyamom, és februártól az a megtiszteltetés ért, hogy drámapedagógiát tanítok a Károli Gáspár Egyetemen.

 

A Szolnokon elkezdett és már negyedik éve futó Ádámok és Évák program szervezését az idén vetted át. Szeretik a fiatalok a színházat? Többen jönnek a közös játék óta előadásokra?


Én úgy látom, hogy a középiskolások szeretik a színházat, az általános iskolások is, a gyerekek, a fiatalok jönnek előadásokra, aztán sajnos ez a kötődés valahogyan megszakad. Itt még sok a teendőnk, hogy ez a tendencia megforduljon. Az Ádámok és Évák szervezésével az idén 250 diákot sikerült bevonni az akciónkba, ami komoly eredmény. A kollégák mentorként szívesen vettek részt az együttműködésben, hogy egyre több fiatalt bevonzunk a színházba. A szervezésben ebben az évben annyit újítottunk, hogy míg korábban az intézmények kihúztak egy darabot, a mentor kiment az iskolába, az idén Zalán Tibor József Attila-díjas költővel, a színház dramaturgjával irodalomórát tartottunk az osztályoknak, beszéltünk a balladáról, a dramaturgiáról. A 13 résztvevő iskola többségében jártunk, 4-5 békéscsabai, egy szarvasi, békési és egy mezőberényi intézményt látogattunk meg. Tavaly tíz iskola vett részt ebben a programban, most 13, ez is fejlődés. A produkciókon pedig látszik, hogy a gyerekek bátrabbak lettek, merészebben nyúltak hozzá a darabokhoz, saját igazságukat, a valósághoz fűződő viszonyukat vitték bele az előadásukba. Újdonság még, hogy a Nemzeti Színháztól átvettük az online színházi vetélkedőt, amit szintén én szervezek, június elején lesz a döntő.

 

József Attila és a versmaraton szívügyed, a költészet népszerűsítésével ugyancsak szép feladatot vállal, tanít a színház.


A Versfolyam nagy szerelmem, a pódiumművészet mindig közel állt a szívemhez. S évről évre figyelem, milyen sokan szeretik a verset, mennyien eljönnek és meglepnek kiváló versmondásukkal. Valóban, nagy József Attila-rajongó vagyok, ezért is örömmel rendezem minden évben ezt a különleges programot.

 

Honnan meríted az energiát ennyi feladat elvégzéséhez?

 

Mindez nem valósulhatna meg, ha nem lenne a párom, akire mindig számíthatok, aki a nyugalmat, az igazi otthont biztosítja. Külön jó, hogy mindketten a színházban dolgozunk, megrögzött színházrajongók vagyunk. Meggyőződésem, hogy csak jó családi háttérrel lehet ilyen sokat dolgozni, ez a szeretet a legnagyobb segítség.

 

 

Az interjút Niedzielsky Katalin készítette.

Usz.: Színház.hu

 

 

 

Tege Antal 1974. március 15-én született Nagykőrösön, ahol az Arany János Általános Iskolába, majd gimnáziumba járt, Békéscsabán a Regionális Színházművészetért Alapítvány iskolájában (ma Színitanház) 1996-ban színész-drámapedagógus képesítést szerzett. Azóta a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja, immár meghatározó művészegyénisége, a Színitanház színészmesterség-tanára. Számos emlékezetes főszerep és kiemelkedő karakterfigura fűződik a nevéhez, színészi alakításai mellett igényes, színvonalas rendezéseivel ért el komoly sikereket. Alkotói, rendezői és oktatói munkája mellett a Békéscsabai Jókai Színház művészeti ügykezelését irányítja. A társulat Tege Antalt szakmai érdemei, emberi kvalitásai, közösségépítő személyisége alapján jelölte immár harmadszor a rangos elismerésre.


Díjak: az Edith és Marlene című előadás rendezéséért a Rivalda Fesztiválon (2010) közönségdíj, a Magyar Drámaíró Verseny legjobb rendezésért járó díja (2010), legjobb férfi főszereplő díja (2011, 2013), Gálfy László Gyűrű–díj (2014).

 

 

 

Kaszás Attila-díj nyolcadszor

 

Az idén nyolcadik alkalommal adják majd át a 2008-ban alapított Kaszás Attila-díjat, amellyel az évadban kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó és a társulaton belül jelentős közösségépítő szerepet vállaló színművészt jutalmazzák. A díj a méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának is emléket állít. Az odaítélésről nem zsűri vagy kuratórium dönt, hanem a színészek maguk közül választják ki a legalkalmasabbnak tartott kollégát. A szavazás első fordulójában minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatják voksukat, a második fordulóban a jelöltek maguk közül választják ki a továbbjutó három színművészt. Az utolsó, kommunikációs kampánnyal kísért fordulóban pedig a közönség dönt a nyertes személyéről sms-ben, telefonon, illetve a www.kaszasattiladij.hu oldalon leadott szavazataival. A díjat a nyári POSZT nyitóestjén adják át, és a díjazott az elismerés mellé nettó ötszázezer forintban részesül.

 


Az eddigi díjazottak:
2008: Szarvas József, a Nemzeti Színház társulatának tagja
2009: Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze
2010: Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze
2011: Mucsi Zoltán szabadúszó színművész
2012: Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat művésze
2013: Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művésze
2014: Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze

 

 

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház