Vivaldi-premierrel zárja évadát az Operaház

Június 12-én az Operaház történetében első alkalommal tűznek műsorra Vivaldi-operát. A Farnace még sosem csendült fel idehaza, így Anger Ferenc színrevitelében magyarországi bemutatót is ünnepelhet a közönség. A címszerepben a katalán származású Xavier Sabata lép színpadra.


A korában Vörös pap néven elhíresült – ám nagy megbecsültségnek örvendő – Vivaldi számos, közel 80 operát írt, amelyek azonban gyakorlatilag az ismeretlenség homályában húzódtak meg egészen a XX. század utolsó negyedéig. A kétezres évek eleje óta viszont egyre több felvétel és előadás születik operáiból, valóságos kultuszát éli a repertoár.


A Farnace Vivaldi egyik kedvenc operája volt. A történet Mithridatész pontuszi király utódjáról szól, akit anyósa bosszúból el akar pusztítani. Intrika, politika halálos ítélet, szerelem, manipuláció, gyűlölet – a szereplők a legszélsőségesebb helyzetekben találják magukat, hatalmas érzelmi skálát bejárva. Nem csoda, hogy a történetre még négy szerző (Antonio Caldara, Carlo Francesco Pollarolo, Leonardo Vinci és Josef Mysliveček) írt operát a korszakban.

 

Farnace sajttaj

 

Németh Pál (karmester), Xavier Sabata (Farnace), Anger Ferenc (rendező), Meláth Andrea (Tamiri), Zöldy Z Gergely (jelmeztervező) és Szendrényi Éva (díszlettervező)

fotó: Pályi Zsófia

 

 

A Vivaldi-féle Farnace eredeti, 1727-es bemutatójának kottája nem maradt fenn, később azonban több változatban is játszották a művet, és ezekből kétféle változat maradt ránk. A darab bemutatója vitathatatlanul az Opera évadának egyik legizgalmasabb zenei vállalkozása. A produkció dirigense, zenei vezetője Németh Pál fuvolaművész-karmester – a magyarországi régizenei irányzat egyik úttörője – és Anger Ferenc rendező a Torinói Nemzeti Könyvtárból szerezte be a másolatot mindkét fennmaradt változatról. Ezt követően készítették el a saját, „két és feledik” változatukat. „Ez jó és normális dolog, Vivaldi idejében is pontosan így működött: mindenhol saját változatot adtak elő. Mi több, az emberek a XVIII. században is irigyek és ostobák voltak, és ha kifutott egy produkció a repertoárból, nemes egyszerűséggel elégették a kottákat (a partitúrát, a szólamkottákat, mindent), hogy más ne tudja előadni.” – emelte ki Németh Pál.


A Farnace a múltbeli sérelmek operája – a valódi konfliktus már a darab kezdete előtt lezajlott, és a közönség a történet legvégét, a megoldást láthatja a színpadon. „Ez egy családi történet politikai környezetbe ágyazva: nagyon mellbevágó és nagyon tragikus” – mondta a rendező, Anger Ferenc. – „Olyan borzalmasan felkavaró jelenetek is vannak a műben, mint például amikor Tamiri úgy dönt, nem öli meg a fiát, viszont kénytelen a mauzóleumba zárni, mert ez az egyetlen lehetősége a túlélésre. Bezár egy gyereket a holtak közé, és azt sem tudja, megmenti-e végül ezzel. Ez hátborzongató. Ugyanakkor vannak a darabban operettbe illő elemek (a két „hősszerelmes”, Gilade és Aquilio küzdelme Selinda szerelméért) és kimondottan vígjátéki elemek is, mint pl. a kettős merénylet Pompeo ellen. Már-már túlzottan szövevényes és tragikus a sztori, és véleményem szerint ezt úgy lehet a legérzékletesebben eljátszani, ha humorral nyúlunk hozzá.”

 

A rendező Szendrényi Éva díszletével kapcsolatban elmondta: a szereplőkben dúló kettősséget hivatott leképezni, az élő és holt, értelem és érzelem, a test és lélek harcát. „Két szintet alakítottunk ki: egy emeletet, ahol Mithridatész mauzóleuma látható, és egy lenti részt, ahol Farnace titkos laboratóriuma található. A mauzóleumban megtekinthető a nagy Mithridatész holtteste, amit olykor Farnace leszállít a lenti laborba, boncterembe, mert ki akarja deríteni, hogy mitől volt olyan zseniális az apja. Ez a motívum jelenik meg Farnace jelmezén is: van a szíve fölött egy sebhely, ami le van takarva egy lemezzel – a saját szívét is felnyitotta már, hogy választ kaphasson. De rossz helyen keresi a megoldást: nem a test a lényeg, hanem az, ami az elme, a lélek rejt” – tette hozzá Anger Ferenc, akinek színrevitele a fekete humor eszköztárával is él, hiszen a darab eredeti szándéka is az, hogy az emberek közti kapcsolatokat kifigurázza és láttassa a pitiáner, kisstílű konfliktusokat.

 

Forrás: Operaház