Gálvölgyi János: "Amit itt művelnek, az emberkísérlet"

Új bemutatójáról, a kezdetekről és a mai magyar humorérzékről is szót ejtett Gálvölgyi János az Origo interjújában.

 

“A Vidám kísértet bemutatója igen jól sikerült. Hernádi Judittal, régi társammal, Liptai Claudiával és a csodálatos Pásztor Erzsivel komédiázunk. Annak idején olyan színésznagyságok szerepeltek ebben a darabban, mint Tolnay Klári és Ráday Imre, később Ruttkai Éva és Somogyvári Rudolf” – mesélte Gálvölgyi János legújabb bemutatója kapcsán.

 

galvolgyi-janos

Fotó: Bielik István - Origo

 

A felvetésre, miszerint szerepeit soha nem panelekből építi, úgy fogalmazott: “Száz-kétszáz szériás darabokban játszom, de ha egy előadás szétesik, nem éri meg a húszat sem. Rátonyi Róberttel együtt öltöztem 20 éven át. Ő Honthy Hannával és Feleki Kamillal a Csárdáskirálynőt 800-szor adta elő. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy lehetett ezt a nagyoperettet ennyiszer előadni. Erre azt felelte, hogy minden este más volt a közönség, és ebből kell kiindulnia egy színésznek. Bodrogi Gyula mondta egyszer nekem, hogy fura szerzet a közönség, mert amíg mi 6-8 héten át próbáljuk délelőttönként a darabot, a közönség bejön este 7-re, beül a nézőtérre, és rögtön tudja, hol kell nevetni, sírni, tapsolni, tud mindent próba nélkül, a közönség zseni. Az a kérdés, hogy mihez képest nevetünk. Fura az ember pszichéje, mert a temetéseken is lehet nevetni, ott bujkál az emberben valami. Vígjátékban szerepelni nagyon nehéz, ezt 47 év után már elmondhatom, mert ha ezredmásodpercre nem ott és nem úgy mondja a színész a szövegét akár a 201-ik előadáson, az rögtön érződik a nézők reakcióján”.

 

A színész a kezdetekről is vallott: “Gyerekkoromban még nem volt tévé, és arról fantáziáltam, hogy ha majd megyek az utcán, az emberek összesúgnak mögöttem: ott megy a Gálvölgyi! Amikor először eljutottam színházba, azt éreztem, hogy nagyon jó lehet ott fönn a színpadon, ahol jókat mondanak, gyönyörű nők vannak, szól a zene, és a közönség tombol. Akkor arra vágytam, hogy egyszer én is ott lehessek a színpadon, és középen állhassak. Amikor bekerültem a Tháliába, adtam magamnak öt évet, hogy híres legyek, és ha öt év alatt nem én leszek „ a Gálvölgyi”, akkor abbahagyom. (…)Álmaim netovábbja volt viszont a Madách Színház, és 1993-ban átszerződtem, azóta is, már 22 éve ott vagyok” – számolt be Gálvölgyi János, aki azt is hozzátette, jöttek a musicalek, ezért ez a Madách már nem az a Madách, amiről álmodott.

 

Annak kapcsán, hogy olyan, mintha kiveszett volna az emberekből a humorérzék, elmondta: “Ha az ember elmegy New Yorkba, az utcán az emberek mosolyognak, ha véletlenül meglökik a másikat, azonnal mondják, hogy sorry. Itt csak vicsorogni, anyázni lehet. Remeg a gyomrom, hogy melyik hídon tudok átjutni Pestre, találok-e parkolót, mert este 7-kor már készen kell állnom a színpadi játékra. Amit ebben a városban művelnek, az emberkísérlet, az elképesztő. Nagyon nehéz ezt iróniával, humorral elviselni”.

 

A színész arról is szót ejtett, hogy több mint 20 régi nagy magyar színész emlékére táblát állított a lakóházán. “Londoni utamon figyeltem föl az emléktáblákra, sok van belőlük, és megláttam egy kerek kék táblát, amelyen az állt, hogy itt élt Benny Hill, a nagy komédiás. Akkor arra gondoltam, hogy a magyar színészóriások is megérdemelnének az utókortól egy jelet lakóházuk falán. Itthon legelőször Márkus Lászlónak készíttettünk emléktáblát a Madách Színházzal közösen. Később az ügy mellé állt a Fővárosi Önkormányzat, és így kapott táblát többek között Kabos Gyula, Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Csortos Gyula, Gábor Miklós, Somlay Artúr, Szendrő József, Ladányi Ferenc. Több éve a folyamat leállt, mert ha nincs hajlandóság erre a hatalom részéről, akkor semmi sincs” – fejtette ki Gálvölgyi János.

 

A teljes interjút itt olvashatja.