A Bárka születésétől a Bárka haláláig - Spolarics Andrea válaszolt

Tizenhét évnyi társulati tagság után szerződött el tavaly a Bárkából Spolarics Andrea. A színésznőt ennek kapcsán kérdezte a Színház folyóirat. Lapszemle.

 

A Színház c. lap cikkéből:

"A Bárka egész kálváriája, az egész anyagi összevisszaság három-négy évvel ezelőtt kezdődött, azóta folyamatosan küzdött a színház az életben maradásért. Többsíkú, összetett dolog ez. Egyrészt nyilván sok múlt a színház igazgatóján, Seress Zoltánon, aki nem találta meg azokat a csatornákat, nem hozta meg azokat a jó döntéseket, amelyek segítségével javulhatott volna az egyre inkább ellehetetlenülő helyzetünk, másrészt sok múlt a körülményeinken is: korábbi fenntartónk, a VIII. kerületi önkormányzat megvonta tőlünk a támogatást. Egyre világosabb lett, hogy az önkormányzat le akar minket passzolni. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Közszolgálati Egyetemhez fogunk tartozni, végül senki sem vette át a Bárkát. Ide-oda hintáztatták a színházat; a mai napig nincs eldöntve, hogy ki a Bárka fenntartója, ennek ellenére évekig zajlott az átadás-átvétellel kapcsolatos, hosszú ellenőrzési procedúra" - foglalta össze Spolarics Andrea.


A színésznő elmesélte, tavaly márciusban megjelent a színházban néhány elegáns, öltönyös politikus a Közigazgatási Minisztériumból, és személyes garanciát vállaltak arra, hogy tovább tud működni a Bárka. Egy hónappal később lezajlottak a választások, a Közigazgatási Minisztérium megszűnt; azok az emberek, akik náluk jártak, eltűntek. Majd jött a hír, hogy segítséget kapnak a Miniszterelnökségtől, de már onnan is kihúzták a Bárkát mint költségvetési tételt.


"Én már két évvel ezelőtt is feltettem a kérdést, hogy miért nem állunk le. Mert semmilyen garancia nem volt arra, hogy tovább tudunk működni. Ennek ellenére néha mérhetetlen pazarlás folyt, amit egyáltalán nem értettünk. Seress úgy viselkedett, mint egy rossz háziasszony, aki bár nem tudja beosztani az amúgy is kevés pénzét, befizet egy utazást Kuala Lumpurba... Sokáig fogalmunk sem volt, hogy mennyi tartozást halmozott fel a színház, aztán amikor bejelentették az összeget, az sokkoló volt mindannyiunk számára. Fogalmam sincs, hogy ki fogja kifizetni ezt a rengeteg tartozást" - mondta a Bárka egykori tagja.

 

Spolarics

 

A színésznő beszámolója szerint néha kaptak fizetést, néha nem, és körülbelül nyolcvan ember járulékait sem fizették már az utolsó évben. "Nyilván egyikünk sem a pénzért csinálta, hiszen a szÌnház mindannyiunk szenvedélye, de mindannyian ebből is élünk. S amikor már nagyon komoly anyagi gondjaink voltak, a számláinkat sem tudtuk kifizetni, és attól kellett félnünk, hogy kikapcsolják a lakásunkban a gázt, akkor sok olyan probléma felnagyítódott a színházban, amely addig is jelen volt, csak nem annyira látványosan. Rájöttünk, hogy más utakon kellene járnunk, hogy drasztikus változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy túl tudjuk élni a helyzetet. Sok társulati ülésen elmondtuk, hogy szerintünk hol kellene meghúzni a nadrágszíjat, javasoltuk, hogy változtasson a színház a műsorpolitikáján, mert arra is figyelnünk kéne, hogy mekkora a nézettségünk, és mennyi a bevételünk. Ennek nem lett foganatja, sőt, külföldi vendégrendezők tömkelege fordult meg a Bárkán még az utolsó években is. Amikor annyira szegény volt már a színház, hogy tényleg lehetetlen körülmények között dolgoztunk, mert nem volt pénz sem a bérekre, sem az elképesztően lepusztult épület rekonstrukciójára vagy legalább fejlesztésére, akkor Seress felkérte a Presznyakov testvéreket az Európa, Ázsia című darabjuk megrendezésére, drága díszlettel, sztárgázsiért. Nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban" - számolt be Spolarics Andrea.

 

A színésznő a Bárkában korábban lezajlott igazgatóváltásról is mesélt.  "Kiderült, hogy Alföldi Robi elmegy a Nemzetibe, ráadásul közben az önkormányzat is világossá tette, hogy ha ő marad a Bárka igazgatója, soha többé egy fillért sem adnak a színháznak; Kocsis Máté volt akkor már a polgármester. S Alföldi egyszer csak bejelentette, hogy Seress lesz az igazgató. Nem akarták, hogy kívülről jöjjön valaki, nyilván jobb megoldásnak tűnt belülről megoldani a helyzetet. Én semmit sem tudtam a stafétaátadás előkészületeiről, úgyhogy nagyon meglepett a hír. De Zoli a színészkollégánk volt, szerettük. Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladatot vállal, de azt mondta, bírni fogja. Az első néhány évad jól is telt, szép előadások születtek: a De Sade pennája, a Tengeren, a Piaf, Piaf, a Victory, a Dogville, az Éjféli mesék..." - sorolta Spolarics. Hozzátette: a legszomorúbb az egész történetben: hogy teljesen kiíródtak a szakmából, szembesülniük kellett azzal, hogy a kutyát sem érdekli, mit csinálnak.

 

A Bárka 1997-es elindulása kapcsán megjegyezte: az volt a cél, hogy ne a jól bevált, sztereotip kőszínházi irányokat kövessék, hanem nyitottabb, formakeresőbb színházat hozzanak létre, és az elején született is sok olyan előadás, ami igazolta ezt az elképzelést. "Aztán egyre inkább szembesültünk azzal, hogy hagyományos kőszínházként működünk, hiszen a kőszínházi létezés nem ad teret annak, hogy hónapokig kísérletezzünk valamin, és végül esetleg ne mutassuk be: a kőszínházi rendszerben bemutatókényszer van, nézőszámot kell produkálni. Magyarországon ma senki vagy csak nagyon kevés, nem családos ember engedheti meg magának, hogy mindent feladjon, hónapokig ne kapjon fizetést, és feltegye az életét arra, hogy műhelymunkában dolgozzon – ahogy például Vasziljev és a színészei dolgoznak. Magyarországon szinte már egyáltalán nem léteznek olyan színházi műhelyek, ahol egy karizmatikus rendező, egy mester köré odagyűlnek a színészek, mint egy meleg akolba, és ott jól érzik magukat – vagy nem érzik jól magukat, mert el kell viselniük a karizmatikus rendező egyéniségét" - mondta Spolarics Andrea.

 

"Előbb el kellett volna jönnöm a Bárkáról. De valójában az ott töltött utolsó három évet sem bánom. A süllyedő hajóról kiugrani nem túl szerencsés dolog, nem is vall túl fényes jellemre. Valamiféle mundérbecsület dolgozott bennem, amikor úgy éreztem, hogy maradnom kell, és nem is tudnék tükörbe nézni, ha nem csináltam volna végig. Fontos volt a Bárka mint ügy, a Bárka mint fogalom, mint valamikori fogalom. Olyan volt ez, mint egy szerelem, amiről már mindenki tudja, hogy vége van, te is tudod, hogy nagyon le kéne lépni, mégis maradsz, inkább kibírod a poklot, mert valami miatt ki kell bírni. El kell menni a falig. Kicsit hosszúra nyúlt az életemben ez a szakítás, de még így is azt mondom, nagyon szerencsés vagyok, hogy a Bárkán dolgozhattam – csak aztán beleszólt a politika, megváltoztak a körülmények. Nincs bennem rossz érzés. Ott voltam a Bárka születésétől a Bárka haláláig, és úgy érzem, én végig ugyanazt képviseltem, az első pillanattól az utolsóig ugyanazok maradtak a céljaim. Nagyon mélyen voltak a Bárkán a gyökereim. De most, hogy a gyökereimet már elvágtam, hát arrébb települök valahová" - fogalmazott a művésznő.

 

 

A Színház folyóirat interjújából többek között kiderül, mi lett a sorsa a Bárka alapító-igazgatója, Csányi János elleni puccsnak, miért szereti a román színházat Spolarics Andrea, és hogyan hatnak a szerepek egy színész személyiségére.